A nyár a meleg, a társaság, a strand, a fagyi és minden olyan ígéretével érkezik, mit az emberek többnyire élvezni szoktak. És tudjátok mit nem ígért? Kilakoltatást… Hogy munkám? Az akad. Most épp nincs, így minden bizonnyal ez állhat a dolgok mögött, de a tulaj egy régi ismerősöm, tehát ilyesmiből még nem adódott gondom. Idáig. Viszonylag korán leléptem otthonról, mondanám, hogy egyedül, ám velem van a fiam is, ki tulajdonképpen a kutyám, s ideköltözésemkor fogadtam magamhoz, ugyanis régi álmom volt egy eb, mit az első adandó alkalomkor “beszereztem”. Shadow egy kis falucska még kissebb tanyáján született, egy barátomnál, Jongdaenél, hol első látásra szerelem volt. Mármint nekem, nem neki. Még nyitva se volt a szeme, de amint meghallott, morgott és ugatott. Ezért választottam őt. Most két és fél éves, közepes testű, bozontos, a meleg miatt, nemlévő tehetségemhez mérten lenyírt, fekete szőrű, lógó fülű, ivartalan fiú. Agglegények vagyunk. Ő azért, mert megfosztottam még a lehetőségétől is, hogy kedve legyen csajozni, én meg azért, mert a francnak nem kellek. Egyszóval: tökéletesen összeillünk.
Tehát, ha a fene fenét eszik is, én megtalálom a módját, hogy kilábaljunk ebből. Shadowért.
… és így botlottam, egy kellemesnek éppenséggel nem mondható napon, egyik legjobb barátomba és régi iskolatársamba, Minseokba, aki felajánlotta, hogy hozzá költözhetünk a gyerekkel, ha a lakótársa is beleegyezik. Tény, régóta ismerjük egymást, kifejezetten jóban is vagyunk, ám az elmúlt időkben kicsit hanyagoltuk a másik társaságát magánokokból, így őszintén megvallva fogalmam sincs kivel és hol lakik, de ha a környéken mászkált, túl messze nem lehet.
… hittem én naivan. Ahogy a kocsiból figyeltem a tájat, egyre csak távolodtunk a megszokott belvárostól, s bár volt annyi eszem, hogy megkérdezzem hol lakik, a memóriám sajnos túl rövid ahhoz, hogy meg is maradjon az információ. Bár ez azt is jelenti, hogy nincs nagy gáz.
- Mit nézel? Én is látni akarom - hajol hirtelen az arcomba, ezzel kirántva nem túl nyugodt mélázásomból, mire feleszmélek, hogy még mindig haladunk.
- Ya, az utat figyeld! - tapasztom tenyerem az arcára és tolom vissza a vigyorgó férfit, majd a hátsó ülésen hirtelen ugrik a kutyám és kezd ugatni egy kint sétáló, szépnek még jóindulattal sem mondható példánynak. - Te meg kussolj - nyúlok magam mögé, hogy megpaskoljam Shadow-t. Félreértés ne essék, imádom, ő az életem, de néha - sűrűn - nagyon “szépen” le tudom hordani, ám azt is kizárólag szeretetből. Ezt bizonyítják a becenevei is, amikre egyébként lassan jobban hallgat, mint az eredetire: Fika és Fütyike. Még sok van, sőt, mindig úgy hívom, ami először eszembe jut, így már tulajdonképpen mindenre figyel, de én az emberekkel is így vagyok, csak náluk kedvesebb jelzőket szoktam használni. Amíg meg nem ismernek eléggé… Amúgy a Fütyikét a neten láttam, azaz valakinek így hívták a tengerimalacát, és ott eltört a mécses, tudtam, hogy ennél nehezen fogok röhejesebb nevet találni, úgyhogy megtartottam.
- Chan imádni fogja - pillant rám egy másodpercre, ujjaival ütemesen dobolva a kormány bőrhuzatán.
- Shadow nem fogja imádni Chant - közlöm nyersen a tényeket, amibe majdhogynem teljesen biztos vagyok. - Téged is csak azért szeret, mert már régóta ismer.
- Meg mert lehengerlő stílusom van, amit a kutyák megéreznek.
- Igen, hyung, azért… - forgatom meg szemeimet, ráhagyva a dolgot, s inkább folytatom a kifelé bambulást, bár már amúgy sem találnék vissza.
