Baekhyun
Nem vagyok én balhés fajta, sőt… de ha barátról van szó, akár tűzbe mennék érte. Így történt, hogy mikor Dae szólt, miszerint elég csúnya szóváltásba keveredett egy szórakozó helyen, nem volt kérdés, rögtön indultam. Azt viszont elfelejtette közölni, hogy nem egy, hanem négy emberrel…
Ugyan tanultam némi harcművészetet, de ez közel sem bizonyult elegendőnek a jól megtermett, kétajtós szekrények ellen. Jongdae ugyan könnyebben megúszta, de ahogy engem földhöz vágtak, megrepedt egy bordám, a bal combcsontom és darabokra tört a bal térdem, minek velejárója egy közel három órás műtét, két lemez és tizenhat csavar, valamint nem kis mennyiségű gyógyszer, bekötözött láb, rögzítő szerkezet és mankó. Mankó! Nekem, aki egész nap pattog, két hónap kötelező fekvés lett előírva, így nyár kezdetével. Lehetne ennél jobb? Sajnos igen…
Többnyire meglennék én így, de nem igazán állhatok fel, szörnyen fáj, kezelni is kéne, nekem meg nem megy egyedül. Anyuék állandóan dolgoznak, ha meg nem, akkor olyan, mintha itthon sem lennék. Nem foglalkoznak velem. Ekkor jött a képbe Minseok hyung, és a tökéletes ötlete, ami csak számára tűnt annak, én visszakoztam, de a véleményem nem éppen számított ez ügyben.
Azt mondta, hogy bár neki van munkája, nem túl sok, ráadásul egy jó fej lakótárssal rendelkezik, aki amúgy is csak unatkozik otthon egész nap, ezért igazán lehetnék a háziállata. Jó, nem így mondta, de nekem többnyire ez jött le. Képzelem mennyire örülne az a bizonyos lakótárs egy idegen embernek, aki egyedül éppen csak a mosdóig jut el, de ennyi, még fürödni sem tudok.
A csöngő zaja rángat ki magányos félálmomból, ami már csak a tömény unalom miatt volt, de jelenleg ennyi sem maradt. Kinyújtózva döntöm fejem a másik irányba, merthogy fordulni nem tudok és épp szunnyadnék vissza, mikor nyílik az én ajtóm.
- Szia - lép be hyung a szokásos hatalmas mosolyával az arcán. - Hogy vagy? - ül le mellém, mit csak az ágy süppedéséből tudok, felé fordulni még mindig nem szándékozok.
- Szuperül…
- Hát, azt látom - siklik keze szemérmetlenül a combomra, mit még a több réteg kötszeren keresztül is megérzek.
- Ya, hyung! - rivallok rá, bár nagy fenyegetettséget nem jelentek amúgy se, így meg aztán főleg, mit egy nevetéssel jutalmaz.
- Ne durcizz, pakolj és indulunk - paskolja még meg csípőcsontom és feláll, hogy körbe nézzen sivár kis szobámban.
- Én ebbe nem egyeztem bele!
- Nem kérdeztem…
Így történt, hogy hyung mindennemű beszélgetést mellőzve kezdett el ruhákat és egyéb fontos dolgokat bezsúfolni nekem egy nagyobb bőröndömbe, hogy aztán összekaparva engem, rámerőszakoljon egy elviselhető nadrágot, és letámogasson a kocsiba, minek hátsó ülésén elfektetve a lehető legóvatosabban próbált vezetni hazáig. Ugyan voltak fájdalmas szisszenések, és kicsúszott pár nyomda festéket nem tűrő szó is, de egész jó formában érkeztünk meg a kertes negyedbe, minek egyik háza előtt megállt, kinyitotta a kaput és betolatott. Cuki kis járókeretemet előhalászta, és cuccaimat magához véve megindult befelé a házba, az én tempómhoz igazodva.
Chanyeol
Ahogy fülem megüti a motor elhaló hangja, izgatottságom úgy szál fel az egekbe. Hajam igazgatva állok meg a folyosóra kihelyezett tükör előtt, miközben az ablakon nézelődök ki várva, hogy mikor pillanthatom meg vendégünket. Miután végzek tincseim rendezgetésével, hatalmas léptekkel indulok meg a bejárathoz, mit feltárva azonnal hyung, és az esetlen fiú felé szaporázom lépteim, arcomon egy hatalmas vigyorral.
