Ilyen hülye is csak én lehetek... 8.rész

 8.rész

Baekhyun pov

Értettem én a szavakat, amikor Chanyeol ajkait elhagyták és el is jutott agyamig az információ. A gond a feldolgozással volt, mert az már nem ment. Én ez alatt az egy hónap alatt egy kedves, figyelmes és vicces férfit ismertem meg. Erre most az arcomba vágja, hogy ami történt az mind miatta van. Ő egy gyilkos. Egy bűzöző.
- Nem! - tört ki belőlem és felpattantam.
- Kerestelek utána, mert én tényleg beléd szerettem a pincében, de ő talált rád és épphogy meg tudtalak menteni - csak ráztam a fejem és nem akartam, hogy közelebb jöjjön. - Azért voltam veled a kórházban végig. Azt reméltem, hogy ha megismersz akkor minden normális lehet.
- Egy gyilkos vagy?
- Tényleg ennyit fogtál fel belőle? - ragadott meg. - Baekhyun már a pincében lefeküdtünk, sőt te csókoltál meg engem. Azért öltem meg mindkettőt, mert ők elvették tőlem, akit szeretek. Aztán Kai téged is el akart, azt pedig nem hagyhattam.
- Ne érj hozzám! - ráztam le a kezét, de már nem bírtam tovább.
- Baekhyun kérlek!
- Elég! - ordítottam. - Mit vársz ezek után? Elraboltál, minden miattad van.
- Ne csináld már! Te is szeretsz - jött felém.
- Ne gyere közelebb! - bármi is akadt a kezembe felé dobtam.  - Soha többé ne gyere a közelembe!
- Ne menj el kérlek. Én sajnálom. Sosem voltam közömbös neked és erre a legjobb példa, hogy a kést, amit tőlem vettél el még akkor is nálad volt, amikor önszántadból mentél el Kai-al. Végig a fejedben voltam. Akkor most miért nem tudjuk ezt megbeszélni?
- Megbeszélni? - nevettem fel. - Embereket ölsz meg! Egy bűnöző vagy és börtönben kéne ücsörögnöd nem itt a kis kacsalábon forgó palotádban. Basszus ez is miből van? - néztem végig a lakáson. - Bérgyilkos vagy mellékállásban? Vagy tényleg bankot rabolsz? Baszd meg még röhögtél is rajta erre tényleg ezt csinálod.
- Nem vagyok rabló.
- Kussolj már el! - koppant öklöm a mellkasán. - Ha csak még egyszer meglátlak - másztam a képébe. -  Ha a közelembe jössz vagy csak hallok felőled. Az összes létező bűncselekményt rád verem, ami van a világon és egy büdös cellában fogsz megrohadni - ellöktem és bebasztam magam mögött az ajtót.
Az eddigi fájdalomból harag lett és nem kellett sok, hogy be is mossak neki egyet. Azt kellett volna. Most biztos nyugodtabb lennék, de jelenleg csak arra vágyom, hogy mindent elfelejtsek, ami itt történt. Otthon senki nem volt én meg az ágyba bedőlve csak bámultam a plafont. Vajon mi volt igaz és mi volt hazugság abból az egy hónapból amennyit együtt töltöttünk? Mert biztos voltak igazi pillanatok hiszen a mosolya az övé és azt nem lehet megjátszani. Azt a mosolyt szerettem meg benne először. Ez nevetséges, hogy ennyi idő alatt magába bolondított. Ő azt állítja, hogy szeret, de én már nem tudom mit gondoljak erről az egészről. Hiszen embereket ölt. Teljesen mindegy a miértje. Kiontott több életet és ezt nem lehet semmissé tenni az indoktól függetlenül. Az mind szép és jó, hogy engem megmentett, de ha nem ismertem volna meg, akkor nem kellett volna egyáltalán olyan helyzetbe keverednem, hogy több helyen meglőttek és a kórházba ébredek emlékezetkieséssel.
- Nem akarom látni többé - motyogtam magamnak, de sajnos tudtam, hogy hazudok.
Persze, hogy látni szeretném. Hiába haragszom rá azt szeretném, hogy ő öleljen át, ő vigasztaljon meg. Utálom ezt. Próbáltam aludni, de nem igazán jött össze úgyhogy a konyhába épp kávét csináltam mikor nyílt a bejárati ajtó.
- Baek te vagy itthon? - hallottam Kyungsoo hangját.
- Miért talán új lakótársat találtál a helyemre?
- Lehet nyugodtabb lenne az életem - nevetett fel.
- De mennyivel unalmasabb - mosolyogtam rá, amikor belépett a helyiségbe. - Kérsz?
- Mi történt? - váltott hangnemet, mert kiérezte a hangomban, hogy nem cseng épp boldogan.
- Szakítottunk.
- Mégis miért? Jól megvoltatok.
- Hosszú és nem is akarok vele foglalkozni - tettem le elé a bögrét elé.
- Nos nem fogok kertelni, valamilyen szinten örülök. Nekem furcsa az a srác.
- Már nekem is - zártam le.
- Akarod, hogy elmenjünk kicsit kikapcsolódni?
- Majd máskor.
Fájt, hogy átvert. Szerettem korábban már mást is, de amit Chanyeol iránt éreztem az sokkal több volt és pont ezért gyűlöltem most. Hazudott és kihasznált. Azzal, hogy nem emlékeztem rá lehetőséget adtam arra, hogy tetszés szerinti emlékeket kreáljon nekem. Egy olyan közös múltat jelenített meg előttem, ami tetszett, amit akartam. Viszont ezzel az idillel ellentétben megkaptam a rideg valóságot. Ő tett tönkre. Miatta haltam meg majdnem. Hogy várhatta el, hogy ezt szépen átugorjuk és majd szeretjük egymást?
Gyűlölöm Park Chanyeolt!
Hiába teltek a napok és a hetek ő folyton a fejemben volt és utáltam ezt. Kyungsoonak is feltűnt, de amikor már sokadjára utasítottam el egy jó kis baráti csevejt már nem türtőztette magát tovább.
- Most pedig beszélgetünk - csukta be maga mögött az ajtómat.
- Ne most Soo.
- De Baekhyun. Most! Elegem van ebből. Egy hónapig jártál csak vele. Meddig akarsz még itthon gubbasztani?
- Nem arról van szó, hogy meddig voltunk együtt - sóhajtottam egy nagyot. Nem mondhatom el neki, hogy ki is Chan valójában. - Szerettem őt Kyungsoo, de átvert. Ő is, Taeyeon is, ha találok mást az is ezt fogja csinálni. Ez ilyen bevett szokás lesz mostantól. Basszuk át Byun Baekhyunt úgyis rutinból viseli már a hazugságokat.
- Nem mindenki ilyen.
- Márpedig én nem szeretnék kísérletezni vele.
- Akkor is ki kell mozdulnod. Elmész a melóba és hazajössz. Ennyi az életed.
- Az egyetemre is bejárok.
- Azt amit te suliba járásnak csúfolsz azt hagyjuk - ült le mellém. - Baek a barátom vagy és fáj így látni téged.
- Tudom, de jól esik a négy fal között lenni most.
- Szombatig kezdj magaddal valamit, mert este elmegyünk.
- Nem - vágtam rá egyből.
- Semmi beleszólásod nincs. Vagy elkészülsz aznap nyolcra vagy úgy jössz, ahogy vagy.
- Pucéran fogok itt feküdni és akkor nem csesztetsz majd.
- Tőlem nudistaként is közlekedhetsz, téged fognak megbámulni. Én meg felrakom a youtube-ra.
- Igaz barát vagy -  nevettem fel hetek óta igazából.