Ahogy egy alacsony panelházakkal körbevett parkszerű környékre fordul, az első üres helyre be is áll, majd behúzza a kéziféket, elfordítja a kulcsot és hangosan kifújja magát, ezzel egyértelműen a tudtomra adva, miszerint megjöttünk, kaparjam fel a seggem az ülésről. Van valami érdekes Minseok kisugárzásában, ami tényleg nem lepne meg, ha feltűnt volna Shadownak, ugyanis ez az ember mindig jókedvű. Annyira pozitív, hogy néha már fáj. Mondjuk ha sikerül felbosszantani, valami hihetetlen ijesztő, de szerencsére nagyon ritkán fordul elő, vagy csak engem nem tisztel meg a haragjával.
- Indulás - csatolja ki az övét, mit követek, lábaim közül magamhoz véve a pórázt. Általában nem használom, mert fiatal korában eleget foglalkoztam Shadow-val, hogy ne kelljen, de új helyen, csomagokkal nem akarok kockáztatni, ráadásul figyelni sem tudok úgy rá.
- Maradsz! - szólok rá erélyesen, mielőtt kinyitnám az ajtót, s fenekem éppen csak elhagyja az ülést, mint vártam, az az átok rögtön előre ugrik, még véletlen sem megvárva, hogy kikotorjam hátulról. És itt dőlt meg a jólnevelt elmélet. Pedig tényleg az. Esküszöm! - Dög - csatolom fojtójára a karabinert. Ezen az állaton van egy hám, egy bolhairtó- és egy sima nyakörv, valamint lánc, pedig összesen ha negyed órát van kint, míg háztól kocsiig és kocsitól házig érünk. Szeretem rendesen felszerelni, mert jól áll neki, és sosem lehet tudni mikor és miért tűnik el…
- Hozom ezeket - karol fel a csomagtartóból szinte mindent, ezzel karácsonyfákat megszégyenítő stílusra váltva a “lehengerlő” helyett.
- Azért nekem is van szabad kezem. Kettő is - emelem ki a bennmaradt hátizsákot, s lecsukva a kocsit, hyung után iramodunk.
- Az mindig jó, ha van - intézi el ennyivel. Minseok egy furcsa lény. Illetve, egy furcsán egészséges lény. Sokat edz, odafigyel az étkezésére, ami rendesen meg is látszik rajta, de szerintem ettől a sok izomtól nem nőtt magasabbra. Bár fiatalabb korában duci volt, így akár azt is vehetjük oknak.
Egy teljesen hétköznapi kinézettel bíró, mocskos barna ház pár lépcsőfokán felérve, megvárjuk azt a bő két percet, míg leteszi a csomagokat, benyomja a kapukódot, kinyitja a kaput, megtámasztja a lábával, vissza veszi a csomagokat és indulhatunk tovább, ahelyett, hogy a segítségemet kérte volna. Mivel az első, amit kiszúrok, az a lift, hiú reményeket kezdek hozzáfűzni, miszerint azzal megyünk a huszadik emeletre, a maximum öt emeletes épületben, de megintcsak nem, újfent a lépcsőket célozzuk meg. Egész letisztult hely, legalábbis a külsejéhez képest mindenképp. Egy teljes rettentően megterhelő emeletet megtéve, hyung pont a szembeni ajtóhoz támolyog, s roppant kecsesen rúg kettőt az ártatlan falapba, megpróbálkozva egy mélyebb levegő vételével, mi a hangok alapján nem sikerül neki. Már épp kezdeném megsajnálni, mikor nyílik az ajtó, és ő berohanva motyog valamit, de meg nem állna az előszobában, velem ellenben, aki a kutyát szorosan mögé fogva torpan meg a folyosószerű helyiségben.
- Szia - fordulok meg, hogy köszöntsem új ideiglenes lakótársamat, akit Shadow folyamatos halk morgással díjaz. - Byun Baekhyun vagyok - hajolok meg mélyen, mit ő is viszonoz.
- Park Chanyeol - terül el arcán egy idétlenül nagy mosoly, mely tökéletesen illik kusza rendezésű barna, göndörödő fürtjeihez, magas, nyurga alakjához, mit ocsmánysárga póló, világoskék rövidnadrág, s egy fehér strandpapucs takar.
- Ne haragudj, utálja a pasikat, viszont egyáltalán nem bánt, csak a szája nagy - engedem magam mellé fiamat, hogy megmutathassa hisztis mivoltát.
- Hogy hívják? - csukja be az ajtót és lép közelebb haláltmegvető bátorsággal, hogy egyenesen a kutya felé nyúljon, aki ezt még hevesebb morgással díjazza, ám meglepő módon egyáltalán nem tántorítja el a srácot.
- Shadow - lazítok a pórázon, hogy nyugodtan egye meg, látszólag még az sem zavarná Chanyeolt.