- Áhh, itt is van - húzza mosolyra ajkait Minseok, ahogy megpillantja nem kis termetem, s a számomra ismeretlen srác is felém kapja tekintetét. Mélybarna szemeiből nem tudok semmit sem kiolvasni, ahogy arckifejezéséből sem. Csak komoran mered rám, ahogy külsőm elemzi, ezzel elkönyvelve magában rólam egy halom dolgot.
Közelebb érve hozzájuk hajolok meg mélyen előtte, ám mosolyom levakarhatatlanul tapadt arcomra, s ajkaim szétnyitva hallatom meg mély hangom.
- Örülök a találkozásnak, Chanyeol vagyok - ejtem ki szavaim, s válaszát meg sem várva egyenesedem fel, hogy hyunghoz lépve elvegyem az egyik kezét húzó táskát, s igyekszem minél több súlytól megszabadítani - ám nem engedi át az összeset.
- Baekhyun… - ejti ki kedvetlenül, ahogy járókeretével szenvedve igyekszik továbbhaladni.
- Ne segítsek? - lépek közelebb hozzá, s már futtatom végig a fejemben a lehetőségek, mi szerint is lehetnék hasznára, ám szavaival könnyen lelombozza lelkesedésemet…
- Nincs szükségem rá… - tekintetével a földet pásztázva teszi előrébb a kezei közt a tárgyat, s szinte vonszolja utána magát.
Már most látom, nem lesz épp egy könnyű dolog ez… Míg én talán már túl közvetlen vagyok, ő távolságtartóan viselkedik velem szemben, de az is lehet, hogy alapjáraton is ilyen… Ki tudja.
A lakásba beérve szobájába vezetjük őt, hol hiába igyekszik újból elutasítani segítségem, szinte karjaim közé véve őt fektetem le ágyára, nemtetszése pedig kiül arcára.
- Na szóval… - tenyereim összecsapva dörzsölöm össze őket, ahogy körbepásztázva a helyiséget mérem fel a dolgokat - mintha nem itt élnék egyébként… - Mit, hová tegyek?
- Majd kipakolok én… - mered kedvetlenül a plafonra.
- Akkor majd később… Kérsz valamit inni, vagy enni? - döntöm kissé oldalra a fejem, miközben a testét fedő sérüléseket végigmérem, ám ő egy apró fejrázással lerendezi válaszát. - Nem vagy egy beszédes fajta, ahogy látom… - egy sóhaj kíséretében túrok hajamba, azon törve agyam, hogy miként bírhatnám szóra őt, így kezdem el kérdéseimmel bombázni őt. - Egyébként, mi történt veled? Elég szépen megszenvedted, az egyszer biztos…
- Hosszú lenne elmesélni - és továbbra is ugyan az a hangnem, mint eddig, semmi érdeklődés, vagy jókedv nem költözött belé…
- Öhm, akkor oké… És… Tanulsz még, va…- - szavaim hyung léptei szakítják félbe, ahogy újból közénk kerülve igazgatja ruháját magán.
- Most hívtak, hogy be kell mennem… Nem tudom, mikor jövök, de ha bármi kell, akkor nyugodtan szólj Yeolnak - intézi mondandóját Baek felé, ki aprót bólintva tudatja velünk, hogy szavai elértek hozzá. - De tényleg! Ismerlek már… Te meg figyelj rá, és úgyse fog semmit sem elfogadni, hisz idegen még neki a hely…
- Nyugi, hyung, rájöttem - apró mosolyra húzva ajkaim szólalok meg, ahogy a fekvő fiún újból végigvezetve szemeim pillantok vissza Minseokra.
- Jól van, akkor addig ismerkedjetek, vagy mi fene… Veled nem nehéz, fél óra múlva szinte az egész életed tudni fogja… - mér végig engem nevetve. - Na, de mentem… - int kezével, s hagy minket kettesben… Előre érzem, hogy nehéz menet lesz lebontani a közénk felállított falat…
Baekhyun
Ahogy hyung mögött csukódik az ajtó, úgy növekszik bennem egyre inkább a feszültség. A fiún sokadjára végignézve sem találok semmi megnyugtatót, kezdve magas alakjával, macskához mérten hegyes fülével és hullámos, piros - de még milyen piros - tincseivel. Lábán fekete farmer feszül, felsőtestén pedig szürke trikó ékeskedik, jól kimutatva a fiú edzett izomzatát. Kinézete alapján nem úgy tűnik, mint akinek mások barátságára lenne szüksége, hisz megszerzi ő magának, a csajokról nem is beszélve.
- Tehát… - kezd bele, jóval visszább véve kezdeti lendületéből. - Tanulsz még valamit?
