A tanárság ára 4. rész - A közös hétvége

  4. rész 

A közös hétvége

 

Chanyeol

Baekhyun csak úgy berobbant az életünkbe. Néhány hónap után már az sem volt furcsa, hogy a szokásos kis hétvégi kiruccanásunkra elhívtam. Meglepődött, de hamar igent mondott rá, én pedig megkönnyebbültem, mert élveztem a társaságát és Seojun is szeret vele lenni. Mellettük egy unalmas percem sincs és ez nagyon jó érzés.
Ebben a campingbe még csak másodjára vagyunk, de ez sem különbözik a többitől. Leszámítva egy morcos Baeket, aki mint kiderült nem szereti, ha nem egyenlő fél egy programnál. Mi pedig sikeresen feldobtuk őt egy kis vízzel és öröm volt újra a boldog kacaját hallani, ahogy elázva közölte, hogy ezt bizony még megtorolja. Jun esetében ez már el is kezdődött, mert hiába szaladt el előle a a gyerek, Baekhyun utolérte és alaposan megölelgette, minek következtében Seojun is csurom víz lett. Visítva próbált menekülni, de mikor rájött, hogy nem tud már nem bírta megjátszani a szenvedő áldozatot és csak nevetett a tanárával együtt. Komolyan jó volt nézni őket. Seojun nem sok mindenkihez került eddig közel, nyílt és könnyen barátkozik nem ezzel van a baj, hanem hogy a szívébe beengedjen valakit. Mindig ott van benne a félsz, hogy elveszítheti őket. Tőlem is sokszor megkérdezte már, hogy mindig vele leszek-e, vagy hogy ugye én nem fogom elhagyni? Komolyan a szívem szakad meg érte ilyenkor.
A fiúk átöltöztek száraz ruhába én pedig nekiálltam elkészíteni az ebédet. Ők meg... nos próbáltak segíteni, de inkább mondanám hátráltatásnak a munkájukat.
- Reménytelenek vagytok - csóváltam meg a fejemet.
- Miket beszélsz? - háborodott fel Baekhyun, de amint a következő darab krumpli is a fűben végezte egy nagyon sóhajtott. - Asszem én csak nézlek.
- Tudod fordítva működsz, mint más emberek - szedtem fel a leesett zöldséget, hogy lemossam és megcsináljam én a pucolást.
- Ezt hogy érted? - helyezte állát a kezébe és úgy figyelt.
- Ami másnak természetes azt te elég döcögősen tudod csak megcsinálni, mint a főzést. De annyi másban meg kimagasló vagy.
- Azért ez egy erős kijelentés - nevetett fel és a fiamat figyelte, ahogy egy kislánnyal játszott.
- Egyáltalán nem. Tudod Jun sokat mesél rólad és olyanokat is tudok, amit te eddig nem mondtál el magadról.
- Például?
- A zongorázás, az ének az mind különlegesség tesz. Sőt elújságolta, hogy mindenki oda van érted a suliba - vigyorogtam rá.
- Mert jófej vagyok - kacsintott rám.
- Ez tény, de nem csak így értettem - sandítottam rá a szeletelésből. - Tudtommal nem csak a kis diákok szeretnek nagyon.
- Miért kertelsz?
- Miért nincs barátnőd?
Kicsit gondolkozott, majd végül vállat vont.
- Nincs olyan, aki megfogott volna. Na meg kollégával sosem kezdenék.
- De mikor jársz randizni, ha mindig velünk vagy?
- Egyszerűen csak nem kell barátnő Chan - zárta le a témát én meg már azon gondolkoztam, hogy bocsánatot kéne kérnem. Úgy tűnik túllőttem a célon, mert már túlságosan belefolytam a magánéletébe. Az ő dolga, hogy jár-e valakivel, nem az enyém. Percekig csak csendben ültünk egymással szemben. Én igyekeztem a főzésre koncentrálni, ő pedig a gyerekeket tartotta szemmel játék közbe.
- Apaaa - szaladt oda hozzánk Jun - nézzétek - lóbált meg előttem egy plakátot.