- Hogy-hogy? - pillant fel rám mámorban úszó mélybarna íriszeivel. Most tényleg annak örül ennyire, hogy egy olyan kutyát simogathat, ami speciel cseszettül utálja őt?
- Első sorban a színe miatt, de egy olyan társra vágytam, aki mindig mellettem van, ő meg árnyékként követ, tehát tökéletesen passzol rá.
- És van egy fehér zoknija - mutat boldogan bal mellső lábára, aminek az egész mancsa fehér, míg a többin éppen csak az ujjai vége. - Engedd el nyugodtan, hadd fedezze fel a helyet, ha már úgyis itt fog lakni.
- Áhh, ő nagyon pofátlan. Jobb, ha marad.
- Nem baj, nem vagyunk finnyásak. Kaja nincs elől, hyung szobája bezárva, tehát nincs gond.
- Hát jó… - engedek akaratának és leveszem Shadowról a pórázt, de ő szerencsére nem mozdul mellőlem.
- Baek - tűnik fel balra Minseok. - Gyere, körbevezetlek, meg megmutatom melyik a te szobád.
- Oké - hagyom ott Chanyeolt, bár nem a kutyával, ugyanis ő tényleg egy árnyék.
- Konyha - mutat rögtön jobbra a kis folyosón. - Az én szobám - bök a legvégén egy ajtóra. - Chan szobája, a tied - mutat további kettőre egy baloldali még kisebb folyosón. - az meg a fürdő - int a szemközti részre, ezzel lezárva idegenvezetésemet. - Bevittem a cuccaidat, ha bármi kell, szólj nyugodtan, pakolj ki, aztán Chan lekísér kulcsot másoltatni, míg megfőzök.
- Rendben, köszönöm - bólintok neki hálásan, s be is térek új lakrészembe.
Egy kicsiny, de annál hangulatosabb, szépen berendezett szoba fogad, középen felfüggesztett, régies lámpával. Bal oldalt egy francia ágy kapott helyett, míg a jobb falat végig fekete szekrények borítják, szemben pedig egy hatalmas ablak terpeszkedik. Az ajtó mellett és az ágy között egy íróasztal van, a másik oldal meg üres, s nagyjából ki is fújt a hely.
Az első és legfontosabb, Shadow dolgainak elrendezése, így az üres részre kerülnek a táljai, meg a fekhelye, amiben csak akkor alszik, ha én nem vagyok otthon, mert amúgy velem szokott lenni. Utána kidobom az ágyra a laptopom, behajigálom a ruhákat, s nem szórakozva tovább, megfogom kutyám nyakörvét, és elindulok a magas srác megkeresésére. Szerencsére hamar megtalálom a saját szobájában, mielőtt teljesen ki van tárva az ajtó, úgyhogy megállva a küszöbön meredek az szemközti ágyában olvasó valójára, azon gondolkodva, hogy hogyan szólítsam meg.
- Mit szeretnél, hyung? - előz be engem, a kezében tartott könyv fölül nézve rám.
- Jajj, ne hívj hyungnak, sokkal idősebbnek nézel ki nálam. Kivéve, ha tizenhat vagy, mert akkor mindenképp maradnék hyung.
- Húsz vagyok - jegyzi meg, s bár a száját nem látom, a szeméből tökéletesen kivehető, hogy mosolyog.
- Mikor leszel huszonegy?
- Novemberben.
- Akkor ne hyungozz.
- És mit szeretnél, kedves nem hyung Baekhyun?
- Minseok azt mondta, ha kész vagyok, lekísérsz a kulcsoshoz.
- Ohh, akkor menjünk - illeszt egy zsebkendőt a lapok közé, majd letéve a könyvet, amint felállt, egy laza mozdulattal lerántja magáról a nadrágot. Hirtelen köpni-nyelni nem tudok, és nem azért, mert prűd lennék, csak nálunk ez egyáltalán nem szokás, főleg nem első találkozásnál, úgyhogy gyorsan el is kezdem inkább az ablak sötétbarna keretét tanulmányozni. - Amúgy, miért nem engeded el Shadow-t? Bejöhet.
- Oké - eresztem el a nyakörvet, de hál’istennek a dög megint nem távolodik el tőlem.
- Otthon a családomnak van két kutyája, tehát imádom őket - ecsetel a szekrénybe bújva egy olyan információt, amiben szinte biztos voltam. Mármint nem abban, hogy a családjának van kutyája, hanem a másikban… - Mehetünk - tornyosul felém, kitakarva előlem a kintről beszökő napfényt.
