A tanárság ára 3. rész - Egyre közelebb

3. rész

Egyre közelebb

Baekhyun pov:

Nagyon gyorsan telt az idő és egyre jobban élveztem a saját osztály adta örömöket és a plusz munka, ami vele járt is élvezetes volt. Nem bántam egy percét sem és egyre jobban megismertem őket is. Mindegyik kis tökmag egy egyéniség és más-más köti le őket. Azonban tagadni se tudnám, hogy a kedvencem Seojun. Egy igazi kis energiabomba, nagyon okos és érett kisfiú. Minden nap a napköziben várja az apukáját, akiért teljesen oda van. Rengeteget mesél róla és igazán jó embernek ismertem így meg. Jun tudja, hogy nem a vér szerinti apukája, ami engem meglepett. Elmesélte, hogy amikor kicsi volt a szülei meghaltak és Chanyeol vette magához. Senki nem akarta őt és amikor Chanyol megkérdezte tőle, hogy vele szeretne-e lakni nagyon boldog volt. Eléggé megható volt, ahogy a hét éves kis rosszaság mérhetetlen szeretettel beszél az apukájáról.
Mire észbe kaptam már egyre többször jött fel témának és Jun szívesen osztott meg velem történeteket, amik egytől egyig mind nagyon tetszettek. Vidám, mozgalmas és boldog életük van. Szerettem a napközit felügyelni, mert úgy suli után sokat játszhattunk, de csak a lecke megírását követően, abból sosem engedtem akármilyen cukin próbált nézni. Volt amikor Chanyeol előbb ért be, de mégis maradtunk és hárman együtt is remekül elvoltunk. Néha azt éreztem, hogy Seojun féltékeny, amikor nem csak neki jár a figyelem. Viszont amikor kifejezetten rászólt az apjára, hogy ne flörtöljön velem, hát az fergeteges volt. Nincs nekem akkora szerencsém, hogy Chanyeol olyan inditatásból mondja azokat a szavakat. Amikor a kisfiú megkérdezte, hogy elmegyek-e a szülinapjára igazán jól esett. Persze fontos, hogy tanárként tiszteljenek és ne a barátot lássák bennem, de Seojun esetében néha erről megfeledkezem.
Annyira fontosnak tartottam, hogy jó ajándékot vegyek neki, így szombaton nyitásra mentem a plázába, hogy bóklászhassak órákat ha kell. Nem azért mert az ajándék a minden, de nem tudnám elviselni, ha csalódást látnék a szemeiben. Az én állandóan vigyorgó kis manóm nem lehet szomorú a szülinapján. A nagy sétálgatásban a szemem megakadt a legjobb ajándékon, amit el tudok neki képzelni. Az üdítőm fele még megvolt, de gondolkodás nélkül dobtam a kukába, hogy bemehessek az üzletbe és személyre szabhassam a választott ajándékot. Már csak reménykedhetek, hogy jó lesz majd.
Míg én a  belváros szürke utcáit néztem napi szinten, ők az új lakónegyedben éltek, ami egy gyerek számára tökéletes környezetet biztosít. Mindenhol fák, játszótér, kosár-és focipályák voltak.  A otthonuk két embernek hatalmas volt. Az én lakásom egy pici nappaliból, hálóból, konyhából és egy még apróbb fürdőszobából állt. Amikor bementem rádöbbentem, hogy a nappalijukba elférnek az egész birodalmam. Épphogy két szót váltottam Chanyeollal és Jun már rángatott is be a szobájába, ami megint óriási volt. Mi a fenét csinálnak ők itt ketten, kergetőznek? Azt viszont örömmel láttam, hogy nem volt tele a szoba elektromos kütyüvel. Utálom az olyan gondolkodásmódot, hogy ültessük le a srácot a tévé vagy a videójáték elé és akkor nem kell vele foglalkozni. Chanyeol se így nevelte a fiát. A szobába rengeteg sportfelszerelés volt és temérdek könyv, társas meg különböző fajta játékok. Autók, robotok, dinók és műanyag fegyverek hada, igazi kis pasi barlang. Amikor elmesélte, hogy felszerelte végre az apja a kosárpalánkot neki egyből megkönnyebbültem, hogy jól választottam ajándékot. Levett egy hatalmas könyvet a polcról és kérte, hogy olvassunk belőle egy kicsit. Én meg sosem tudok neki ellenállni. Leültem a szőnyegre ő meg az ölembe telepedve nézte a könyvet. Egy nagy villanás hozott vissza minket a valóságba és ő neki esett a vigyorgó apjának, hogy miért fotózza le mindig stikában? Szerintem hihetetlenül aranyosak voltak. Természetesen elkértem a képet, mert nagyon is tetszett.
Megérkezett mindenki és látszott rajtuk, hogy örülnek, amiért én is eljöttem plusz felügyeletnek. Bár nem hinném, hogy Chanyeol ne tudná megoldani nélkülem a dolgot. A szülők nagy része elment és picit kihasználta, hogy lepasszolhatja a gyereket. Inkább az egyedülálló anyukák maradtak itt és hamar rájöttem, hogy nem csak azért hogy a gyerekével töltse az időt. Chanyeolra csak úgy ragadnak a nők. Ezt persze meg lehet érteni, helyes, magas, rendes és családszerető férfi. Amikor sorra vissza lettek utasítva akkor engem és elkezdtek körbe rajongni, amivel még nem is lett volna gond ha heteró lennék, de így csak kellemetlen volt. Ráadásul nem elég, hogy csak másodikként jutottam eszükbe még a külsejük sem fog meg. Na majd legközelebb mással sikerrel járnak.
A buli jól sikerült, a tortát mindenki imádta, mert egy kosárlabdát formázott. Először a gyerekek ajándékát nyitotta ki és elég vegyes volt a felhozatal. Aztán az enyém is sorra került és amikor felemelte a doboz tetejét visítani kezdett örömében majd ugrálva szaladt oda apjához, hogy nézze a mezen az ő neve van. Chanyeol csak felém mutatott és gondolom közölte, hogy tőlem van, mert a kisfiú felém rohant és léptem kettőt hátra a becsapódástól, majd alaposan megölelt hálából. Örült neki és ettől máris jobban érzem magam. Az apukája egy meleg mosollyal ajándékozott meg és úgy éreztem menten ide olvadok a parkettára. A srácok még játszottak pár órát majd szépen megérkeztek a szülők és elvitték a csemetéket. Én még maradtam és éppen egy újabb adag kávét szürcsöltem kedvenc diákom apjának stírölése közben. Nem tudom ki találta fel a kapszulás kávét, de az összes díjat neki, ami csak létezik.
- Biztos ne segítsek? - kérdeztem meg ötödjére is.
- Ha még húszszor is kérdezed a válaszom nem változik. Vendég vagy.
- Te tudod. Csak az első alakalommal szoktam ilyen jófej lenni - vontam vállat vigyorogva.
- Tehát amikor legközelebb jössz már csak a kanapén fogsz heverni az asztalra pakolt lábaiddal?
- Megeshet, kényelmes darabnak tűnik.
- Apu ezt figyeld - szaladt oda a kis srác a tőlem kapott mezben és a hóna alatt egy kosárlabdával.
- Nagyon vagány vagy - mosolyog rá.
- Nem megyünk le kosarazni?
- Mehetünk, majd elpakolok utána - közölte majd eltűnt egy pillanatra a folyosó végén.
- Te is jössz? - fordult felém Jun.
- Nem hiszem, apukád elég lesz.
- De ő béna és így nincs semmi kihívás a dologban.
- Mi az hogy béna? - jött vissza egy póló magára erőszakolása közben, de azért még elcsíptem azt a pár kockát mielőtt eltakarta volna a szürke anyag.
- Nem lehet olyan rossz - próbáltam segíteni.
- Te törött kézzel is laposra vernéd - bizonygatta az igazát.
- Persze mert Baekhyun a legkirályabb, mi?
- Így van - mosolygott büszkén.
Imádtam amikor cukkolják egymást. Nem akartam a családjukba betolakodni, de jól éreztem magam velük. A kisfiú egy tünemény, ha épp nem feleselős hangulatban van. Az apja meg egy remek személyiség. Mindig pozitív, vidám és még sose hallottam panaszkodni a hónapok alatt.
- Na gyere Baekhyun hagy verjelek meg, hogy ne piszkáljon a törpe.
- Ahogy akarod.
Nem foglalkoztam azzal, hogy amíg ő kényelemes szabadidő ruhába öltözött, rajtam egy szűk farmer és egy ing van, amiben nem a legkényelmesebb kosarazni. Nem terveztem hagyni magam, mert nem az én stílusom, de már  bemelegítő dobásoknál látszott, hogy ha magassága van is a sporthoz tehetsége az nagyon nincs.
- Eddig egyet se dobtál be - piszkálta a fia.
- Ha tovább szemtelenkedsz felültetlek a palánkra és itt hagylak - vágott vissza a dobás előtt, de hiába célzott sokáig megint mellé ment.
- Ez egy hülye sport - vágta rá mint valami öt éves.
- Ne mond, hogy hülye - ismételte a gyerek, amit pár órája az apja mondott neki.
- Na add ide - vettem ki a kezéből és két lépés után rádobtam.
- Ne mááár - nyavalygott és már értem honnan ez a hanglejtés a gyereknek.
- Nem értem, hogy miért nem találsz bele -piszkáltam majd mögé futottam és dobtam egy hárompontosat is.
- Én vele ugyan nem játszok- mutatott rám, de szavait a Junnak intézte.
- Na ti ketten ellenem, gyerünk - passzoltam le a labdát a törpének.
Ügyes a kis srác és vele szemben még hagytam is magam, de Chanyeol már felnőtt. Nem kell őt babusgatni szóval ő hiába kapálózott nem ejtettem ki véletlen a kezemből a  labdát, mint  a fiánál. Az első dobásomat hárította, mert amúgy is van köztünk vagy tíz centi és rohadt hosszú a karja. Viszont amikor középiskolában a klubba jártam ott is majdnem mindenki magasabb volt nálam, szóval semmi újdonságot nem adott a dolog. Minden alkalommal úgy tettem mintha dobnék ő pedig védekezett, de egy pillanat alatt fordultam ki előle és őt megkerülve dobtam kosarat.
- Hát én feladom -lihegett a térdére támaszkodva percek után.
- Ugyan apu még lehet esélyünk.
- Ne viccelj, szerintem csukott szemmel is bedobja.
- Nem, de nézd - szóltam oda nekik, háttal álltam a palánknak és úgy dobtam magam mögé a labdát.
- Hogy a... - kerekedtek el a szemei, amikor bement ez is, bár nem sokon múlott. - Mi a franc vagy te? - nevetett fel.
- Tanítsd meg - rugózott előttem csillogó szemmel Jun.
- Majd máskor, most tényleg megyek - simogattam meg a fejét. -Tanítgasd kicsit aput, mert legközelebb nem kímélem.
- Mert most aztán kíméletes voltál - tettetett sértettséget.
- Hidd el, hogy tudok durván is játszani, de akkor sérülés lett volna a vége.
- Lassan félek tőled.
- Azt jól teszed.
- Már megint flörtöltök úgyhogy én haza megyek - sétált el mellettünk unottan a labdát pattogtatva.
Ezt sűrűn a fejünkhöz vágja pedig nem is csinálunk semmit. Bár egy két szóváltás néha félreérthető, egy hét éves kisfiú még nem fogja fel a mögöttes értelmet. Már ha lenne olyan, de ha nekem tetszik is Chanyeol az még nem jelenti, hogy én is neki. Semmi nyoma annak, hogy a férfiak érdekelnék. Bár még nem hallottam Junt arról beszélni, hogy milyen anyukajelölteket vitt eddig haza Chanyeol, de szerintem szimplán csak minden szabad percét a fiával tölti. A szülinapi buli óta néha megfordultam náluk párszor, lementünk kosarazni vagy focizni és az biztos, hogy Seojun ezerszer jobb a sportokban, mint az apja.
Néhány hónap múlva érdekes ötlet pattant ki Chanyeol fejéből. Nem igazán értettem a dolgot és egyszerűen csak rávágtam az igent, de nem biztos, hogy jó ötlet ez. Szóval most itt állok egy hatalmas táskával a lakásuk előtt és azon gondolkozom, hogy miért nem mondtam egyszerűen nemet? Aztán egy percen belül kiléptek az ajtón és az a széles mosoly mindkettőjük arcán magyarázatot adott. Pont azért nem tudtam nemet mondani már megint mert róluk volt szó.
- Készen állsz? - pakolta be a táskákat a csomagtartóba, ami így már zugig volt.
- Nem tudom.
- Hová tűnt a magabiztos Baekhyun? - cukkolt.
- A suliban hagytam?
- Ez csak egy kisebb túra, nem lesz bajod - ültünk be a kocsiba.
- Nagyon jó lesz - lelkesedett egyből, ahogy beült hátra. - Sátrat verünk, tűzet rakunk, horgászunk, hegyet mászunk meg minden- magyarázott Seojun a hátsó ülésről.
- Rád bízom az életem manó - adtam meg magam megint a gyereknek.
- Én akkor minek megyek?
- Mert kell, aki elvisz minket - nyújtottam ki a nyelvem.
- Rossz hatással van rád a gyerekem - nevetett ki.
- Mert az apja nincs?
- Dehogy, én a legjobbat hozom ki belőled - húzta ki magát büszkén.
- Egész hétvégén ezt fogjátok csinálni? - vágott közbe Seojun.
- Még szép - válaszoltuk egyszerre.
Az út elég sokáig tartott, de a táj kárpótolt mindenért. Nem is emlékszem, hogy voltam-e valaha túrázni, nem hogy két napot itt legyek a semmi közepén. A sátorban alvás nem riaszt, mert nekem aztán a föld is megteszi, ha egyszer álmos vagyok. A gond ott kezdődik, hogy abban a csöpp sátorban Chanyeol csak egy karnyújtásnyira fog feküdni tőlem. Nem vagyok hülye így észre vettem magamon, hogy egyre többször férkőzik a gondolataim közé, sőt néha azon kapom magam, hogy Junnal az apuja a fő témánk és nem ő hozza fel. Én tényleg szeretem hallgatni a fia szemszögét, hogy ő milyennek látja Chanyeolt. Lassan úgy érzem, hogy nála jobb emberrel még nem találkoztam. Amikor mi váltunk pár szót a törpe nélkül akkor is sokat merengek, hogy mivel érdemeltem ki, hogy befogadtak a családjukba. Mert csak úgy nem szokás elhívni a gyerek osztályfőnökét egy hétvégi túrázásra. Sosem éreztem, hogy zavarok mert igazán fesztelenek a közelemben és ilyenkor nem érzem teljesen betolakodónak magam. Ők örömmel hívnak én meg boldogan jövök, bármi is legyen a program.
Több mint két óránkba került eljutni a camping-ig és elég otthonosan mozogtak. A többi embertől messzire mentünk a cuccainkkal és Chanyeol el is kezdte felállítani a sátrat, amíg mi Junnal mellé cipeltük az összes hozományunk. Szerintem ők nem két napra csomagoltak, de az is igaz, hogy nekem csak ruhát kellett hoznom. Azt se sokat, mert már nyár van így egy pólón és egy sorton kívül más nem kell. A sátor már teljes pompájában díszelgett mikor az utolsó adag táskát is oda vittem.
- Amúgy most ideköltözünk vagy mi? - tettem le a hátizsákot.
- Jó lenne, de csak a legfontosabbak kellenek - mondta Chanyeol és elkezdett kipakolni.
Komolyan elhozta a fél lakást. Matracok a sátorba és plédek, párnával, mert ki tudja milyen idő lesz éjjel. Ezeket csak úgy behajította a felállított -mint kiderült négy személyes- sátorba. Egy kis asztalka került elő, aminek a lába behajthatóak alá így nem is foglalt sok helyet  a táskában. Edények meg mindenféle eszköz, ami a főzéshez fog kelleni. Inni- és ennivalók sokasága, az ebédhez való a hűtőtáskában pihent. A horgászfelszerelés, mert állításuk szerint ez az egy sport tényleg fekszik az apukának így a vacsorát ő fogja majd ki. Jun a hátizsákjából kivett vagy hat vízipisztolyt. Mit pisztolyt? Puskát! Néhány majdnem akkora mint maga a gyerek.
- Szólhattál volna, hogy ne csak ruhát hozzak - sértődtem meg.
- Nem mindegy, hogy a mi lakásunkból kerül ki a cucc vagy a tiédből? - nézett értetlenül.
- Nem.
- Baekhyun ne egyél gyerekes. Azt nem akarod felhozni, hogy Junnál van az úszógumi és nem nálad? - röhögött ki.
- Marha vicces vagy.
- Na - paskolta meg a combom. - Legközelebb mindet te hozol. Sőt a te kocsiddal jövünk.
- Be se férnénk ennyi cucc mellé. Ráadásul a kaját is te vetted.
- Ez tényleg számít? - akadt ki.
- Legalább a benzinbe beszállhatok?
- Nem - állt fel mellőlem és Junnak magarázott valamit.
A kis srác el is szaladt a puskahalommal engem meg Chanyeol visszaküldött a kocsihoz, mert elvileg maradt ott egy szatyor. Visszabattyogtam szépen és átnéztem az egész járgányt, de sehol sem volt semmi. Ha szívat bele fojtom a tóba. Még meg se érkeztem a sátorhoz máris két oldalról kaptam a vizet nem kis sugárban és amint az egyik pisztoly kifogyott már kapták fel maguk mellől a következőt.
- Ezt de vissza kapjátok még- nevettem fel és az előbbi hisztim már fényévekre volt.