- Mi az? - fókuszáltam, de a szél eléggé lebegtette és a kezem tiszta maszat volt - Baek vedd már el  tőle légyszi.
- Valami ügyességi próba - nézte értetlenül a szórólapot. - Azt írja, hogy csapatokban lehet indulni és a győztesek nyernek egy biciklit.
- Szeretném azt a bicajt- pattogott Jun.
- Hát én nem leszek sok segítség ügyességi szinten, de majd Baekhyun kiegyenlíti az esélyeket.
- Légyszi - nézett boci szemekkel tanárára, aki egy másodpercet se hezitált.
- Persze, hogy a tiéd lesz - simogatta meg a fejét. - Hatkor kezdődik szóval lassan mehetünk.
A campingen belül volt rendezve, de ahhoz képest elég sokan voltak. Három és két fős csapatok indulhattak, de így is több mint harmincan voltunk és kezdtem aggódni, hogy hiába ígérte Baek a biciklit biztosra, kezdheti nyugtatni Junt, hogy sajna az életben van, hogy nem kapjuk meg, amit szeretnénk. Viszont mikor ránéztem Baekhyunra egy pillanatra elszörnyedtem, majd  nevettem egy másodperc múlva az arcán. Mint aki tömegmészárlásra készül, olyan beteges vigyor ült a képén, hogy megijedtem egy pillanatra, majd rájöttem, hogy nem az ellenfeleit készül kinyíri, csak tetszik neki a pálya adta kihívás. Félelmetes  a srác. Nos amennyire elnyerte az ő tetszését én inkább menekülni vágytam onnan.  Mint valami katonai kiképzőpálya olyan volt. Az első csapat nekiindult a sípszó után én pedig elszörnyedve figyeltem őket. Na én ott fogok meghalni az első akadálynál.
- Figyelj Jun - hajoltam oda hozzá. - Mi lenne ha inkább vennék neked egy biciklit?
- Nem - mondta határozottan egy széles mosollyal ajkain.
- De bármilyet választhatsz - próbálkoztam kétségeesetten. - Ne akard látni, ahogy apád kikap egy ügyességi pályától.
- Baekhyun mindig azt mondja a részvétel a fontos. Menj oda és próbáld meg - vágta rá és néha elgondolkozom, hogy elfelejtettem számolni és nem is hét éves a gyerek, vagyis már nyolc, lehet vissza kéne ülnöm egy kis elsős matekórára, Baekhyun biztos örülne nekem.
- Gyerünk Chan megcsináljuk - jött oda lelkesen - Odamegyünk, végig futunk, felmászunk, leugrunk, átbújunk és ... - darálta volna tovább a pálya vonalát, de befogtam a száját.
- Látom mit kell csinálni - sóhajtottam egy nagyot.
- Vigyázz erre - adtam a gyerek kezébe a telefonomat és a pénztárcámat, ezt Baek is megtette és mi álltunk a rajthoz.
A síp megszólalása után mintha puskából lőtték volna ki már rohanta is le a pályát én pedig loholtam utána. Nekem kéne könnyebben haladnom a hosszú lábaim miatt, de két lépés után beláttam, hogy ha Baekhyun az ellenfelem lenne esélyem se volna, de így inkább csak arra gondolok, hogy megpróbáljuk és egy jót szórakozunk. Kifejezetten fárasztó volt, mert először egy szakaszon futni kellett és egy idő után emelkedővé alakult az út, majd egy fal volt előttünk, rajta egy kötéllel, aminek a segítségével kellett magunkat felhúzni. Jött az alagút, amin épphogy átfértem, majd egy létrán fel és onnan egy pallón kellett végig egyensúlyozni, de mivel az egész pályát sár borította már rohadtul csúszott és nem szívesen estem volna le, de elkerülhetetlen volt így a matracon landoltam, de néztem, ahogy Baek megállíthatatlanul rongyol végig a pálya maradék részén. Az egyik szervező odajött hozzám és közölte, hogy kiestünk, de hagytuk a nagy gyereket, hogy kiélje magát. Hozzáteszem mindenki idejét mérték és rekordidő alatt végzett.

- Nézzetek ide - kiabált Jun és mi meg csupa sárosan vigyorogtunk a  kamerába.
- Sajnálom a bicajt - simogattam volna meg a fejét, de kibújt a tenyerem alól.
- Nem baj, jól szórakoztam és majd veszel egyet nekem - vigyorgott elégedetten.
- Ja, majd karácsonyra - indultam meg a sátrunkhoz, hogy összeszedjek valami göncöt és lemoshassam magamról ezt a kosztengert.
Még horgásztunk a vacsorához, amiben meglepő módon Baekhyun olyan béna volt, mint én a kosárban vagy a fociban. Csesztetésemet egy mozdulattal oldotta meg. Nemes egyszerűséggel csak belökött a tóba horgászat közben és ők jól kiröhögtek a mólóról.

Az éjszaka Seojun hamar elaludt és mi már nem sokat beszélgettünk Baekhyunnal, mert nem akartuk felkelteni. Zavarta még az is, ahogy suttogunk mert fészkelődött, de amint Baek felé fordulta mellkasába fúrta a fejét és máris jobban érezte magát. Nagyon aranyos látványt nyújtottak, főleg ahogy a tanár szeretettel simogatta meg a fiam hátát és látszott, hogy egyáltalán nincs ellenére velünk lenni. Én igyekeztem fentmaradni, mert mégiscsak Baekhyun alvó látványáról volt szó. Erről nem maradhattam le. És cseppet sem bánom, hogy kitartottam az alvással szemben. Mindig is volt egy oldala, ami aranyosság tette, de alvás közben akár egy kisfiú. Semmi pimaszság vagy stersz nem látszott rajta. Imádtam a látványt, amit az tetézett, hogy Junnal összebújva aludtak. Csak az volt a baj, hogy hiába próbáltam lefotózni, mert sötét volt, ha meg a vakut nem veszem le akkor meg felkeltem őket. Szóval maradt a régi megoldás, hogy addig néztem őket, amíg egy életre a fejembe égett a kép.
Az egész hétvége hatalmas élmény volt velük, végig csak nevettünk és remekül éreztük magunkat. Már nem akart feljönni Baek, mert mondta, hogy nem kevés dolga van a jövőhetet illetően úgyhogy kidobtuk őt a lakása előtt, hogy aztán mi is haza mehessünk végre Junnal.
- Nagyon szeretem Baekhyunt - jegyezte meg az ablakon kifelé bámulva.
- Tudom, én is.
- Figyelj apa?
- Hm? - néztem rá hátra a visszapillantóból.
- Ti szeretitek egymást ugye?
- Öhm... - na most ebből hogy fogok kijönni? - Igen, barátok vagyunk.
- Néha nekem nem úgy tűnik. Lassan olyan mintha két apukám lenne, de nem bánom. Mindkettőtöket nagyon szeretlek. Persze téged jobban, de Baekhyun is nagyon fontos nekem. Ugye nem fog elhagyni minket? - nézett rám bánatosan.
- Nem fog - mondtam nyugtatásképpen, mert hát mi mást tehettem volna?
Már nem kérdezett többet az alatt a fél óra alatt, amíg hazaértünk. Otthon szépen lepakoltunk és amíg Seojun a holnapi iskolára nézte át, hogy mindet eltett e, addig én elvonultam fürdeni. Hiába van zuhanyzója is a campingnek, egy forró fürdő, rengeteg sóval maga a mennyország. A mobilomat kint hagytam az étkezőbe, de úgy gondoltam, hogy ha rokon Jun majd felveszi, ha meg munka - amit vasárnap este hétkor erősen kétlek- akkor majd visszahívom. Mivel a csörgés abbamaradt és a fiam hangját lehetett hallani úgy gondoltam valami rokon hívott és majd elmondja, ha fontos a dolog. Még áztam pár percet, de mivel hogy  vacsorázni kell, kikecmeregtem a habok közül, hogy a hálószobámba felöltözhessek.
- Ki hívott? - kérdeztem a kanapén ücsörgő tökmagot, miközben a konyhába igyekeztem gyorsan összeütni valamit.
- A nagyi panaszkodott, hogy rég voltam nála.
- Szeretnéd ott tölteni a hétvégét?
- Lehet? - csillogtak a szemei boldogan. Imádott a nagyszüleinél lenni vidéken. Mindenféle állatot tartanak és sok kis barátja van azon a környéken. Nem megyünk sűrűn, mert több mint két órára laknak, de nem látom akadályát, hogy levigyem szombat reggel és másnap este leszaladjak érte.
- Miért ne lehetne? Ha a nagyinak hiányzol, akkor nincs mese.
Nagyon boldog volt, hogy megint lemehet vidékre. Örültem, hogy a nagyszülei nem dobták el maguktól őt. A gyereküket elveszítették és mégis ugyanolyan szeretettel bántak Seojunnal, mintha csak a kisfiúkat kapták volna vissza. Akkoriban szívesen magukhoz vették volna, de sajnos a papa nincs valami jó állapotban és pont kórházban volt műtét miatt, ami után a felépülés több hónapig eltartott. Szóval nem lett volna jó egy négy évessel nekik. Mindig elmondják, hogy örökké hálásak lesznek, hogy én befogadtam Junt és szeretem. Nekem akkor ez teljesen természetes volt és most se tenném másként, ezt pedig a nagyiéknak is mindig elmondom.
- Na majd jövök vasárnap olyan öt körül - próbáltam kilépni az ajtón már negyedjére, de valahogy mindig vagy egy kávé vagy, egy darab süti landolt a kezembe és azt bent illik megenni. Szóval én csak lehoztam Junt, de már egy órája itt vagyok.  - Most már tényleg mennem kell - próbálkoztam a lehetetlennel.
- Jó de, ne csomagoljak neked valamit Channie?
- Nem kell nagyi, otthon se halunk éhen.
- Biztos?
- Majd mikor jövök Junért akkor viszünk sütit, jó? - hoztam fel remek ötletemet kompromisszumnak.
- Akkor sütök sokfélét, hogy még a suliba is tudjon vinni. Ó az én nagy unokám már mindjárt másodikos lesz - darálta a tipikus nagyi szöveget tovább. Tüneményes asszony.
Nagy nehezen sikerült útnak indulnom és tervezgettem, hogy mit csináljak a hétvégén a sok szabadidőmben azon kívül, hogy kigányolom a lakást. Megihatnánk valamit Baekkel ha már a manó nincs velünk. A telefonom ebben a pillanatban szólalt meg és a műszerfalon már látszódott is, hogy az emlegetett szamár az így a kihangosítóra nyomtam.
- Szevasz.
- Ne már Chan, utálom ha ki vagyok hangosítva - panaszkodott, mert tényleg lehetett hallani, hogy olyankor visszhangzik az egész beszélgetés.
- De hát vezetek.
- Merre vagytok? - érdeklődött egyből, valahogy szerette tudni, hogy miket csinálunk.
- Levittem Junt a nagyszüleihez, így magamra maradtam.
- Te szegény, átmenjek felvidítani téged? - nevetett a telefonba.
- Ami azt illeti lehetnél olyan jófej, vagy elmehetnénk inni valamit. Már nem is emlékszem mikor voltam utoljára.
- Nemrég voltunk Minseokkal egy új bárban, ahol még biliárdozni is lehet - kezdte izgatottan és tudtam, hogy a szombat esti programunk már megvan.
- Akkor küld át a címet és olyan nyolc körül ott vagyok.
- Oké, szia.
- Szia.
Nos mára már van programom és ha nagyon megárt a pia akkor a vasárnap délelőtti is, ahogy épp kiheverem az alkohol hatását. Régen imádtam biliárdozni és még jó is voltam benne. Na végén még kiderül, hogy nem csak a horgászat megy, hanem az is. Legalábbis csak nem lehetek azóta nagyon béna mióta befejeztem az egyetemet. Talán...