- Jó - térek ki az útjából, hogy előre engedjem, s Shadow-val megindulunk utána.
- Elmentünk! - ordítja olyan hangerővel, amit szerintem minden környező szomszéd is tisztán hallott.
- Vigyél kulcsot! - érkezik a válasz hasonló magasságokban, mire a srác homlokon csapja magát és visszarohan a szobájába, hogy alig fél perc múlva a széles mosolyával nyissa ki előttünk az ajtót és engedjen ki, mint valami hercegnőt. Utálom ezt a bánásmódot, ám az jobban leköt, hogy ő most komolyan kulcs nélkül akart kulcsot másoltatni? Inkább nem véleményezem…
- Mesélj magadról - igyekszik felvenni az én lassú tempómat lépcsőzést illetően. Chanyeol a baloladalom jön, míg Shadow szorosan a jobbhoz van simulva, ezzel beszorítva engem középre.
- Nem nagyon van mit. Unalmas jelenség vagyok.
- Áh, nem hiszem - legyint vidáman és már kezdem érteni, hogy mégis mit keres egy lakásban hyunggal. Engem egyáltalán nem zavar az effajta buzgóság, sőt, jelenleg erőteljes nyugtat, ugyanis szörnyen stresszelek a változásoktól, a kilátástalan helyzetemtől, meg úgy amúgy minden ismeretlentől, mint a környék, a lakás, ez az állapot. Alapesetben őt is ezek közé sorolnám, de most inkább tűnik mentőövnek, mintsem plusz tehernek. - De ha nem akarsz, nem gond, úgyis megismerkedünk majd - tudja le könnyelműen szűkszavúságomat, amiért fejben megjutalmazom egy potya pirosponttal.
- És te? Mit dolgozol? - dobok fel egy viszonylag könnyed témát, mert míg ő beszél, nekem nem kell és kínos csend sincs.
Azalatt a tömör negyed óra alatt, míg elérünk a parkszerű környéken a kulcsosig, megtudom, hogy a közeli kisboltban dolgozik, meg még sok olyan dolgot, amit egyáltalán nem kérdeztem, de én még csak el sem mondtam volna magamról. Annyi szent, hogy rengeteg információt osztott meg magáról, a lakótelepről, meg a családjáról, ami ugyan nem baj, csak számomra furcsa.
Hazafelé egy kis közért előtt megállok, és megkérem Chanyeolt, hogy fogja meg Shadow-t, míg bemegyek. Figyelmeztetem, hogy éktelen hisztit fog leverni, amiért otthagyom, s már rohanok is az állatos részleghez, hogy bevásároljak neki pár napi adag kaját, a lehető legrövidebb idő alatt, miközben aggasztóan nem hallom a megszokott ugatását, ami máskor végigkíséri azt rövidke keresgélésemet.
Kiérve meglepetten és egyben elégedetten konstatálom, hogy többnyire összebarátkoztak, ami ugyan az ebzetnél még nem jelent sokat, mert hiába fogadja el most, később ugyanúgy fog rá reagálni, de már ez is haladás.
Visszaérve, Minseok elkészült a vacsorával és az ő szobájába bekuporodva esszük meg, közben az esti híreket nézve, mit a két srác szóról szóra kiveséz, mondjanak benne bármit. Azt hittem én leszek a különc, aki a kutyával eszik, de ehelyett Chanyeol szánta meg az éhező állatot és fogadta tál társává, merthogy nálam nem kap,amíg be nem fejezem én az evést.
Az első este pont annyira nehézkes és hosszú, mint amire számítottam. Nem tudok aludni, idegen minden, csupán kisfiam jelenléte ad némi erőt. Falnak vetett háttal nyomom a gépemet, de még az sem tud kellően lefoglalni hozzá, hogy terelje a gondolataimat, csupán fénynek jó.
Az ajtó résnyire nyitva van, ám nem annyira, hogy kiférjen a kutya, de mikor az halk nyikorgással adja meg magát, Shadow rögtön ugrik és ugatni kezd, mire én elkapva a tarkóját húzom magamhoz és fogom be a száját, ezzel lehetőleg megakadályozva a többiek felkeltését.
- Ne haragudj - dugja be a fejét Chanyeol. - Bejöhetek?
- Persze, gyere - tolom ki fél kézzel az ölemből a gépet, de úgy, hogy nagyjából bevilágítsa az ágyat, s amint a fiú elég közel ér, elengedem az ebet, ki eddigre felfogta ki is a látogatónk, úgyhogy halk morgáson kívül nem csap nagyobb zajt.