- Idén végeztem…
- És milyen a családod? - Hülye kérdés, ha jó lenne, nem lennék itt, meg gondolom azért hyung mondott neki egyet s mást, nem csak úgy idecipelt. Nem értem a viselkedését és nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet e beavatni bármibe is. Emellett ott van, hogy befogadtak, kedves, próbálkozik, de hát istenem, három perce ismerem és már a magánéletemben vájkál.
- Jó - hagyom rá, gondoljon, amit akar.
- Vannak barátaid?
- Aha - Úgy nézek ki, mint akinek nincsenek?! Akkor tényleg elég szánalmasan festhetek. Mondjuk, úgy is érzem magam. A rám minimum nyolc számmal nagyobb rövidnadrág éppen csak a takarást szolgálja, otthon amúgy boxerban vagyok, mert úgy sokkal egyszerűbb és kényelmesebb is. A hajamba mintha madár fészkelt volna és a pólóm is annyira gyűrött, hogy akár szándékosan is lehetne ennyire ocsmány, de sajnos nem, csak szétfetrengtem. Nagyon unalmas ám az egésznapos semmittevés! Olvasni nem szeretek, a laptopomat meg sikeresen otthon hagytam, így még annyi élvezetem sem lesz, mint eddig volt. Legalább a telefonom nálam van.
- Az mindig jó, ha van - vidul fel megint. - Nekem például itt van Minseok hyung, meg Yixing hyung, meg Luhang hyung, meg… - és csak mondja és mondja a neveket, mikből egyen kívül mást nem tudok megjegyezni, főleg, mert nem is érdekel. - Egyszer eltört a karom, mert lecsúsztam a vizes lépcsőn, egy hyung képes volt helyettem bevásárolni, takarítani, de még főzni is. Borzalmas heteket éltünk át! Sose edd meg, amit ő főz, mert nem hiszem, hogy most hiányzik egy jó kis hasmenés neked - nevet fel kissé. - De amúgy szörnyen kedves volt tőle, pedig egy kezem még maradt, de ő kötelességének érezte. Amikor beteg vagyok, anyámként gondoskodik rólam, de ha azt merem rá mondani, hogy anya, máris kitörik a háború.
Chanyeolnak tényleg nincs gondja a beszéddel, s már annyi mindent mond Minseokról, hogy kezdem azt hinni, én nem is ismerem hyungot. Sosem mesélt nekem erről a srácról, vagy ha szóba is jött, semmire nem emlékszem.
Figyelmemet a szobának szentelem, s alaposan végigmérve azt, elkönyvelem, hogy a sajátomnál ezerszer otthonosabb. Az ágy a jobb fal közepén van, ráadásul hatalmas. Az ajtóval szemben egy elég nagy ablak helyezkedik, ezzel elárasztva a helyiséget fénnyel és szőnyeggel van bevonva teljesen a föld. A burkolat halvány barack, s szembe két szekrény, meg a sarkon egy íróasztal van. Minden tiszta és barátságos…
Chanyeol
- És egyébként… Mit szoktál csinálni? - Na ezaz Chanyeol, ennél idiótább kérdést fel sem tehetnél… Minden valószínűséggel maratont fut, mikor még menni is alig tud, sőt. Díjazni kellene ezeket a kérdéseimet.
- Semmit - Most mondjam azt, hogy meglepődtem? Ugyan az, mint eddig. Távolságtartó, s lerí róla, hogy abszolút nem vágyik a társaságomra, mégsem megy a rávétel, hogy itt hagyjam őt… Valamivel csak szóra lehet bírni!
- Áhh, mit is gondoltam - simítok zavartan tarkómra, ahogy ő egy hatalmasat sóhajtva vezeti tekintetét az ablakra. Na király, még egy ócska fa is érdekesebb, nálam, mi kissé távolabb áll a ház falától. Tiszta siker. - És… - húzom közelebb hozzá az asztalhoz tartozó széket, mire leülve folytatom kérdésem. - milyen zenéket hallgatsz?
- Mindent - Na ezt már nem hiszem el… Ha megkérdezném, hogy hogyan hívják az anyját, arra is egy igennel válaszolna? Bár kinézem belőle.
- Hangszeren játszol?
- Zongorán.
- Tényleg? - húzom mosolyra ajkaim, ahogy végre felleltem valami közös pontot. - Én is tanultam zongorázni, szoktam is, és szeretem… Na, de a kedvencem a gitár, amit szintén tudok, és még dobolni is… Te iskolában, vagy magadtól tanultad?
- Iskola.
- Ohh, értem… Dobolni és zongorázni én is ott tanultam, ám gitározni otthon, könyvekből… Nem volt egyszerű, de megérte szenvedni vele.
- Megkérhetlek valamire? - vezeti rám tekintetét, minek hatására örömöm az egekbe szökik. Végre magától is beszél, nem csak harapófogósat játszunk…
- Persze, mond csak.
- A fekete táskában vannak a gyógyszereim… Van amit a hűtőbe kellene tenni, ha ide hozod megmutatom melyikeket - Azta! Egy teljes, bizony ám, méghozzá összefüggő mondat hallatszott el! Wow, mi lelte? Bár szerintem csak attól fél, hogy ellesznek felejtve, és újra kikell váltani őket, na és nagy valószínűséggel nem épp olcsóak.
Egy bólintás kíséretében kelek fel helyemről, s az említett táskát közelebb víve hozzá nyitom fel tetejét, miben többféle gyógyszer, és… Na nem! Erről nem volt szó, én biztos nem fogom szurkálni őt injekcióval!
- Öhm… E-ez mire kell? - az említett tárgyat kiemelve belőle pillantok rá kérdően, ahogy ő is kezem tartalmára vezeti tekintetét, megállapítva miről is beszélek.
- Véralvadás gátló - ejti ki olyan egyszerűséggel, mintha tök hétköznapi dolog lenne, hogy szétszurkálnak téged ezzel a… Ezzel az izével!
- Na akkor az hyung feladata lesz… - ejtem vissza helyére, s a gyógyszereket kipakolva belőle várom, hogy megmutassa miket kell kivinnem.
- Ezt a kettőt kell a hűtőbe, ezt meg nem vettem be még, úgyhogy kaphatok vizet? - pillant fel rám, ám tekintetét azonnal elkapja rólam, s világosbarna tincsei arcába csúszva vonják figyelmem sötét szemeire. Így közelebbről megnézve őt kimondottan helyes, mi nem értem mért nem tűnt fel eddig nekem…
Nem Chanyeol, nem! Verd is ki a fejedből! Megbeszélted hyunggal, nem nézhetsz úgy rá… Tekints rá úgy, mint egy sérült kisállatra kit gondozni kell… Na jó, ez egy elég abszurd hasonlat, de hát na… Meg ahogy mondta, egyébként is hetero, így fölös álmokat nem szabad kergetnem, de attól még megnézhetem őt magamnak, nem? Ezzel senkinek sem ártok…
Felegyenesedve veszem kezembe a gyógyszereket, miket mutatott, s kérését való teljesítés érdekében indulok meg a konyha felé, ezzel magára hagyva őt a szobájában.
Baekhyun
Mikor végre egy kis nyugalom ér engem, majdhogynem azonnal elnyom az álom. Megerőltető volt az út és ez a sok nyüzsgés, nem csoda, hogy hamar kiüt.
Mikor magamhoz térek, még mindig a teljes magány fogad, a mellettem lévő kis éjjeli szekrényen pedig egy pohár víz, meg mellette szendvics. Kedves ez a fiú… Feltornázom magam ülő helyzetbe, de amint mozdul a lábam, szörnyű fájdalom nyilall belé, ezzel elvéve minden kedvemet az evéstől. Gyorsan beveszem a gyógyszereket és neki állok felkészíteni magam a kínkeserves procedúrára, merthogy pisilnem kell. De nem is kicsit. Körülbelül, mint egy partra vetett hal, úgy vergődök ki az ágy szélére, hogy megragadva hű járókeretemet, egy nehézkes nyögés kíséretében feltámaszkodok elzsibbadt jobbomra és szörnyen lassan a talajra helyezem bal lábamat is. Előrébb emelem a segédemet és karizmaimat megfeszítve lendülök át balomon. Ez az ajtóig elég jól is megy, de az én szerencsém, hogy pont neki ütközök, hogy aztán hangosan kirántva azt, megakadjak a küszöbben is. Ezaz! Huhh… Az előszoba csempézett köve csúszik, ráadásul azt sem tudom mi merre van és nem szeretnék illetlen lenni.
- Baekhyun - jelenik meg a bal oldalt lévő két ajtó közül a közelebbiből Chanyeol, mint aki épp a fejemben olvasott volna, hogy segítségre van szükségem. - Kell valami?
- Merre találom a mosdót?
- Az ott pont veled szemben - mutat a kis folyosó végére, s biccentve egyet, megindulok arra. Az ajtó megint csukva, így újra nekiállok az azzal való harcnak, ám ekkor Chanyeol átnyúl mellettem és résnyire nyitja, majd megvárja, míg hátrébb ugrok és teljesen kitárja előttem és aztán be is csukja, mikor bementem. Végezve folyóügyemmel, gyorsan kezet mosok és kifelé szerencsére már sokkal könnyebb, bár a lefelé süllyedő szintkülönbség nem okoz örömet.
- Mennyi az idő? - nézek fel a még mindig ugyan ott álló srácra.
- Fél hét körül. Miért?
- Be kell szúrni a gyógyszert - bicegek tovább. - Hyung itthon van már?
- Nincsen - követ engem és amint eleresztem a keretem, hogy vissza dőljek, ő már megint felkap, mintha nem lennék több tíz kilónál és óvatosan az ágyra fektet. Egyszerre vagyok hálás és zavarban, így inkább nem mondok rá semmit.
- Akkor beszúrom én, csak nem annyira látom - nyújtózok az injekciós dobozért, mit könnyű szerrel kap el és emeli a magasba.
- Akkor semmi esetre sem!
- Tehát megcsinálod te? - vonom fel egyik szemöldököm, ám sápadt arca elég választ ad a kérdésemre.
- Nem igazán… - hebegi letörten. Szerintem az nem tetszik neki, hogy ebben nem tud segítségemre lenni. Túlbuzgó.
- Akkor kérem - tartom ki a tenyerem, de ő ahelyett, hogy odaadná, csak a zsebéből előhalássza a telefonját és pár nyomás után, a füléhez emeli.
- Hyung, hol vagy?! … Oké, köszi, gyere ide gyorsan!
Éppen csak kinyomja, de már hallom, hogy nyílik a bejárati, mire ő is kifújja a bent melengetett levegőt.
- Na, mi a vész? - jön be Minseok.
- Ezt innentől átadom - indul meg kifelé Chanyeol, útközben az idősebb kezébe nyomva a dobozt.
- Ez micsoda? - veszi alaposan szemügyre, majd egy furcsa grimasszal az arcán közelebb jön és ledobja az ágy mellé válltáskáját. - Ezt most nekem kellene beadnom?
- Ühüm - bólogatok.
- És ha elrontom?
- Ha mondjuk véletlen a lépembe szúrod, rövidtávon halok meg - vonok vállat, belül jót nevetve arckifejezésén, kívül azonban nem merem mutatni. - Hyung, csak viccelek. Arra még esély sincs.
- Jó, mert nem emlékszem, mikor volt utoljára biológiám.
Leül mellém és kivéve egy injekciót, elborzadva néz rám, majd tekintete megállapodik a karomon. Elmosolyodva esetlenségén, felhúzom a pólóm alját és megmutatom a pontot, ahova szúrnia kell.
- Add - nyújtom kezem, ő pedig készségesen átadja, hogy miután kinyomtam a tűből a levegő buborékot, vissza passzoljam neki ezt a felettébb megtisztelő lehetőséget. - Így fogd össze - csípek saját bőrömbe, mit egy újabb elszörnyedt pillantással jutalmaz.
- És ha az ujjamba megy?!
- Pech - vonok vállat. Ennyire szerencsétlen azért nem lehet…
- Öhm… köszi.
Nagyon nyelve, remegő kézzel közelít hozzám, hogy mutató és hüvelykujja segítségével összeszorítsa a kellő részen, majd mikor a tű eltűnik a hasfalamban, kissé hezitál, ám miután belenyomta tartalmát, megkönnyebbülve húzza ki belőlem és elővéve egy zsepit, a pontra nyomja.
- És most fürödnöm kell…
- Yeol~! - kiabál ki és felállva mellőlem leteszi a dobozt és a tűt, felkapja a táskáját és már el is tűnt. Mi a fene?
Chanyeol
- Igen? - kapom fel tekintetem az épp kifelé trappoló pocokra, miután meghallom nevem.
- Te jössz - biccent fejével a szoba felé, mire értetlen pillantásaimmal jutalmazom őt, ezzel egy sóhajt kicsalva ajkai közül. - Fürödnie kell.
- És? - rázom meg zavartan fejemet, mire szarkasztikusan felnevet.
- Szerinted egyedül képes rá? - vonja fel jobb szemöldökét.
- Vá-vá-várj! - hadonászok kezeimmel - Nekem kell megfürdetnem?!
- Mivel én adtam be neki az injekciót, így ezt te csinálod.
- De hyung, hisz én…-
- Pont ezért csinálod te. Mit vársz, majd én mustráljam a pucér fenekét? - nevetése elárulja, mennyire is élvezi helyzetét, hogy idegeim húzva tud rávenni mindenre.
- Na, akkor most szépen benyögöd, hogy csak vicceltél! - karom megemelve szigorúan bökök felé, mire fejét megrázva ül le az egyik fotelbe.
- Úgy nézek ki? Mellesleg nem tud egyedül, hisz a menés is alig megy neki.
- De ne csináld már! - arcom felfújva könyörgöm kegyelméért, ám nem látok rá sok reményt kifejezését látva.
- Én szóltam, hogy nem lesz tündérmese mindig…
- De te mondtad, hogy ne nézzek úgy rá, de szerinted, ha a pucér kis formás fenekét kell bámulnom, akkor nem fogok fantáziálgatni róla?
- Ne hisztizz, inkább menj! - int kezével, én pedig az épp szorongatott mobilom a szófa felszínére dobva, végtagjaim karba téve és arcom felfújva indulok meg Baekhyun felé… Ne nézzek rá úgy, nem szabad, hogy tetsszen nekem, de azért én fürdessem, vetkőztessem le, na és nézzem pucér fenekét, na és a többit… Tuti direkt csinálja ezt velem!
- Bejöhetek? - egy kopogtatást követően nyitom ki résnyire az ajtót, várva az engedélyt, hogy belépjek, mit meg is kapok. - Hát öhm… Szóval - simítok zavartan tarkómra, ahogy apró alkatát sokadjára mérem végig. - Hyung mondta, hogy segítsek neked.
- Mármint te? - vonja fel lepetten szemöldökét.
- Ő adta be neked azt a… Azt a valamit, amiről nem szeretnék inkább beszélni, így ez a feladat rám maradt…
Miután beleegyezett hyung döntésébe - bár inkább csak beletörődött -, újból karjaim közé emeltem apró testét, ám hiába kérései, én szavának ellenszegülve indulok meg vele a fürdő felé, s viszem be oda, mint akár egy sebzett kismadarat…
- Minseok! - kiáltok ki az idősebbnek, ki szinte azonnal a fürdőajtóban terem, egy hatalmas mosollyal ajkain, ahogy tekintetét végigvezeti rajtunk. Gondolom, milyen szórakoztató lehet számára nézni, ahogy karjaim közt tartva őt kapdokodom a fejem összevissza, hogy helyet keressek számára, hová is tudnám letenni. - A járókeretét és egy széket hoznál be?
- Ezer örömmel - mér végig utoljára, s megfordulva tűnik el szemem elől, ahogy fél perc múlva a kért dolgokat vonszolva maga után juttatja be őket. Amint a szék lábai a padlóhoz érnek, úgy teszem le rá Baekhyunt. Abszolút nem nehéz, hisz csak rá kell nézni, ám huzamosabb ideig tartani őt, mégis fárasztó kissé.
Az ajtó csukódása jelzi, hogy újból magamra hagyott a fiúval, ki a földet pásztázza, mintha csak valami megváltást várna, hogy birtokomból kiszabadítva őt vegye át hyung a helyemet… Nos apróság, én is ezt kérem most…
- Szóval… - zengetem meg mély hangom, ahogy alsó ajkam beharapva kezdem el figyelni őt, hogy mivel is kezdjem a segítség nyújtást, ám ez így kezd egyre kínosabbá válni…
Baekhyun
Látszólag Chanyeol még annyira nem örül a dolognak, mint én, ami nem túl bíztató, hogy valahogy segítenem kellene neki, de hogyan? Egy biztos… Amint tudok majd járni, kikergetem hyungból a lelket is! Ahh, mikor lesz még az…
- Kéne egy zsák, meg gumi, hogy le tudjuk fedni - szólalok meg, s ő már ki is ment, hogy alig két perc múlva a kért dolgokkal érjen vissza. Mielőtt még neki kezdhetnénk a dolognak, keretembe kapaszkodok, hogy felálljak, de az nem bizonyul túl stabilnak, mit Chanyeol észrevéve, inkább csak félre teszi és behajlított karját nyújtja nekem, egy bíztató mosollyal ajkain. Ujjaimat a alkarjára fonom és felállok, hogy fél kézzel leszenvedjem a nadrágomat, míg ő a fürdő egy túlsó sarkának mustrálásában leli örömét. Amint megszabadultam a kényelmetlen ruhadarabtól, még lekapom a pólómat és szólok neki, hogy kezdhetjük.
- Azt nem kell…? - mutat boxeremre, még véletlen sem nézve rá. Nem vagyok egy szégyenlős fajta, de így, hogy egyre kellemetlenebb a légkör, eszem ágában sem lenne nudizni.
- Nem, jó így.
- Akkor add - ereszkedik fél térdre és nagyon finoman a sérült lábam alá nyúl, hogy felemelve azt, a combjára helyezze. Úgy csomagolja, akár egy hímestojás lenne, de őszintén, nekem csak tetszik a dolog. Kedves tőle, hogy így vigyáz rám, csak rossz is, hogy nem igazán van ínyére ez az egész, amitől azt érzem, hogy talán otthon mégis jobb lenne. - És a fürdést hogy kell elképzelni? - ér fülig szája, ahogy végez a kötés és merevítő lefedésével.
- Természetesen ülve és inkább csak zuhanyzás.
- Ohh - lepődik meg ezen. Vajon mit gondolt? - Akkor - fordul meg, hogy levéve az akasztóról egy nagy szürke törülközőt, beterítse a kádba és utána betegyen rá engem. Tényleg baromi figyelmes ez a srác. Hatalmas mancsába veszi a zuhanyfejet és eltartva tőlem, egy ideig állítgatja, végül ép lábfejemre vezeti. - Így jó? - pillant fel rám mosolyogva. Nem fáj még az arca a sok örömködéstől? Mondjuk sokkal jobb, mintha komor lenne, vagy sírna, csak furcsa… Válaszként csak bólintok és magam elé meredve állom a nekem csapódó vizet, mitől percről percre egyre jobban fázok. Mivel kint hagytuk az én tusfürdőmet, nem tudom, hogy ez az övé, vagy hyungé, amit a tenyerébe nyom, de kellemes illata van. Kissé habozva indul meg keze a vállamtól a hátamra, hol nagy köröket lerajzolva juttatja bőrömre, míg talál fedetlen területet, majd mellkasomon még inkább hezitálva és tán kicsit vonakodva is, de gyorsan összeken. Jobb lábamat és a karjaimat meg tudom csinálni én, ő pedig addig a hajamat mossa, pedig ment volna az is egyedül. Amint megszabadít ettől a sok cucctól, nem törődve vele, hogy ezzel teljesen elázik, kikap engem és vissza ültet, hogy alaposan végig törölgessen. - Bírd még ki egy kicsit - teríti a vállamra a puha anyagot és újfent karjai közé kap, hogy egy újabb törülközőt elbitorolva útközben, bevigyen, azt az ágy szélére terítse és arra ültessen. - Hol vannak tiszta ruháid? - pillant körbe a szobában.
- Abban a kékben - mutatok a bőröndre, mit sebtébe emel mellém. Kikeresek belőle egy tiszta alsót, meg pólót és amint leoperálta rólam a zsákot, kimegy míg öltözök. Végig sziszegve az egész procedúrát, komoly fájdalmak árán cserélek boxert, majd ez amint kész, felmászok az ágy végébe és hátamat a falnak vetve pihenem ki az elmúlt fél órát. Jó itt, komolyan, de haza akarok menni, ahol nem okozok ennyi gondot senkinek. Se nagyon semennyit, mert mindenki tojik rám. Az sem számít, hogy otthon mindent egyedül kellene megcsinálnom, csak ne azon veszekedjen hyung és Chanyeol, hogy mikor melyikük nyakára sózzanak…
Chanyeol
- Na, élvezted? - mér végig Minseok, ahogy a nappalin átvágtatva veszem irányom a konyha felé, lépteim pedig szórakozott kacaja kíséri.
- Fogd be… - morranok rá, miközben a hűtőben lévő gyógyszereket előhalászva keresem rajtuk a feltüntetést, hogy napi hányszor kell bevenni őket, ám az óriási számoknak köszönhetően hamar rájuk lelek… Mindkettőből kell este is.
Egy pohár vizet engedve kimérem a két förtelmes szagú trutyiból a kellő mennyiséget, s miután helyükre visszatettem őket, kezembe veszem az imént előkészítetteket, s hyung szavairól figyelmet sem véve sietek át újból a helyiségen, míg nem Baekhyun szobájánál találom magamat. - Kész vagy? - a résnyire nyitva hagyott ajtón juttatom be szavaim, s válasza azonnal érkezik kérdésemre, mire én lábammal belökve a falapot lépek beljebb.
Előbbi zavaromnak köszönhetően még remegnek kezeim, ám ezen abszolút nem segít, hogy továbbra is így látom őt, bár mit vártam… Ez is kín szenvedés lehetett neki.
Közelebb menve hozzá adom át a poharat, s az egyik gyógyszert felé nyújtva várok, míg azt gyomrába juttatja szó nélkül, majd apró fintorral adja tudtomra, miszerint az íze még förtelmesebb, mint az illata…
- Kell még bevenned valamit? - válaszát meg sem várva veszem birtokomba a fekete táskáját, mi a többi javulását segítő bogyókat rejti, tudván, hogy, ha ennyi minden van benne, biztosan kell még belőle valami.
- Még van egy - nyújtom egészen közel hozzá, mire ő egy kisebb dobozt előkeresve bontja azt fel, s vesz ki belőle egy hatalmas - na de még milyen hatalmas! - tablettát, s ennek láttán egy sóhaj hagyja el ajkait.
- Te azt betudod venni egyben? - bökök kissé megszeppenve az ujjai közt szorongatott gyógyszerre, minek hatására apró mosoly kúszik arcára. Eltudom képzelni, hogy mit gondol rólam a rázúdított szóáradataim után, s túlbuzgó lelkesedésem miatt. Na mindegy, lesz még időm normálisnak is lenni - ha egyáltalán menni fog ez…
- Nehezen, de ha muszáj, akkor rátudod venni magad - helyezi nyelvére a fehér bogyót - vagy mondhatni inkább már narancsot mérete miatt - és hatalmasakat kortyolva vizébe nyeli le azt is, így a többi dolog után juttatva.
Látszik az arcán, miszerint nem épp a legkellemesebb érzés volt számára, na és nem is a legegyszerűbb procedúrák közé sorolná - de ide már elég sok minden tartozik.
- Szerintem én megfulladnék, és csak nagyobb kárt tenne bennem mint hasznot… - nézek szét a szobában, s a szerkényén hagyott szendvicsen megakad tekintetem… Nem evett semmit sem belőle, ugyan úgy áll ott, mint ahogy letettem - csupán jóval szárazabban már. - Nem vagy éhes? - teszem fel következő kérdésem neki, meg sem várva reagálását előbbi szavaimra - bár kétlem, hogy bármit is mondott volna rá, ha nem kérdem, inkább csendben marad.
- Nem túlzottan…
- Szóval igen… És mit ennél? - fűzöm össze karjaim mellkasom előtt, s kissé oldalra biccentve fejem várom válaszát, sok reményt mégsem fűzök hozzá, hogy el is mondja ezt nekem.
- Nem vagyok még éhes, ha az leszek szólok - szempárját rám emelve próbál lelkemre hatni, miből csak annyi sikerül, hogy egy lemondó sóhajt hallatok számára.
- Akkor megkérdem hyungot, hogy mit szeretsz - húzom görbületre ajkaim, s ellenkezésére ügyet sem vetve lépek ki újból a folyosóra, és támadom le az épp nyugalmat élvező Minseokot, ki könyvét bújva igyekszik teljesen kizárni a külvilágot. - Hyung! - ahogy hirtelen meghallja mély hangom, összerezzenve ejti ki majdnem mancsai közt szorongatott olvasmányát, majd egyik kezét mellkasára tapasztva szívja be mélyen a levegőt, ahogy gyilkos pillantásait felém küldve kíván jelen pillanatban a pokolra. - Na, csak kérdezni szeretnék valamit… Mit főzzek, amit még Baekkie is szeret?
- No lám, már becézgeted is? - szemöldökét vonogatva méri végig kissé vizes ruháim, s reakcióját jutalmazva kapom fel az első párnát, mit nem vagyok rest arcába küldeni.
- Ya, hyung! Inkább válaszolj - fújom fel arcom, s karjaim szorosan összefűzve mellkasom előtt ráncolom össze szemöldökeim is, játszva a vérig sértettet.
- Jó-jó, csak ne csináld ezt megint… - sóhajt fel, ahogy könyvét kinyitva helyezi le az asztalra, s ujjait tincsei közé vezetve borzolja azt meg, hogy helyükre kerüljenek. - Rántotta.
- Tessék? - vonom fel lepetten a szemöldököm. Ez az a tipikus étel mit bárki eltud készíteni… Hyungot leszámítva.
- Most miért? Már rég ettem, és Baek is szereti, szóval ess neki - kedves mosoly terül el arcán, ahogy a papírtömböt újból birtokába véve futtatja végig rajta szemeit, így fellelve hol is járt benne. Hát akkor jó, nincs kedvem vitatkozni, miszerint sokkal laktatóbb, ízletesebb, és nehezebb ételt is eltudnék készíteni számukra, de nem… Ha ő azt mondja, hogy rántotta, akkor az is lesz, esélyem úgysem lenne vele szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése