Ilyen hülye is csak én lehetek... 4.rész

4. rész

 

Jó néhány érzés kavarog most bennem, de a két legfontosabb a félelem és a megkönnyebbülés. Elég hülyén hangzik, de az hogy ez az ember itt áll előttem egyszerre ijeszt halálra és nyugtat meg a tudat, hogy előttem van. Mégpedig azért, mert ugye rohadtul a vesztembe rohantam, amikor kiléptem a lakás ajtaján, de inkább ez, minthogy Kyungsoo közelébe menjen még egyszer.

- Te tényleg borzasztó hülye vagy, hogy nem maradtál otthon - világosít fel a nyilvánvalóról. - Viszont mivel én találtalak meg előbb, eszembe jutott egy remek játék - vette elő fegyverét. Na jó most már a kis késnek, ami a zsebembe van még annyira sincs értelme mintha egy darab fecnit gyűrtem volna bele otthon. Ráadásul miféle beteg "játék" lehet ez? - Mivel Chanyeol is égen-földön téged keres így játszunk kiszabadítósat - örömében még tapsikolt is párat, hogy milyen remek ötlete támadt. Én már nem tartottam olyan érdekesnek. - Mond csak te melyik diliházból szöktél meg? - vettetem fel a kérdést. - Miről beszélsz, kiengedtek. - He? - ez most komolyan elmegyógyintézetben volt? - Elengedtek. Papírom van, hogy gyógyult vagyok. - Na aki azt megírta, az is gumiszobába való melléd - és megint kezdem. A nagy szám miatt fog még a kis játéka előtt fejbe lőni itt a járdán. - Már értem Chanyeol rajongását irántad. - Miféle rajongás? Taehyungot látta bennem - még mindig szarul esik a dolog. - Akkor bizony uncsi játék lesz - biggyesztette le ajkait. - Mindegy menjünk - indult meg felém, de elfutni nem sok értelme lett volna így szépen bevártam, hogy aztán karon ragadva elvezessen valahová. Szóval kiszabadítósat akar játszani... Tehát én vagyok a túsz, Chan lesz a megmentőm és gondolom lesz egy bizonyos idő, amin belül ki kell engem juttatnia. Ez ritka béna. Nem zavartatta magát, mert busszal mentünk egészen egy kis raktárig. Sőt még arra is volt ideje, hogy az éppen buliba tartó lányokkal flörtöljön az út alatt. Én pedig kussban tűrtem mindent, mert Kyungsoo csak akkor van biztonságban, ha ez a barom itt van mellettem. A raktár ajtaján lévő lakatot egy feszítő vassal szedte le, amit talált miközben körülnézett. Belökte az ajtót és maga után rángatva taszított a helyiség közepébe. Nézelődtem, de elég sötét volt már és villany vagy nem volt, vagy nem tervezte felkapcsolni. - Semmit se látni - jegyeztem meg neki. - Fogd már be - lökött el és pont néhány fadobozra estem. Kellemetlen érzés volt az biztos. - Kéne egy kis ösztönzés majd neki - merengett miközben fölnyomta a villanykapcsolót. - Hogy mi kéne? - néztem rá a hunyorgásomból, de nem kellett volna. Hatalmas durranás és éles fájdalom. Egyszerre égetett, szúrt és feszített a golyó a lábamban. Iszonyat hangos ordítás hagyta el a számat, mert én ilyet még nem éltem át. Lábon lőtt ez az állat és hiába fogtam a fájó testrészt reflexszerűen