- Nem tudsz aludni? - ül le a matrac szélére, kócos haját még inkább összeborzolva. Összesen egy trikó és egy bokszer van rajta, ráadásul meglehetősen nyúzottnak tűnik, így minden bizonnyal miattam van ébren, ami rögtön bűntudatot ébreszt bennem. Mély, rekedtes hangja betölti a teret, elhaló suttogással tudatva kimerültségét.
- Nem igazán… - simítok zavartan tarkómra, másik kezemmel Shadow bundájában vándorolva. - Felébresztettelek?
- Eleve fent voltam, csak láttam, hogy idebent fény van, ezért gondoltam megkérdem mi a baj - mosolyog gyűrötten. Nem tudom elhinni, hogy ő mindig ilyen vidám…
- Nincs baj.
- Ugyan Baek… Csak baj van körülötted, akkor is, ha tagadod, nincs igazam? - fúrja tekintetét az enyémbe, mitől egy pillanatra azt érzem, hogy olvas belőlem, ám mivel minden bizonnyal csak a késő órák miatt járnak ilyen hülyeségek a fejemben, hamar elvetem az ötletet.
- Végülis, de - rántok vállat, ugyanis felesleges lenne tagadni, nem hülye ő.
- Beszélgessünk…
A kezdeti nehézségek ellenére viszonylag könnyedén megnyíltam Chanyeolnak és ezúttal én voltam az, aki főleg mesélt az életéről. Talán a fáradtság, talán a stressz, de az is lehet, hogy a fiú barátságos kisugárzása váltotta ezt ki belőlem, netán ezek keveréke, de reggelig be nem állt a szám. Azt mondta, hogy délutános, ráadásul mehetek vele, mert pénztárost keresnek, hátha jó vagyok a posztra, ezért valamikor hét tájékán mindketten lefeküdtünk, még elbúcsúzva az induló Minseoktól, hogy egy órakor hulla fáradtan és kómásan keljünk.
Engem az átlaghoz képest elég egyszerű kirángatni az ágyból, az meg bőven elég motiváció, hogy a kutya ma még lent se volt, úgyhogy gyorsan lezuhanyzok, addig Shadow eszik, felöltözök, s már indulnék is, ha nem állná egy melegítő nadrágos, álmatag óriás az utamat, ki kifejezetten ragaszkodik ahhoz, hogy velem tartson erre a rövidke körre, sőt, még a pórázt is fogni akarja. Nekem meg igazából mindegy. Az csak jó, ha barátkoznak.
Séta után valami elviselhető kinézetet varázsolunk magunkra, majd rohanunk a csupán két saroknyi üzletbe, ahol Chanyeolnak hála munkát kaptam. A környék nyugodt, a vevők jófejek, Chan egész nap fel-alá járkál és pakolászik, néha odajőve váltani pár szót, mikor épp nem várakozik senki, tehát panaszra egyáltalán nincs okom.
Az életem fokozatosan áll helyre, mit az eddigivel ellentétben élvezni is kezdek. Ezerszer jobb a srácokkal lakni, mint egyedül volt, és nem csak azért, mert mindkettő istenien főz, nem fog ki rajtuk a mosógép, Minseok szeret mosogatni, és Chanyeol szívesen hordja le helyettem a dögöt, mikor életképtelen vagyok, hanem, mert igazán kedvelem őket. Viccesek, kedvesek, megértőek és minden olyan, ami jótulajdonsággal bírhat egy hadseregnyi ember, elosztva kettőre.
Az óriással kifejezetten közeli kapcsolatom lett, ami talán az egésznapos együttlétnek és végtelen kedvességének köszönhető, de az én sokszor nyers és tuskó modoromnak biztosan nem. Hasonlóan őrült és szemtelen mint én, amit buzgó lelkesedéssel ki is használunk hyungon, valamint a gondolkodásmódunk sem tér el igazán, ezért az ötleteink eléggé hasonlóak minden téren. Arról nem is beszélve, hogy a kutyám bele van esve… Számomra a legnagyobb öröm, ha a fiam boldog, tehát tökéletesen megvagyunk.
- Baek, te mikor fogsz ebédet készíteni nekünk? - bök felém a pálcájával Luhan, aki történetesen Minseok párja. Már több, mint két éve együtt vannak, ráadásul hyungról mindig is tudtam, hogy meleg, emellé a kínai tökéletesen illik hozzá, mind személyiségre, mind habitusra, tehát őt is csak kedvelni lehet. Már amikor…
- Majd ha megutállak titeket - eresztek meg egy keserű mosolyt.
- És nem is akarsz megtanulni főzni? Xiu tuti segítene - biccent a mellette ülő férfira.