Kyungsoo nélkül nem is tudom hol lennék. Talán az ágyam előtti szőnyegen egy kupac szemét alatt, mert annyi életkedvem nem lenne, hogy felálljak onnan és a dzsuvában akarnám magam megfullasztani. Az úgyis olyan nyomi halál mint én magam. Illene hozzám.
Tehát szót fogadtam. Szombat estére puccba vágtam magam és úgy voltam vele, ha most még nincs is kedvem kilépni az ajtón majd megváltozik az első pár felestől és amikor szép lassan az agyamat ellepik a fények és a dübörgő zene. Nem tudom mikor hagytam el Kyungsoo-t a szórakozóhelyen, de egy idő után mással ittam az biztos. Sőt valószínűleg barátom lépett le és hagyott engem kikapcsolni ilyen módon. Hiszen a felejtés legjobb módja, ha pótolod a régit valami újjal. Esetemben valaki újjal. Csak hogy rengeteget ittam és az nálam valami csoda folytán másnap sok kérdést szült. Végül is felejteni jöttem.
A terv úgy tűnik bevált, mert amikor kinyitottam a szememet fogalmam sem volt arról hogy hol vagyok. Az ágy oké szóval ez egy hálószoba, de hogy kié na azt Isten tudja, meg gondolom a gazdája. Bárki is a lakás tulajdonosa remélem van fájdalomcsillapítója, mert menten leesik a fejem.
- Nocsak Baekhyun, élsz?
- Nem hiszem - legalább ő emlékszik. - Mond, hogy van valamid fejfájásra.
- Keresek neked - ment ki. - Egyébként mielőtt mással összefekszel illik túllépni az előző partnereden - ordibált kintről és nem értettem mi a faszt kiabál ez mikor fájok.
- Ha túlléptem volna rajta nem egy ismeretlennel jövök el dugni részegen - jegyeztem meg, ahogy visszajött.
- Ebben is van valami - nyújtotta át a kis bogyót egy pohár víz kíséretében.
- Kösz.
- De nem haragszom, hogy nem végig az én nevemet nyögted - terült el mellettem. - Van olyan csípőtechnikát, hogy tőlem a a Miatyánkat is darálhatod közbe.
- Hát ez megnyugtató - tápászkodtam volna fel, hogy menjek.
- Nincs kedved megismételni? - ültetett magára.
- Majd máskor. Most dolgom van - álltam fel végül.
Kicsit erősködött még, de végül szerencsére feladta. Megkérdeztem, hogy merre van a  következő metró és már ott se voltam. Másfél óra volt, amíg hazaestem és Kyungsoo nem volt itthon. Beálltam a zuhany alá és igyekeztem nem gondolni semmire. Ami persze csak akkor sikerül mikor kifejezetten kellene az agyad. Ha ki akarsz zárni minden gondolatot akkor azok csak ott kavarognak és nem hagynak nyugtot. A fejem a csempének döntöttem vettem egy nagy levegőt és hidegre állítottam a csapot. Összeszorított foggal tűrtem a rám hulló cseppek okozta fájdalmat.  Ha visszatérnének az emlékeim biztos jobb lenne, de hiába kutatok bármikor semmi sem villan be. Az égvilágon semmi, pedig most Chan el is mondta mi volt, de még ez se volt elég hozzá. Akár mi hozza vissza? Verjem a fejem a falba? Már nagyon vacogtam úgyhogy szép fokozatosan állítottam vissza normálisra a víz hőmérsékletét, hogy mielőtt kiszállok ne a fagyhalál végezzen velem.
Még több hét telt el én pedig próbáltam nem gondolni Chanyeolra, de ez már eljutott a fizikai lehetetlenség szintjére. Az idő csak telt, de még mindig úgy hiányzott mint az első nap. Szerdán is egy unalmas és rohadt idegesítő napon vagyok túl, de ezt csak tetézte, hogy a kis egyéjszakásom tervezte bearanyozni.
- Baekhyun, jó rég láttalak.
- Ja - kerültem ki, de nem vette a célzást.
- Ne legyél bunkó - fordított maga felé.
- Figyelj a nevedre sem emlékszem, szóval feleslegesen töröd magad.
- Sehun vagyok. Tehát ezen túl vagyunk - mosolygott. - Gyere látom rossz napod volt, feldoblak kicsit - csókolt a nyakamba.
- Az utcán vagyunk nem zavar? - toltam el magamtól, de erősebben fogott a csuklómra.
- Leszarom. Jössz és kész - rántott egyet rajtam.
- Megőrültél? - én tényleg csak pszichopatákat fogok ki?
Próbáltam elhúzódni és lefejteni magamról a kezét, de ő inkább a másikkal megragadta a karomat is, hogy ne menekülhessek.
Minden rohadt hirtelen történt. A srác elterült a földön engem meg már rángattak is el onnan. Fel se kellett volna néznem, az agyam egy része így is tudta jól ki az. Hogyne tudta volna, ha egyszer minden milliméterem, ami a bőrével érintkezett azt ordibálta: Végre. Alig mentünk pár lépést ő meg is állt.
- Ülj be - szólt rám. A hangja pont olyan, mint emlékeztem.
- Dehogy ülök -makacsoltam meg magam egyből.
- Baekhyun ne mondjam még egyszer!
- Nem érdekelsz - indultam el, de két lépésnél több nem jött össze. - Ne már - tiltakoztam, de a fejem lenyomta, hogy ne verjem be és már lökött is a hátsó ülésre.
- Csak beszélünk - közölte miután beült a volán mögé.
- Beszél veled a halál - nyúltam  a kilincshez, hogy kiszállhassak de lezárta  a kocsit. - Basszus Chanyeol, most konkrétan elrabolsz!
- Nem ez lenne az első eset, de most csak beszélünk aztán haza viszlek. Ez más.
- Szart!
- Kösd be magad - szólt és már nyomta is a gázt.
- Nem szoktam - bámultam ki unottan az ablakon pedig szívem szerinte csak őt nézném.
Hatalmasat satuzott én meg szépen megfejeltem az előttem lévő ülést.
- Mi a  francot csinálsz? - kaptam az orromhoz mert rohadtul fájt, ahogy találkozott az előttem lévő tárggyal, de ő már ki is szállt.
- Gyere - rángatott ki és az első ajtót konkrétan feltépte. - Ülj be - nyomott le az ülésre. - Kösd be magad - nyúlt át, hogy az életmentő anyagot mellkasom előtt áthúzva a helyére pattintsa - és maradj csöndbe egy darabig.
Nem tudom minek ad utasításokat, ha ő csinál meg mindent, de tudnia kéne, hogy én és a kussban maradás nem vagyunk jóban. Visszaült a kormány mögé és megint elindultunk.
- Hol a rádió előlapja? - matattam a kesztyűtartóban, mert nem akartam csendben utazni. - Mi a fasz? - vettem ki egy nem kis pisztolyt és érdeklődve forgattam.
- Azonnal add ide - kapta ki a kezemből és maga mellé tette a másik oldalra.
- Csak megnéztem, mindig ki akartam próbálni milyen lőni.
- Sose lássak a kezedben fegyvert - nézett haragosan.
- Chanyeol semmi közöd az életemhez.
- Tudom - sóhajtott és lassult az autó. - Csak két percet adj - nézett rám egy pillanatra könnyes szemmel és rám jött a sírás egy másodperc alatt.
- Miért nem hagyod egyszerűen, hogy elfelejtselek? - tanulmányoztam a kezemet, mert képtelen voltam tovább nézni őt.
- Egy olyannal akartál elfelejteni, aki az utca közepén rángat?
- Az csak egy tévedés volt.
Nem szólt többet csak mentünk a többi kocsi között és most először vezetett normális tempóban. Azt már nem jegyzem meg, hogy minden érzékem itta a pillanatot magába. Chanyeol látványa, illata mind ömlött az agyamba és pedig örömmel fogadtam az ingereket.
- Hozzád megyünk? - szólaltam meg pár perc múlva.
- Oda szeretnél?
- Nem, én haza szeretnék menni, de te kedves Chanyeol - folytattam jóval gúnyosabb hangnemben - már megint szarsz mindenre és elviszel ahová csak kedved szottyan. Legutóbb is így csináltad? Bár mivel nem emlékszem semmire így nem tudom. Azt viszont kétlem, hogy ilyen romantikus furikázás volt, gondolom leütöttél előtte.
Nem válaszolt, de az arca megrándult az utolsó résznél én meg felnevettem.
- Hát ez milyen jó, leütöttél, elraboltál. Remélem ki is kötöztél, hogy még véletlenül se menekülhessek.
- Befejeznéd? - nézett dühösen felém, de aztán gyorsan visszafordult a forgalom irányába.
- Amikor bezártál bántottál? Megütöttél? Csak hogy tudjam mire számítsak.
- Baekhyun ha nem kussolsz el beraklak a csomagtartóba.
- Legalább nem melletted ülnék.
Az arcáról a harag eltűnt és úgy nézett mint egy elveszett kiskutya. Szomorú volt és fájt neki minden szavam, de nem érdekelt. Nekem is fájt, hogy átvert.
Leparkolt egy egyszerű épület előtt és ismét karon ragadva vonszolt befelé. Hatalmas nyitott térbe érkeztünk és csak két ajtó volt bent, de nem nagyon tudtam nézelődni a szegényes berendezés között, mert tovább mentünk és egy lépcsőn haladt lefelé.
- Miért ide jöttünk?
- Szeretném ha emlékeznél - nyitott ki egy ajtót és finoman belökött rajta.
Egy pincét azonosítottam a kis helységben, amikor villanyt kapcsolt. Szürke falak amelyeken egy pici ablak volt csak, egy ágy, egy szék és ennyi. Ja nem ott van még egy ajtó, de aztán tényleg ennyi.
- Mit akarsz itt?
- Itt voltál két hétig - lépett beljebb. - Csúnyán hangzik, de tényleg leütöttelek, ide voltál kikötve - mutatott fel én meg elszörnyedtem - de csak egy fél napot, abból jó pár órát nem is voltál magadnál.  Azon a  széken aludtál első nap - mutatott az említett ülőalkalmatosságra. - Ezen az ágyon feküdtünk le a második napon - telepedett le rá és végigsimított az ágyneműn egy apró mosollyal ajkain. - Már úgy jöttem be, hogy magamnak akartalak, túl szép voltál ahhoz, hogy ellenálljak neked. Nem kellett volna elhoznom téged azok után, hogy lényegében szemtanú vagy, de nem tudtam mi vezérelt aznap - nézett a szemembe fájdalmas arckifejezéssel. - Annyira sajnálom Baekhyun, hogy hazudtam, de meg kell értened, hogy nem volt más lehetőségem, ha veled akartam lenni. Te mit tettél volna?
Nem válaszoltam. Mit mondhattam volna erre? Itt álltam egy lepukkant pince közepén azzal a férfival, akit szerettem és egy hang a fejembe azt kiabálta, hogy: Fordulj meg és fuss el. Én mégsem tettem. Beljebb léptem és megálltam az ágy szélénél, Chanyeol előtt. Csak néztem az elveszett lényét és rájöttem, hogy egy dologba sosem hazudott. Szeret engem.
- Miért voltál ma ott?
- Ezt nem fogom elmondani - tanulmányozta tovább a padlót.
- Márpedig most ez lesz. Én kérdezlek és te válaszolsz. Ha nem, akkor szépen kisétálok azon az ajtón, ki az életedből - erre már egyből felkapta a fejét.
- Aggódtam, hiányoztál. Igazából csak azt akartam tudni, hogy minden rendben van-e.
- Mikor kezdtél követni?
- Olyan egy hét után - ez meglepett. Majdnem két hónapja szakítottunk. Hogy a francba nem vettem észre?
- Miért tartottál itt annyi ideig? - néztem körül a helyiségben hátha eszembe jut valami.
- Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen csak felkeltetted az érdeklődésemet. Taehyung elég rég meghalt már és nem is kerestem mást a helyére. Te pedig csak úgy megjelentél és vonzottál. Sokszor nem is volt köztünk semmi csak itt maradtam veled és beszélgettünk mindenféléről.
- Nem volt bűntudatod?
- Már hogy ne lett volna... Kérdezted sokat, hogy mikor mehetsz el és én tényleg elgondolkoztam rajta, de végül nem ment. Egy menedék lettél nekem és nem akartalak elengedni.
- Tudod te egy nagyon önző ember vagy.
A szemeiben ismét az a mérhetetlen fájdalom volt, ami az ilyen mondataim után mindig jelen voltak. Mégis megfontolt volt minden kiejtett szavam. Lehet, hogy gusztustalan vagyok, de ennyi elégtétel jutott nekem.
- Kérlek Baekhyun. Érted bármire képes lennék - nézett rám könyörgően.
- Bármire? - hitetlenkedtem ő pedig egy határozottat bólintott.- Vigyél haza Chanyeol.
Amint kimondtam a fájdalma még nekem is rosszul esett. Megértette tökéletesen a mögöttes értelmet. Ha valóban mindent megtenne értem akkor engedjen el. Nem tudok még megbocsájtani neki. Nem megy. Én tényleg megpróbáltam elfelejteni, amit tett de egyszerűen képtelen voltam rá.
Felállt az ágyról és kifelé indult. Hiába volt háttal nekem az a mozdulat, ahogy arca elé emelte a kezét, majd visszaejtette maga mellé egyértelművé tette, hogy könnyei nyomát tüntette el. Késztetést éreztem, hogy átöleljem és megvigasztaljam, de nem tehetem. Nem tehettem, mert ha el akarom hagyni nem lehetek vele kedves. Nekem se esne jól ha szeretetet mutatna és után intene búcsút így csak egy utolsó pillantást vetettem a pincére és kiléptem a helyiségből, ahol -bár én nem emlékszem - minden kezdődött köztünk.
A kocsiba némán ült be én pedig mellé. Egyszer sem nézett rám, csak az utat figyelte és már bosszantóan lassan ment. Pontosan tudtam, hogy miért. Már csak annyit lehet velem, ameddig az út tart és ezt próbálta elnyújtani, de mégis megtette, amit kértem és haza hozott minden ellenkezés nélkül. Csak akkor szólalt meg, amikor kicsatoltam az övem és a kilincshez nyúltam.
- Baek - suttogta a nevemet én pedig felé fordultam és máris megéreztem ajkaimon övéit.
Csak néhány pillanat volt, nem mélyítette el, de egy kis ideig azt kívántam bár megtenné.
- Sajnálom - súgta majd visszafordult sebességbe tette az autót jelezve, hogy menne.
Lassan szálltam ki és még épphogy belöktem az ajtót máris fékcsikorgással hagyott ott. Aggódtam, hogy baja lesz, hogy kárt okoz magában. Viszont ha a barátja halálát túlélte egy szakítás nem teheti tönkre. Ebben bíztam. Mindenképp vissza kell szereznem az emlékeimet, mert szerintem csak akkor tudom teljesen megbocsájtani neki, amit tett. Remélem megvár...

A tanárság ára 5.rész - A randi

A randi

Baekhyun pov

A Chanyeolékkal töltött hétvégém egyszerűen tökéletes volt. Következő szombat délelőtt, amikor felhívtam, egyből kaptam az alkalmon, hogy beüljünk valahová. Nem akarok többet beleképzelni, mert Minseok szerint így is túl sokat vagyok együtt a családdal, ahhoz képeset, hogy csak a  tanára vagyok a gyereknek. Én viszont tényleg nagyon jól érzem magam velük és amúgy is, ők hívnak mindig. Bár most is Chan vetette fel, hogy menjünk el inni, én hozakodtam elő a bárral. Viszont most először fogunk Seojun nélkül találkozni és így egy új oldalát ismerhetem meg, na és persze ő is nekem. Mivel Jun még gyerek, nem engedjük el magunkat annyira soha, mert az kéne még, hogy csak hülyeséget tanuljon tőlünk. Az apjától még hagyján, de én elvileg azért vagyok, hogy csak a jót tanítsam neki.

A helyre Minseok talált rá nemrég és tényleg hangulatos,  jól elleszünk a biliárddal, mert én piszok nyomi vagyok benne, és talán végre Chanyeolnak is lesz egy kis sikerélménye, ha csak nem béna ebben is. Imádom, hogy ilyen suta.

Nyolcra beszéltük meg a találkozót, úgyhogy a délelőttöm azzal ment el, hogy a jövőheti tananyagot állítottam össze a srácoknak, vasárnap meg még átfutom délután. Nem fogok sokat inni, mert amúgy sem bírom valami jól, aztán hogy szétcsússzak előtte, na azt soha.

Délután nekiálltam készülődni, de két óra elteltével nevetségesnek éreztem magam, és vagy nyolcszor elismételtem, hogy ez nem egy randi, így felesleges ez a felhajtás a külsőmmel. Amúgy is látott már reggel kómásan, kócosan és ha az nem is tántorította volna el - a  nagy valószínűséggel hetero - barátomat, akkor már nem sok minden fogja. Tehát, nagyon fújva kikaptam a kedvenc pulcsimat a szekrényből és magamra is aggattam, hogy ne fázzak este, mert ma valahogy pocsék idő van.

Kereken nyolcra értem a bár elé, de Chan mindig késik, szóval nem volt értelme előbb jönnöm, mert úgyis én leszek, aki vár, csak nem mindegy mennyit. Az esőtől még nedves járdán ácsorogva elgondolkoztam, hogy helyes e amit teszek. Egy diákom apjával alakítottam ki baráti viszonyt, sőt, hiába próbálom tagadni, nagyon is tetszik nekem. Gondolataimból halk léptek zökkentettek ki.

- Veszek neked egy órát a szülinapodra - “köszöntöttem” az ezerrel vigyorgó Chanyeolt, aki felém tartott.

- Tudod, hogy kész gyűjteményem van belőle, de ha mégis megszánnál eggyel, akkor az lesz a kedvencem - karolta át a vállam és már húzott is befelé.

- Akkor csak egy könyvet kapsz, hogy tud hogyan kell leolvasni az analóg órát.

- Hogy te milyen kis gonosz vagy - szorongatta meg a tarkómat picit, majd megsimogatta a területet.

Chanyeol kifejezetten sokat érint meg, de ez soha nem zavart, sőt, sajnos túl jól esik. Alaposan szemügyre vette a helyet és úgy tűnik bejön neki. Vagy csak az apaság miatt túl rég volt bármerre. A pulthoz sétáltam, hogy kikérjük a dákókat és a golyókat, amikkel tudjuk használni az asztalt. Még korán van, így egyenlőre három órára béreltük ki, aztán majd a végén meglátjuk meddig maradunk. Amíg Chan felállította a golyókat, én elmentem venni egy kis wiskyt, mert ő szereti, én pedig megiszom, ha muszáj és kikértem még egy-egy üveg sört. Azonban mikor visszamentem nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit szeretne kihozni abból az építményből.

- Szerintem ezt nem így kell felállítani - pakoltam le a piákat az asztal szélére.

- Nem mondod - vette el a sört és hozzá koccintotta az enyémhez, majd beleivott egy kortyot - Épp le szeretnélek nyűgözni, úgyhogy fog ezt meg - nyújtotta felém az italát, én meg szépen elvettem és figyeltem mit is tervezz az előtte álló toronnyal. 

Hát majdnem kiesett a zöld üveg a kezemből. Láttam én már ilyet a youtube-on, de hogy ezt élőben is képes valaki megcsinálni, az hihetetelen, ugyanis meg voltam győződve, hogy ez valami trükk. Nos nem. Chanyeol megpöccintette a legalsó golyót, aztán megindult a kis építménye, hogy ő villám sebességgel küldje sorba őket a lyukba.

- Na? - nézett rám csillogó szemekkel, de amikor az arckifejezésemet meglátta, felnevetett. -Tehát sikerült lenyűgözni téged.

- Valami olyasmi -nyögtem ki egy fél pillanat után. - Reméltem, hogy lesz egy kis sikerélményed, mert én hihetetlenül béna vagyok, de asszem hazamegyek.

- Ne már Baek, én is kosarazok veletek, pedig sose dobom be - nevetett tovább.

- Nem baj. Csináld megint - kértem mosolyogva.

- Most olyan voltál, mint Jun.

- Nyolc évesnek nézek ki?

- Nem éppen, de ő az egyetlen, aki cukibb nálad.

- Ezt meg ne halljam mégegyszer - csaptam a hátsó combjára  a dákóval. - Most pedig csináld újra.

- Vagy mutatok mást - kezdte el megint valami fura alakban felállítani a golyókat az asztalon, hogy aztán hosszú méricskélést követően az elsővel átugorja a másodikat, hogy az a harmadikat útjára küldve, belökje a negyediket.

Ez már fizikai képtelenség - hitetlenkedtem és azt hiszem egy olyan oldala ez Channyeolnak, amibe szintén sikerült beleszeretnem. 

Szerencsétlennek egy órán keresztül kellett engem szórakoztatnia, meg másik ötven embert, mert nem kis nézőközönsége akadt. Azonban egy pillanatra sem éreztem kellemetlennek, mert amikor egy trükk sikerült, akkor nekem járt az elégedett mosoly és nem az őt körberajongó hölgyeményeknek. Őket olyan szinten ignorálta, hogy kedvem lett volna kárörvendően felnevetni, de nem tettem. Hiába jutott eszembe, hogy Chan esetleg a férfiakhoz vonzódik, mindig elvetettem a gondolatot. Még ha így is lenne, ő egy diákom apja, így tabu. Csak barát és kész.

Miután kimerítette a repertoárját vagy ötször, már úgy állította fel a golyókat, hogy együtt játszhassunk. Kellett idő amíg bemelegszem, de kétségtelen, hogy nem az én sportom ez. Már órák óta játszunk és megint az enyém volt a kezdés…

- Ne röhögj már - szóltam rá és visszatettem a kiinduló pontra azt a szemét kis fehér ördögöt, hogy újra nekifussak.

- De hogy csúszhat le kezdésnél? - verte tovább az asztalt nevetve.

- Hát így - vontam vállat és újra bedőltem, hogy megint megpróbáljam.

- Én jövök - lépett mögém és a csípőmnél fogva tolt el.

- De az első nem számít.

- Már hogy ne számítana? Kezdtél, elrontottad, várd kis szépen a sorod.

- Undok - adtam át neki a helyemet és inkább a sokadik söröm társaságát kerestem fel. Nem terveztem ennyit inni, de legalább nem rövidet döntöttünk magunkba. Lehet nem is béna vagyok, hanem csak ittas. Igen, ez itt a baj.

Nos, ez a várjam ki a sorom dolog úgy nézett ki, hogy egy lökésből letett hármat, amiből kettő az ő színe, és így lettem én a csíkossal. Nem baj, jobban is tetszik. Már vártam, hogy én jöhessek, de a hat fentmaradt golyómhoz képest neki már csak a négyes árválkodott az asztalon.

- Komolyan Chanyeol? - böktem a fent maradt egy szem golyójára a sörömmel.

- Hát nem tudtam letenni, na.

- Sose jövök veled ide többet - vettem fel a dákót, amit az asztalnak támasztottam és csak kétszer dőlt el eddig, de hát ölelgesse a rossebb húsz percig, amíg Chan az asztalt rámolja le.

- Legközelebb majd bowlingozni megyünk jó?

- Abban sem vagyok jobb - hajoltam az asztalra, majd csodával határos módon eltettem az egyiket, de csakis azért, mert pont jó helyen volt. Azonban a fehér úgy állt meg, hogy feküdhettem fel.

- A lábad érintse a padlót - bökdöste meg a combom.

- Jól van már - csúsztam lejjebb, majd meglöktem a fehéret, de sajna nem sikerült eltenni egy golyót sem, mert tényleg nem értem el rendesen, azonban hogy falról próbálkozzak, na azt inkább nem.

- Így perverznek néznek téged.

- Hát te olyan hülye vagy - egyenesedtem fel és nevetve fejbe vertem a dákóval őt.

- Na figyelj - ült háttal a szélére és maga mögé tette a botot, majd úgy pöccintette meg és persze, hogy lement az is. - Oda vagyok - mutatott a jobb sarokra és csak közelebb lökte hozzá a feketét.

- Ezután mehetnénk - méricskéltem, de még én is tudtam, hogy lehetetlen belökni, így csak állat módjára megküldtem, de nem gondoltam, hogy kipattan és hangos koppanással érkezik a padlóra.

- Hát tényleg nem tudunk jönni többet, ha szétvered a helyet egy lökéssel - tette vissza az asztalra és gurította elém, hogy a pöttyre helyezzem.

- Tudod, ha iszol, gonosz vagy.

- Te meg hisztis - túrt bele a hajamba, de most nem húztam el a fejemet, ahogy szoktam, mert tetszett. - Na csússz odébb - hessegetett el, én meg vártam, hogy letegye végre a nyolcast és mehessünk.

- Hah - mutogattam röhögve, mert hiába abba a lyukba ment, ahová kellet, a fehér becsurgott utána. - Nyertem.

- Véres verejték árán legyőztél - csóválta a fejét.

- A csatában a végeredmény számít és bizony te elvesztetted - szökdécseltem körbe az asztalt, hogy kiszedhessem a golyókat és a tartóba pakoljam őket.

- Tényleg megyünk?

- Éjfél múlt, szóval nem ártana, de ha szeretnéd előbb elmehetünk enni valamit az egyik gyorsétterembe, ha van nyitva valahol, mert otthon semmi nincs.

- Ez egy jó gondolat.

Szépen visszamentünk a pulthoz és leadtuk a biliárdhoz használt kellékeket, amit ki is fizettem, míg Chanyeol az italok árát rendezte. Nagyon jól éreztem magam és ezen semmi sem tud változtatni, Channal minden perc felüdülés a lelkemnek. A kis lépcsőn felsétáltunk, hogy a hűs éjszakai levegő az arcunkba csapódhasson az ajtó nyitódása után. Eléggé hideg van nyár estéhez képest, de inkább hálát kéne adnom az égnek, hogy nem esik az eső. Lassan sétáltunk a lakásaink irányába, amerre több kajálda is van és remélem lesz olyan, ami éjjel is üzemel, mert majd kilyukad a gyomrom, így a benne lévő alkohol sem szívódik fel rendesen, pedig a bárban vagy két csomag ropit elnyammogtam. Chanyeol csacsogására figyeltem, amikor valaki elkapta a csuklóm és teljesen lefagytam, amikor felpillantottam az illetőre.

- Baekhyun, de jó hogy látlak - mosolygott rám.

- Te mit keresek itt? Kínában kéne lenned.

- Csak látogatóba jöttem, de ha már egymásba botlottunk, nincs kedved feljönni? - simított a másik kezével derekamra, bennem meg gyúlt a vészjelző. Elhagyott, így semmit sem akarok tőle, de Chanyeol nem tudhatja meg, hogy közünk volt egymáshoz.

- Kris, engedj - toltam el magamtól.

- Most miért? Csak egy éjszak...

- Elég - szóltam rá mielőtt még olyat találna mondani, amivel Chan előtt lebuktat.

- Bocs - lépett közelebb Chanyeol és ujjainkat összekulcsolva húzott el Kris mellől. - Baek velem van - jelentette ki, majd meg se várta a reakciót, csak indult el velem kézen fogva. Egy darabig szótlanul hagytam, de már kezdett kínos lenni a dolog.

- Chan, elengedhetsz.

- Mindjárt - szorított rá kicsit a kezemre, amikor megpróbáltam kihúzni ujjai közül az enyémeket.

Hagytam hát, hogy így menjünk, de amikor forgalmas részre értünk, már elrántottam a kezemet, amiért egy értetlen pillantást kaptam, de végül folytatta az útját tovább, velem a nyomában. Már majdnem elértük az éttermet, amikor megszólaltam.

- Chanyeol, én hazamegyek, jó?

- De azt mondtad éhes vagy.

- Már nem. Csak haza szeretnék menni.

- Biztos, hogy nem. A végén még felmegy hozzád és ahogy elnézlek, most arra vágysz a legkevésbé. Kikérjük a kaját és menet közben megesszük.

- De…

- Nálunk aszol és kész. Majd reggel hazaviszlek - nyitott be az ajtón, esélyt sem adva az ellenkezésre.

Tényleg kikértük a hamburgert, mert itt csak az van, és menet közben eltüntettük mindkettőt. Chanyeol határozottan furcsa. Nem kell sokat gondolkozni, hogy Kris azt akarta, hogy csak az éjszakát töltsük együtt, ebből következik, hogy meleg vagyok. Most akkor nem zavarja? Ezek után még képes beengedni a lakásába aludni? Sőt, még tanítsam a gyerekét is?

- Én tényleg inkább otthon szeretnék lenni.

- Baekhyun, nem érdekel mit akarsz - fordította el a kulcsot a zárban és szépen betolt maga előtt, hogy becsukhassa azt ajtót, ezzel is jelezvén, hogy megszökni sincs értelme, így szépen levettem a cipőmet és a pulcsimat, majd elindultam a kanapé felé. - Hozok neked másik pólót, meg egy pokrócot.

- Jó - kaptam le magamról a nadrágom és a pólómat, hogy mire Chan visszaér, már csak magamra aggathassam az övét és aludhassak. Az jót fog tenni.

Szépen meg is kaptam a felsőt, ami csak úgy ontja magából Chanyeol illatát, ezzel sem megkönnyítve a helyzetemet, és eldőltem a kanapén. Ő rám terítette a puha pokrócot, majd jóéjszakát kívánva leoltotta a villanyt, és magamra hagyott a helyiségben. Igyekeztem nem gondolni semmire, ami persze lehetetlen. Nem érdekelt Kris, mert elment és én lezártam magamban vele mindent. Az viszont már jobban foglalkoztatott, hogy Chan megtudta, hogy a férfiakhoz vonzódom, de érdekes módon nem lett velem más, sőt törődőbbé vált, mintha érezné, hogy most erre van szükségem. Nem kellene ennyire közel kerülnöm hozzá. Végül a gondolataim elhalványultak, ahogy az alvás utol ért hajnali három környékén.

Reggel valami furcsa volt és amikor megfordultam, hogy az éjjeliszekrényemen lévő órára pillantsak, sajnos a padlón kötöttem ki. Chanyeolék padlóján. Hát persze, biliárd, Kris, hamburger, Chan lakása. Ennyit az első iszogatós esténkről.

- Azt hittem kényelmesnek tartod a kanapét - vigyorgott rám a konyhából.

- Az, csak kicsi - tápászkodtam fel és megindultam felé egy kis koffein reményében, amit mosolyogva készített el nekem is. - Te mikor keltél, hogy ilyen jól nézel ki? - méregettem furcsán, mert hogy lehet ébredés után fülig érő szájjal bámulni a másikat?

- Csak te vagy morcos reggelente. Nekem negyed óra elég, hogy ilyen legyek, sőt én már kávét is ittam, tehát ne furcsálld - tette le elém a bögrét és elkezdett ügyködni valamit a hűtőben.

- Ha reggelit akarsz csinálni, eszedbe se jusson.

- Miért? - kukkantott ki.

- Mert még csak most keltem, egy órán keresztül biztos nem eszek - húztam fel a lábaimat, mert a hideg csempe nem esett jól a talpamnak.

- Ahogy gondolod - ült le velem szembe és csak nézett rám kíváncsian. Talán azt várta, hogy elmondjam mi volt a tegnapi, de nekem eszembe sincs ilyet tenni.

Végül vártunk egy kicsit és egy gyors reggeli tükörtojás után összeszedtem a tegnapi ruhámat és hazamentem. Nem hagytam, hogy elvigyen, mert még lehet egy kis alkohol benne, ami a vezetését nem befolyásolja, de a szonda kimutatná, és akkor elveszik a jogsiját. Nincs nekem bajom a tömegközlekedéssel, így buszra szálltam, hogy haza jussak. Viszont most jött el az az idő, hogy beszélnem kell a legjobb barátommal erről az egészről, úgyhogy még az úton felhívtam, hogy jöjjön át és segítsen. Mivel Chanyeolnál nem akartam még zuhanyozni is, azt itthon tettem meg, és utána szépen tiszta ruhákba öltözve vártam Minseokot, egy jó kis lelkifröccsre.

- Na halljam a nagy dilemmádat - vetődött le mellém a kanapéra érkezése után.

- Nem tudom mi ez Channal - sóhajtottam egy nagyon.

- Én tudom. Belezúgtál és megpróbálsz a közelében maradni.

- De eleinte barátságnak indult. Oké, tetszett akkor is, de jó ember és kész. Azonban ő tabu, a diákom apjával nem lehet semmi!

- Mi volt, amiért kiakadtál? - tért a lényegre, mert tudta, hogy valaminek ki kellett váltania az egészet.

- Tegnap elmentünk inni oda, ahol a múltkor mi voltunk, biliárdoztunk, jól éreztük magunkat. Képzeld, tudja azokat a fura trükköket, amiket egyszer mutattál, ilyen csavarós, átugratós izéket - mutogattam hevesen, de inkább tűntem fuldokló ninjának, mint hogy megértessem vele mire gondolok. - Komolyan iszonyat menő volt.

- És mi történt?

- Kris történt. Ott volt, és fel akart vinni magához. Chan húzott el onnan kézen fogva és nála aludtam, mert nem engedett haza.

- Tehát rájött?

- Gondolom - mondtam lehajtott fejjel. - Fogalmam sincs mit gondolhat most rólam. Reggel szerintem várta, hogy elmondjam neki mi volt ez az egész, de nem vitt rá a lélek, hogy beavassam.

- Baekhyun, ha helyesen akarsz cselekedni, akkor befejezed, amit csinálsz. Tanár vagy, ő pedig egy szülő. Nem a barátod, nem a következő pasijelölt, te viszont átjárkálsz hozzájuk, kirándulgattok, iszogatós estét tartotok.

- Szóval egy kis távolság kell?

- Az - lapogatta meg a vállamat. - Csak amíg nem tisztázod magadban a dolgokat.

- Köszi hyung - mosolyogtam rá.

- Mindig tud tanáccsal szolgálni és azok általában be is válnak. Az már más kérdés, hogy én nem szeretném kerülni Chanyeolt, de ez így van rendjén. Seojun akkor is a kis kedvencem marad, mert imádom őt és ehhez nincs köze az apjának. Egyszerűen csak nemet mondok a meghívásaikra és idővel majd eltávolodunk, pont annyira, ahol normális a tanár-szülő kapcsolat. 

A tanárság ára 4. rész - A közös hétvége

  4. rész 

A közös hétvége

 

Chanyeol

Baekhyun csak úgy berobbant az életünkbe. Néhány hónap után már az sem volt furcsa, hogy a szokásos kis hétvégi kiruccanásunkra elhívtam. Meglepődött, de hamar igent mondott rá, én pedig megkönnyebbültem, mert élveztem a társaságát és Seojun is szeret vele lenni. Mellettük egy unalmas percem sincs és ez nagyon jó érzés.
Ebben a campingbe még csak másodjára vagyunk, de ez sem különbözik a többitől. Leszámítva egy morcos Baeket, aki mint kiderült nem szereti, ha nem egyenlő fél egy programnál. Mi pedig sikeresen feldobtuk őt egy kis vízzel és öröm volt újra a boldog kacaját hallani, ahogy elázva közölte, hogy ezt bizony még megtorolja. Jun esetében ez már el is kezdődött, mert hiába szaladt el előle a a gyerek, Baekhyun utolérte és alaposan megölelgette, minek következtében Seojun is csurom víz lett. Visítva próbált menekülni, de mikor rájött, hogy nem tud már nem bírta megjátszani a szenvedő áldozatot és csak nevetett a tanárával együtt. Komolyan jó volt nézni őket. Seojun nem sok mindenkihez került eddig közel, nyílt és könnyen barátkozik nem ezzel van a baj, hanem hogy a szívébe beengedjen valakit. Mindig ott van benne a félsz, hogy elveszítheti őket. Tőlem is sokszor megkérdezte már, hogy mindig vele leszek-e, vagy hogy ugye én nem fogom elhagyni? Komolyan a szívem szakad meg érte ilyenkor.
A fiúk átöltöztek száraz ruhába én pedig nekiálltam elkészíteni az ebédet. Ők meg... nos próbáltak segíteni, de inkább mondanám hátráltatásnak a munkájukat.
- Reménytelenek vagytok - csóváltam meg a fejemet.
- Miket beszélsz? - háborodott fel Baekhyun, de amint a következő darab krumpli is a fűben végezte egy nagyon sóhajtott. - Asszem én csak nézlek.
- Tudod fordítva működsz, mint más emberek - szedtem fel a leesett zöldséget, hogy lemossam és megcsináljam én a pucolást.
- Ezt hogy érted? - helyezte állát a kezébe és úgy figyelt.
- Ami másnak természetes azt te elég döcögősen tudod csak megcsinálni, mint a főzést. De annyi másban meg kimagasló vagy.
- Azért ez egy erős kijelentés - nevetett fel és a fiamat figyelte, ahogy egy kislánnyal játszott.
- Egyáltalán nem. Tudod Jun sokat mesél rólad és olyanokat is tudok, amit te eddig nem mondtál el magadról.
- Például?
- A zongorázás, az ének az mind különlegesség tesz. Sőt elújságolta, hogy mindenki oda van érted a suliba - vigyorogtam rá.
- Mert jófej vagyok - kacsintott rám.
- Ez tény, de nem csak így értettem - sandítottam rá a szeletelésből. - Tudtommal nem csak a kis diákok szeretnek nagyon.
- Miért kertelsz?
- Miért nincs barátnőd?
Kicsit gondolkozott, majd végül vállat vont.
- Nincs olyan, aki megfogott volna. Na meg kollégával sosem kezdenék.
- De mikor jársz randizni, ha mindig velünk vagy?
- Egyszerűen csak nem kell barátnő Chan - zárta le a témát én meg már azon gondolkoztam, hogy bocsánatot kéne kérnem. Úgy tűnik túllőttem a célon, mert már túlságosan belefolytam a magánéletébe. Az ő dolga, hogy jár-e valakivel, nem az enyém. Percekig csak csendben ültünk egymással szemben. Én igyekeztem a főzésre koncentrálni, ő pedig a gyerekeket tartotta szemmel játék közbe.
- Apaaa - szaladt oda hozzánk Jun - nézzétek - lóbált meg előttem egy plakátot.
- Mi az? - fókuszáltam, de a szél eléggé lebegtette és a kezem tiszta maszat volt - Baek vedd már el  tőle légyszi.
- Valami ügyességi próba - nézte értetlenül a szórólapot. - Azt írja, hogy csapatokban lehet indulni és a győztesek nyernek egy biciklit.
- Szeretném azt a bicajt- pattogott Jun.
- Hát én nem leszek sok segítség ügyességi szinten, de majd Baekhyun kiegyenlíti az esélyeket.
- Légyszi - nézett boci szemekkel tanárára, aki egy másodpercet se hezitált.
- Persze, hogy a tiéd lesz - simogatta meg a fejét. - Hatkor kezdődik szóval lassan mehetünk.
A campingen belül volt rendezve, de ahhoz képest elég sokan voltak. Három és két fős csapatok indulhattak, de így is több mint harmincan voltunk és kezdtem aggódni, hogy hiába ígérte Baek a biciklit biztosra, kezdheti nyugtatni Junt, hogy sajna az életben van, hogy nem kapjuk meg, amit szeretnénk. Viszont mikor ránéztem Baekhyunra egy pillanatra elszörnyedtem, majd  nevettem egy másodperc múlva az arcán. Mint aki tömegmészárlásra készül, olyan beteges vigyor ült a képén, hogy megijedtem egy pillanatra, majd rájöttem, hogy nem az ellenfeleit készül kinyíri, csak tetszik neki a pálya adta kihívás. Félelmetes  a srác. Nos amennyire elnyerte az ő tetszését én inkább menekülni vágytam onnan.  Mint valami katonai kiképzőpálya olyan volt. Az első csapat nekiindult a sípszó után én pedig elszörnyedve figyeltem őket. Na én ott fogok meghalni az első akadálynál.
- Figyelj Jun - hajoltam oda hozzá. - Mi lenne ha inkább vennék neked egy biciklit?
- Nem - mondta határozottan egy széles mosollyal ajkain.
- De bármilyet választhatsz - próbálkoztam kétségeesetten. - Ne akard látni, ahogy apád kikap egy ügyességi pályától.
- Baekhyun mindig azt mondja a részvétel a fontos. Menj oda és próbáld meg - vágta rá és néha elgondolkozom, hogy elfelejtettem számolni és nem is hét éves a gyerek, vagyis már nyolc, lehet vissza kéne ülnöm egy kis elsős matekórára, Baekhyun biztos örülne nekem.
- Gyerünk Chan megcsináljuk - jött oda lelkesen - Odamegyünk, végig futunk, felmászunk, leugrunk, átbújunk és ... - darálta volna tovább a pálya vonalát, de befogtam a száját.
- Látom mit kell csinálni - sóhajtottam egy nagyot.
- Vigyázz erre - adtam a gyerek kezébe a telefonomat és a pénztárcámat, ezt Baek is megtette és mi álltunk a rajthoz.
A síp megszólalása után mintha puskából lőtték volna ki már rohanta is le a pályát én pedig loholtam utána. Nekem kéne könnyebben haladnom a hosszú lábaim miatt, de két lépés után beláttam, hogy ha Baekhyun az ellenfelem lenne esélyem se volna, de így inkább csak arra gondolok, hogy megpróbáljuk és egy jót szórakozunk. Kifejezetten fárasztó volt, mert először egy szakaszon futni kellett és egy idő után emelkedővé alakult az út, majd egy fal volt előttünk, rajta egy kötéllel, aminek a segítségével kellett magunkat felhúzni. Jött az alagút, amin épphogy átfértem, majd egy létrán fel és onnan egy pallón kellett végig egyensúlyozni, de mivel az egész pályát sár borította már rohadtul csúszott és nem szívesen estem volna le, de elkerülhetetlen volt így a matracon landoltam, de néztem, ahogy Baek megállíthatatlanul rongyol végig a pálya maradék részén. Az egyik szervező odajött hozzám és közölte, hogy kiestünk, de hagytuk a nagy gyereket, hogy kiélje magát. Hozzáteszem mindenki idejét mérték és rekordidő alatt végzett.

- Nézzetek ide - kiabált Jun és mi meg csupa sárosan vigyorogtunk a  kamerába.
- Sajnálom a bicajt - simogattam volna meg a fejét, de kibújt a tenyerem alól.
- Nem baj, jól szórakoztam és majd veszel egyet nekem - vigyorgott elégedetten.
- Ja, majd karácsonyra - indultam meg a sátrunkhoz, hogy összeszedjek valami göncöt és lemoshassam magamról ezt a kosztengert.
Még horgásztunk a vacsorához, amiben meglepő módon Baekhyun olyan béna volt, mint én a kosárban vagy a fociban. Csesztetésemet egy mozdulattal oldotta meg. Nemes egyszerűséggel csak belökött a tóba horgászat közben és ők jól kiröhögtek a mólóról.

Az éjszaka Seojun hamar elaludt és mi már nem sokat beszélgettünk Baekhyunnal, mert nem akartuk felkelteni. Zavarta még az is, ahogy suttogunk mert fészkelődött, de amint Baek felé fordulta mellkasába fúrta a fejét és máris jobban érezte magát. Nagyon aranyos látványt nyújtottak, főleg ahogy a tanár szeretettel simogatta meg a fiam hátát és látszott, hogy egyáltalán nincs ellenére velünk lenni. Én igyekeztem fentmaradni, mert mégiscsak Baekhyun alvó látványáról volt szó. Erről nem maradhattam le. És cseppet sem bánom, hogy kitartottam az alvással szemben. Mindig is volt egy oldala, ami aranyosság tette, de alvás közben akár egy kisfiú. Semmi pimaszság vagy stersz nem látszott rajta. Imádtam a látványt, amit az tetézett, hogy Junnal összebújva aludtak. Csak az volt a baj, hogy hiába próbáltam lefotózni, mert sötét volt, ha meg a vakut nem veszem le akkor meg felkeltem őket. Szóval maradt a régi megoldás, hogy addig néztem őket, amíg egy életre a fejembe égett a kép.
Az egész hétvége hatalmas élmény volt velük, végig csak nevettünk és remekül éreztük magunkat. Már nem akart feljönni Baek, mert mondta, hogy nem kevés dolga van a jövőhetet illetően úgyhogy kidobtuk őt a lakása előtt, hogy aztán mi is haza mehessünk végre Junnal.
- Nagyon szeretem Baekhyunt - jegyezte meg az ablakon kifelé bámulva.
- Tudom, én is.
- Figyelj apa?
- Hm? - néztem rá hátra a visszapillantóból.
- Ti szeretitek egymást ugye?
- Öhm... - na most ebből hogy fogok kijönni? - Igen, barátok vagyunk.
- Néha nekem nem úgy tűnik. Lassan olyan mintha két apukám lenne, de nem bánom. Mindkettőtöket nagyon szeretlek. Persze téged jobban, de Baekhyun is nagyon fontos nekem. Ugye nem fog elhagyni minket? - nézett rám bánatosan.
- Nem fog - mondtam nyugtatásképpen, mert hát mi mást tehettem volna?
Már nem kérdezett többet az alatt a fél óra alatt, amíg hazaértünk. Otthon szépen lepakoltunk és amíg Seojun a holnapi iskolára nézte át, hogy mindet eltett e, addig én elvonultam fürdeni. Hiába van zuhanyzója is a campingnek, egy forró fürdő, rengeteg sóval maga a mennyország. A mobilomat kint hagytam az étkezőbe, de úgy gondoltam, hogy ha rokon Jun majd felveszi, ha meg munka - amit vasárnap este hétkor erősen kétlek- akkor majd visszahívom. Mivel a csörgés abbamaradt és a fiam hangját lehetett hallani úgy gondoltam valami rokon hívott és majd elmondja, ha fontos a dolog. Még áztam pár percet, de mivel hogy  vacsorázni kell, kikecmeregtem a habok közül, hogy a hálószobámba felöltözhessek.
- Ki hívott? - kérdeztem a kanapén ücsörgő tökmagot, miközben a konyhába igyekeztem gyorsan összeütni valamit.
- A nagyi panaszkodott, hogy rég voltam nála.
- Szeretnéd ott tölteni a hétvégét?
- Lehet? - csillogtak a szemei boldogan. Imádott a nagyszüleinél lenni vidéken. Mindenféle állatot tartanak és sok kis barátja van azon a környéken. Nem megyünk sűrűn, mert több mint két órára laknak, de nem látom akadályát, hogy levigyem szombat reggel és másnap este leszaladjak érte.
- Miért ne lehetne? Ha a nagyinak hiányzol, akkor nincs mese.
Nagyon boldog volt, hogy megint lemehet vidékre. Örültem, hogy a nagyszülei nem dobták el maguktól őt. A gyereküket elveszítették és mégis ugyanolyan szeretettel bántak Seojunnal, mintha csak a kisfiúkat kapták volna vissza. Akkoriban szívesen magukhoz vették volna, de sajnos a papa nincs valami jó állapotban és pont kórházban volt műtét miatt, ami után a felépülés több hónapig eltartott. Szóval nem lett volna jó egy négy évessel nekik. Mindig elmondják, hogy örökké hálásak lesznek, hogy én befogadtam Junt és szeretem. Nekem akkor ez teljesen természetes volt és most se tenném másként, ezt pedig a nagyiéknak is mindig elmondom.
- Na majd jövök vasárnap olyan öt körül - próbáltam kilépni az ajtón már negyedjére, de valahogy mindig vagy egy kávé vagy, egy darab süti landolt a kezembe és azt bent illik megenni. Szóval én csak lehoztam Junt, de már egy órája itt vagyok.  - Most már tényleg mennem kell - próbálkoztam a lehetetlennel.
- Jó de, ne csomagoljak neked valamit Channie?
- Nem kell nagyi, otthon se halunk éhen.
- Biztos?
- Majd mikor jövök Junért akkor viszünk sütit, jó? - hoztam fel remek ötletemet kompromisszumnak.
- Akkor sütök sokfélét, hogy még a suliba is tudjon vinni. Ó az én nagy unokám már mindjárt másodikos lesz - darálta a tipikus nagyi szöveget tovább. Tüneményes asszony.
Nagy nehezen sikerült útnak indulnom és tervezgettem, hogy mit csináljak a hétvégén a sok szabadidőmben azon kívül, hogy kigányolom a lakást. Megihatnánk valamit Baekkel ha már a manó nincs velünk. A telefonom ebben a pillanatban szólalt meg és a műszerfalon már látszódott is, hogy az emlegetett szamár az így a kihangosítóra nyomtam.
- Szevasz.
- Ne már Chan, utálom ha ki vagyok hangosítva - panaszkodott, mert tényleg lehetett hallani, hogy olyankor visszhangzik az egész beszélgetés.
- De hát vezetek.
- Merre vagytok? - érdeklődött egyből, valahogy szerette tudni, hogy miket csinálunk.
- Levittem Junt a nagyszüleihez, így magamra maradtam.
- Te szegény, átmenjek felvidítani téged? - nevetett a telefonba.
- Ami azt illeti lehetnél olyan jófej, vagy elmehetnénk inni valamit. Már nem is emlékszem mikor voltam utoljára.
- Nemrég voltunk Minseokkal egy új bárban, ahol még biliárdozni is lehet - kezdte izgatottan és tudtam, hogy a szombat esti programunk már megvan.
- Akkor küld át a címet és olyan nyolc körül ott vagyok.
- Oké, szia.
- Szia.
Nos mára már van programom és ha nagyon megárt a pia akkor a vasárnap délelőtti is, ahogy épp kiheverem az alkohol hatását. Régen imádtam biliárdozni és még jó is voltam benne. Na végén még kiderül, hogy nem csak a horgászat megy, hanem az is. Legalábbis csak nem lehetek azóta nagyon béna mióta befejeztem az egyetemet. Talán...