a fájdalom csak nem enyhült. Lassan megjelent a nadrágomon egy szép vérfolt is. Amíg én nyüglődtem ő telefonált. - Szevasz Yeol - szólt bele vidáman. - El sem hiszed kivel ücsörgök éppen - Chanyeolt nem hallottam - Bizony vele és van egy remek ötletem. Szerintem Channak sem lesz ínyére a dolog, pont mint nekem. - Van három órád kiszabadítani a srácot. Óránként kap egy golyót a mostani mellé - ez nekem egyre jobban nem tetszik. - Csak a lábába - válaszolta gondolom arra hol lőtt meg. - Nem hiszed? - hangzott a kérdés és Kai rátaposott a meglőtt lábamra. Hasonló erejű kiabálás tört ki belőlem mint, amikor a golyó behatolt.  - Óra indul Chan - és ezzel letette. Sosem gondoltam volna, hogy én ilyet megélek huszonnégy évesen. Nagyon kellemesen le tudtam volna élni az életemet enélkül az élmény nélkül. Elég mozgalmas volt az elmúlt másfél hónapom. Hiszen láttam két ember halálát, elraboltak és bezártak két hétre, majd meg akartak fojtani, de sikerült megszöknöm. Aztán megtalált és megint itt vagyok fogságban egy fegyvert szorongató elmebajossal, aki nem mellesleg lábon lőtt. Más ennyi idősen a másnapossággal küzd meg szerelmi bánattal. Nekem meg jutottak a lövöldöző gyogyóból szabadult emberek. Remek. Megnéztem a mobilom, hogy tudjam mennyi időm van a következő lövésig, mert erősen kétlem, hogy Chanyeol egy órán belül ide érne ugyanis nekünk ez az út több mint negyvenöt percünkbe került. Szóval legalább egy golyó még lesz bennem mire ennek az egésznek vége. Vajon hová kapom? A másik lábamba? A karomba? Lehet nem ezen kéne aggódnom, hogy mikor kapom a következőt hanem, hogy összesen mennyi lesz. Három órát adott neki Kai, ami azt jelenti hogy összesen négyet lesz bennem. Ráadásul az utolsónak gondolom az lesz a célja, hogy megöljön. Az is lehet, hogy csak úgy belém lő a poén kedvéért és más módon halok meg. Belőle kinézném. A mostani seb már alig vérzik, de azért ha túl is élem nem hiszem, hogy kiszedem a farmeremből a foltot. Lehet nem a kedvenc gatyámba kellett volna eljönnöm. Bár ha Chan nem ér ide időben akkor már mindegy. Na várjunk! Miért is vagyok ilyen biztos, hogy egyáltalán eljön? Semmi garancia nincs arra, hogy képes lenne saját testi épségét kockára tenni értem. Márpedig, ahogy egymásnak estek a szökésem napján nem hiszem, hogy Kai félne fájdalmat okozni a colosak. Annak az elmebajosnak csipogni kezdett a mobilja és remélem Chan hívja. - Na hová kéred? - lépett felém. Hát nem hívás volt, hanem eltelt egy óra. - Választhatok? - Csak, hogy lásd milyen nagylelkű vagyok. - Akkor a Te fejedbe szeretném látni azt a golyót - mosolyogtam rá. Csak szélesedett a vigyora és a karomba már nyílalt is az előzőhöz hasonló fájdalom a fülsüketítő dörrenés után. Ismét égett, feszített, szúrt és hiába szorítottam össze a fogam csak az állkapcsom fájdult bele. - Hogy rohadnál meg - nyögtem. 

Ez rohadtul fáj és még jobban is vérzik, mint a lábam.

- Ez tetszeni fog neki - nevetett és már villant is  a vaku az arcomba. - Elküldöm Chanyeolnak. - Te egy igazi állat vagy - döntöttem a  fejem a falnak, kezd túl sok lenni a fájdalom. - Nézd ő hív - örült egyből. - Na merre jársz? - csevegett vele mintha csak kávézás közben várnánk, hogy betoppanjon. - Két órád maradt, mert az utolsó golyó a fejébe megy - nyomta ki.
Én meg nem tudom, hogy megkönnyebbüljek, hogy gyors halált választott vagy aggódjak, hogy csak két órám maradt élni. Viszont a beszélgetésük alapján Chan tényleg keres. Tényleg ki akar juttatni innen. Könyörgöm Chanyeol siess már! 

Ránéztem a telefonomra és huszonkettő harminchét van. Ha a colos nem ér ide éjfél után már csak harminchét percem van. Nem sok ez a két óra, de több a semminél. Beléptem a galériába a készüléken és kicsit elmerengtem. Elég kevés az esély, hogy találkozom még a családommal és a barátaimmal. A szüleimről nem sok kép van, de azért jól megnéztem a mosolyukat. A bátyámról az utolsó képem az esküvőjén készült. A feleségével hatalmas öröm van az arcukon, szerettem volna megélni  a babájukat, de addig még van néhány hónap. Hát így jártam. A barátaimról már több kép van, a legtöbben én is ott vagyok, de a saját arcképem már kevésbé érdekel. Mindegyikőjüket szeretem és a legfontosabb, hogy se a családomnak, se a barátaimnak nem lett baja. Ha már barátok...

- Honnan ismered Kyungsoo-t? - teszem fel a kérdést, ami már egyébként elég régóta érdekel. - Általánosba egy osztályba jártunk, sőt középiskolába is együtt jártunk, de ott az évfolyamtársam volt. - Még jó, hogy nem azon az egyetemen vagy, amin mi.

- Nem mentem egyetemre, mert bezártak.

- Maradhattál volna még egy darabig ott.

Ezzel le is zártuk a beszélgetést. Újra a  kezembe vette a telefont és huszonhárom harmincat írt, még hét perc és jön az újabb golyó. Nagyon nem szeretném, de ha a colos nem esik be azon az ajtón akkor bizony újra átélhetem a legszarabb élményt valaha, amihez volt szerencsém. Pff... szerencse, már egy hónapja elkerül az engem. Az ajtó hatalmas csapódással nyílt ki és egy lihegő Chanyeol esett be rajta. El sem hiszem, hogy itt van, tényleg eljött értem. - Ne már, még lett volna négy perc - nyávogott. - Itt vagyok, szóval engedd el - nézett haragosan Kaira, de felém eddig nem pillantott. - Az úgy dög unalom - emelte fel a pisztolyt és ismét elsütötte. - Baszódj meg - préseltem kis összeszorított fogaim közül, mert most a vállamba fúródott az a rohadt fémdarab. - Jézusom Baekhyun - rohant mellém Chanyeol és nézett végig alaposan. Még így a futástól csapzott hajjal is nagyon helyes. A parfümje újra megnyugtat és nem bírok nem rá mosolyogni, ahogy aggódva nézegeti a sérüléseimet. - Rohadt sokat késtél. - Annyira sajnálom - fogta kezei közé az arcom és apró csókot lehelt ajkaimra. Na erre azért nem számítottam. Hatalmasra tágult szemekkel nézzem csillogó íriszeit, amik ebben a gyér fényben is gyönyörűek. - Hogy ez milyen elcseszettül romantikus - nevetett hisztérikusan Kai. - Milyen vicces lesz, ha most mindketten itt haltok meg. Nem! Addig nem , amíg el nem mondtam neki, ami miatt már régóta keresem. - Chanyeol - néztem rá újra. - Kai azt mondta ő ölte meg Taehyungot. - Mi? - Kai ölte meg. Azt mondta nekem, hogy nem Tao és Kris voltak. Pontosan idéztem a neveket. A hetek alatt addig hajtogattam, hogy egy életre az elmémbe égtek, nem akartam elfelejteni, mert ez Channak fontos. A fejét Kai irányába fordította, de így oldalról is látni lehetett, hogy most bármire képes. Meg se mertem nyikani nehogy még nekem is ártson. Lassan állt fel és a derekánál lévő fegyvert elővéve a nadrágjából ugyanolyan ijesztő arcot vágott, mint eddig az az elme roggyant hülye. Azonban Kai már nem mosolygott, sokkal inkább félelem volt az arcán. Tehát még ő is fél Chanyeoltól? Ez nem túl jó hír. Ezek szerint nekem is azt kéne?