Az ő kapcsolatuk példamutató. Aki ismerő őket, már ránézésről tudja, hogy imádják egymást, pedig nem nyáladzanak egész nap, sőt, minket külön megkímélnek tőle, amiért iszonyat hálás vagyok, mert nem kifejezetten kellemes a szingli élet, de persze örülök a boldogságuknak. Olyanok, akár két nagy gyerek. Senki meg nem mondaná, hogy idősebbek nálunk, s ez így van rendjén.
- Áh, szuperül megvagyok enélkül is, köszi.
- Végülis, megértem - kacsint sokat sejtetően. - És Chan, veled mizu? - vezeti tekintetét a mellettem békésen faló óriásra. - Válaszoltál annak a srácnak, aki randira hívott? - Hoppácska! Álljunk csak meg!
- Nem - feleli tömören és tán’ kicsit ingerültebben, mint máskor. Ezek szerint Chanyeol a hyungokkal egy csónakban evez.
- Miért?
- Csak…
- Jó, jó, azért ne harapd le a fejem.
- Miért nem mondtad, hogy meleg vagy? - nézek rá nagy szemekkel, bár kicsit ijesztő, ahogy komoran az ételre mered, olyan szemekkel, mint aki képes lenne megölni, ha nem lenne ígyis hallott.
- Mert nem fontos.
- De hát nincs mit szégyellned. Hyungról tudom már évek óta, mégis jóban vagyunk - erőltetek magamra valami mosolyszerűséget, hátha ettől megnyílik, mire máskor kérni sem kell, de szerintem ezzel csak rontottam a helyzeten.
- Nem fontos, Baek, jó?! - morran rám, mitől kis híján összecsinálom magam.
- Jó…
Mivel Chanyeol már az első nap beavatott élete legapróbb és legunalmasabb részleteibe is, nem hittem volna, hogy pont ezt fogja titkolni előlem, mikor tisztában van vele, hogy engem egyáltalán nem zavar. Természetesen, ezek szerint jó oka van rá, úgyhogy elkezdtem megfigyelni a más hímnemű egyedekkel való kommunikációját, legyen az testbeszéd, vagy tényleges szóváltás. Ha eddig unatkoztam volna rövidke sétáink, esetleg munka során, már minden esélyétől megfosztottam magam azzal, hogy tekintetem Chanra tapadt, aki a napok során egyre inkább igazolta, hogy egyedül a kutyámba lehet szerelmes, mely félig átköltözött hozzá. Komolyan, megtiszteltetésnek veszem, ha az a dög estére áttolja a pofáját az én ágyamba, pedig eredetileg én neveltem fel.
Az viszont aggaszt, hogy velem elkezdett másként viselkedni, s nem feltétlen jó irányba változott. Kevesebbet mesél nekem, kevesebbet keres és ami a legrosszabb… kevesebbet mosolyog. Párhetes ismeretségünk során teljesen megszoktam az állandóan vigyorgó Chanyeolt, és a bűntudat, hogy miattam ilyen levert, egyre inkább elhatalmasodni látszik felettem. Néha átok egy helyen dolgozni vele, ugyanis fáj, mikor átnéz rajtam…
Két teljes napi rágódás és felesleges vívódást követően döntöttem, mivel először hyunghoz fordulok, mert neki mindenképp tudnia kell róla, míg Chanyeolt lehet ki is hagyom, elvégre jogosan gondolom, miszerint őt egyáltalán nem érdekelné. Munka után, míg az óriás zuhanyzik, meg is találom a konyhában serénykedő férfit, immár biztos dolgokkal, amikben eleve a segítségére lenne szükségem, merthogy egyedül szinte életképtelen vagyok.
- Hyung - húzok ki egy széket, hogy leülve rá, felkészülhessek a nagy bejelentésre. - Elköltözöm.
- Oh. Wow. Miért? - fordul felém teljes alakjával a tűzhely elől, kezében egy fenyegetően feltartott fakanállal. - Baj van? Mostanság elég nyomott vagy.
- Nincs… Vagyis de. Azt hiszem Chanyeol már nem lát szívesen, tehát szerintem mindenképp jobb, ha lelépek.
- Jajj, Baek, ne beszélj hülyeségeket - terül el egy megkönnyebbült mosoly ajkain, mintha tényleg olyan lehetetlen lenne az állításom. Tény, egy ideig én is így voltam vele, elvégre belőle szinte lehetetlen kinézni ilyesmit, ám most mégis ez a helyzet.
- Eddig mindig keresett, meg beszélgetett velem, de már ha én szeretnék is inkább elmegy azzal, hogy valami dolga van, pedig olyankor biztosra tudom, hogy nincsen és ahh… - magyarázok hevesen gesztikulálva, azonban a végére elakadok értelmes mondandó hiányában. - Csak rossz így…
- És ezt miért nem vele beszéled meg? - válik szélesebbé mosolya, mit egyáltalán nem tudok mire vélni. - Ne menekülj - lép elém, hogy megveregesse a vállam, aztán elindul kifelé. - Te meg figyelj a kajára - csap egy nagyot Chanyeol mellkasára, mire a szemeim teljesen elkerekednek. Karbatett kézzel, a mostanság megszokott komor tekintettel, vizes hajjal, egy trikóba és alvós bokszerébe áll, vállát az ajtófélfának vetve.
- Chan… - képedek el teljesen, ő meg végre mozdulva iramodik felém, kirántva egy másik széket, aminek a támláját felém fordítja, átveti a lábát és egészen közel leül elém.
- Tényleg miért nem velem beszéled meg? Én nem akarom, hogy elköltözz… - közli határozottan, végig a szemeimbe meredve.
- Pedig nekem nem úgy tűnt… - húzom el a számat. - Akkor mondd el mi bajod van velem és változtatok, vagy nem tudom, csak ez így tarthatatlan állapot.
- Nincs veled semmi bajom.
- Akkor?
- Én… - gondolkodik el hosszasan, hogy mégis mit mondjon, ami egyáltalán nem enged jóra következtetni. - Hát…
- Bökd már ki, hogy belé vagy zúgva, aztán haladjunk, mert leég a vacsora - üti meg fülemet az ajtó felől Minseok szórakozott hangja, s épp néznék rá kérdőn, mikor Chanyeol felugrik és üldözőbe veszi, ezzel kétségek közt egyedül hagyva engem a konyhában.
Hogy felfoghassam az imént hallottakat, valamint hagyjam őket kijátszani magukat, bevonulok a fürdőbe letusolni, behozva Shadow-t is, mert megnyugtat, ha velem van, valamint, így tudok rá figyelni is.
Bevallom, kissé sokkolt a dolog, miszerint Chanyeol “belém van zúgva”, hiszen erre semmiféle jellel nem utalt, sőt, tökre az ellenkezőjét éreztette velem, ám ez még mindig nem magyarázat arra, hogy miért kerül. Tisztában van vele, hogy nincs bajom a melegekkel, tehát ez sem lenne gát…
És megint itt a tény: én vagyok a hülye. Mégis hogy akarna a barátom lenni, mikor szerelmes belém, mit én nem viszonzok? Ez nem megint a költözésem mellett szól? Mindenkinek könnyebb lenne, mert így ő nem szenved, rajtam meg nincs nyomás miatta.
Az éjszakát aligha nevezhetném pihentetőnek. Szörnyen fáradt voltam, de nem eléggé ahhoz, hogy aludni is tudjak, ezért csak forgolódtam és Chanyeolon gondolkodtam. Két út létezett számunkra, s részemről a menekvés könnyebbnek tűnt, ám azért megpróbáltam bármi arra vezető dolgot keresni, hogy én akár tudnám is szeretni. Nem lehetetlen, elvégre egy nagyszerű ember, tökéletesen kijöttünk eddig, ráadásul helyes, de én félek ettől az egésztől. Nem véletlen vagyok szingli, ugyanis - remélem - nem vagyok túl ronda másoknak, mi ellen az elmúlt években több felkérés is szól, azonban félek a kötöttségektől. Megint csalódni, megint elveszíteni valaki túl fontosat és megint egyedül maradni… Többször képtelen vagyok ezt végigcsinálni, mi miatt még a társas élet lehetőségét is mélyen eltemettem.
Reggel már éppen sikerülne elaludnom, mikor a kutya ugatása visszarángat a rideg valóságba, azonban mielőtt hozzávághatnék valamit, valaki elcsitítja. Mély sóhaja és halk, Shadow-nak való mormolása hamar elárulja kilétét, én viszont olyan fáradt vagyok, hogy egyáltalán nem mozdulok. Lehet csak valami kell neki, aztán megy is…
- Baek - süpped az ágyam, s arcomból kikotorva pár tincset vár a reakciómra. Érintésétől végigfut a hátamon a hideg, idegen még a gondolat, hogy ő és én… - Csak fél percet adj, aztán hagylak - simul nagy tenyere a vállamra és rászorítva ráz meg finoman. - Baekhyun… - folytatja rendületlenül megfáradt testem kínzását. - Bacon.
- Be lehet kapni - morranok fel, hunyorogva a vigyorgó óriásra tekintve.
- Ne ajánlgass olyat, amit úgysem engednél - ereszt el egy diadalittas nevetés kíséretében.
- Ajj, fúj, ne szórakoztass kora reggel - tornázom fel magam nagy, fájdalmas nyögésekkel fűszerezve, hogy a falnak dőlhessek. - Hallgatlak…
- Figyelj, nincs semmiféle kötelezettséged felém, mielőtt ezt hinnéd. Nem várok tőled semmit, attól, hogy tudod. Megpróbálok jó barátként melletted állni, csak ne költözz el kérlek.
- Mit aggódsz? Örökre úgysem maradok…
- Ez épp eléggé bánt, de nem feltétlen kell lerövidítenünk.
- Akkor most te figyelj - sütöm le a tekintetem. - Én gondolkodtam, és-
- Ajjaj - neveti el magát szerencsétlenkedésemen, illetve, azon a tényen, hogy szoktam néha gondolkodni.
- Jó, akkor nem mondom! - öltök rá nyelvet, durcásan visszafekve az ágyba, de még el is fordulok tőle.
- Ya, ilyet nem játszunk! - markol felkaromra, s egy határozott mozdulattal a hátamra ránt, ám attól én még ellenállva tartom fejem a fal felé. - Baek, ne csináld ezt - lendíti át egyik lábát a testem felett, s egyszerűen csak fölém térdel. Hatalmas hátsója alig nehezedik a medencémre, de nekem még így is túl nehéz, de még az sem kizárt, hogy bepisilek, ha sokat szándékozik ugrálni rajtam. - Baekkie~ - nyúl gyöngéden arcomhoz és maga felé fordítja azt. - Csak vicceltem, ne durcizz - fúrja mélybarna, vidáman csillogó íriszeit az enyémekbe. Kedvelem a pozitív, bolondos, komolytalan énjét… Talán már csak azért is megérné megpróbálni.
- Nos… Nem mondom biztosra, de azt hiszem… meg szeretném veled próbálni - motyogom igazán halkan, végig Chanyeol szürke trikóját mustrálva közben. Rettegek a válaszától.
- Ohh - helyezi rám teljes súlyát.
- Gya, behugyozok! - löködöm le magamról, de ahelyett, hogy elkotródna rólam, csak vissza térdel.
- Olyan cuki vagy - rugózik párat, mire fájdalmas grimaszba torzul az arcom.
- Inkább vissza vonom. Akar veled a halál járni - csapok a combjára vigyorogva.
- Tényleg járni akarsz velem? - áll meg mozdulat közben, leírhatatlan boldog kifejezéssel nézve engem.
- Most mondtam, hogy nem.
- Istenem, annyira imádlak! - vetődik el rajtam, teljesen betemetve hatalmas teste alá az én hozzá képest apró alakomat.
- Uhgm, szállj le, mert megfojtasz - vergődök magatehetetlenül, mire jó fél perc elteltével megkönyörül rajtam és vissza ül az ágy szélére.
- Tehát azt szeretnéd, hogy veled aludjak? Semmi akadálya - dőlne le mellém, de én előbb cselekszem és lerúgom a földre, mitől a kutya morogva ugrik arrébb.
- Aludj az ebbel - húzom fel a takarómat, s kényelmesen elhelyezkedve, lehunyom szemem, annak reményében, hogy az óriás van oly’ kegyes és visszamegy a saját szobájába.
- Gonosz vagy ám - áll fel nyekeregve, én azonban egészen addig nem törődök vele, míg meg nem érzem süppedni a matracomat. - De én így szerelek - emeli fel a paplanom, hogy bemásszon alá, s még mielőtt újabb támadást indíthatnék ellene, átölel és szorosan a mellkasához húz, ezzel teljesen harcképtelenné téve több okból is.
- Én meg téged minél távolabb - dünnyögöm a felsőjébe, viszont hiába a stílus, kicsit örülök neki, hogy így alakult a dolog.
- Tehát szeretsz?
- Nem…
- Pedig most mondtad - simul tenyere a hátamra, majd csípőmnél közelebb húzza alsófelemet is, hogy a lábaival közrefoghassa az enyémeket.
- Fogd be és aludj - bújok szegycsontjához szégyenlősen. Kicsit kezd sok lenni, de talán az, hogy így reagálok rá, bíztató jövőt ígér kettőnknek.
- Jó éjt’, Baekkie - nyom egy lágy puszit a tincseim közé, ezzel még inkább zavarba hozva engem.
- Reggel van, hülye...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése