Ilyen hülye is csak én lehetek... 3.rész

3. rész

A taxis meglepetten figyelte a beszélgetést és utána kinyögte az összeget, amit ki kellett fizetni a fuvarért, majd az illemmel nem törődve lakótársam rávágta az ajtót és beterelt a lakásba. Levágódtam a kanapéra és magamra húztam a pokrócot. Kyungsoo leült mellém és aggódva figyelt fél percig mielőtt megszólalt.

- Hol voltál?

- Nem tudom.

- A rendőrségen is bejelentettem, hogy eltűntél. Van fogalmad róla mennyire aggódtam?

- Leütöttek és egy pincében ébredtem. Nem tudom hol voltam.

- De a taxis tudná, hogy melyik környékről hozott el, üljünk kocsiba és menjünk utána - hadarta.

- Már biztos messze jár - csóváltam meg a fejem.

Nem akartam erről beszélni neki. Legfőképp Chanyeolról nem. Hogy is mondhatnám el, hogy még élveztem is a pincében töltött napjaimat és ha nem jön az a másik akkor talán nem jövök el még egy darabig?

- Hogy szöktél meg?

- Összekaptak akik elraboltak én meg elszaladtam, amikor egymást verték.

- És hogy néztek ki? Hogy hívták őket? Most elmegyünk a rendőrségre és mindent elmondasz nekik. - pattant fel és várakozóan nézett rám.

- Soo elfogok menni, de nem ma. Hagyj egy kicsit - bújtam el jobban a bolygós anyagba.

Nem akartam ezzel törődni. Meg akartak ölni és még trécseljek vad idegen emberekkel róla a rendőrségen? Biztos nem. Kyungsoo-val sem akarok beszélni, csak azt az állatott akarom kiverni a fejemből.

- Rendben csinálok egy teát és felhívom őket, hogy megvagy aztán majd valamikor bemegyünk - simogatta a vállam megnyugtatóan.

Bólogattam neki és bement a konyhába. Én nem akarok erről senkinek se beszélni. Nem akarom, hogy tudjanak Chanyeolról hiszen, ha azt nézzük, hogy Taehyung miatt csinálta akkor valamilyen szinten megértem. Sőt ha elmondom a rendőrségnek, hogy hívják és hogy néz ki jó pár évre börtönbe zárják, ha megtalálják, akkor nem látom és nem tudok vele beszélni. El kell neki mondanom, hogy Kai ölte meg a szerelmét. Ráadásul a másikról ennyit tudok, hogy Kainak hívják. Ez meg valami becenév így aligha találják meg. Muszáj megkeresnem Chanyolt és beszélni vele, de a másikkal nagyon nem akarok összefutni. Valamit ki kéne találnom. 

Még vagy egy órán át kucorogtam a kanapénkon miközben Soo csinált nekem teát és szendvicset. Felhívta a rendőröket, akik kérték, hogy amint tudok menjek be. Nagyon meghatja őket az én lelki egyensúlyom... Kedvesek. Amikor visszajött mellém megölelt és kijött rajtam a feszültség. Először lassan csorogtak le a könnyek az arcomon, majd egyre sűrűbben, ahogy sorba eszembe jutott min mentem keresztül.

Már Soo se kérdezgetett tovább az este és egy forró fürdő után elterültem az ágyamban. Aludni azonban nem tudtam csak a magammal hozott bicskát nézegettem. Egyszerű, fekete nyelű darab, de valahogy passzol a coloshoz. Vajon jól van? Mi van ha annak ellenére, hogy ő tűnt az erősebbnek végül vesztett? Az a srác elég zakkantnak tűnt ahhoz hogy akár megölje. Végül is nem ez lenne neki az első. Talán Taehyungot is megfojtotta, ahogy engem akart? Az nagyon rémisztő volt. Sosem láttam még ilyen tekintetet, még a filmekben sem bámulnak ilyen elvetemült módon. Szabályosan élvezte, hogy fájdalmat okoz. Sőt, amikor gyomron rúgott a földön ezt még a szemebe is mondta. Hihetetlen milyen beteg emberek vannak a világban. Mondjuk ha azt nézzük Chanyeol se sokkal jobb nála. Leültött, elrabolt és bántott is párszor. Bár néhány pofon és erőszakosabb szorításnál mást nem nagyon csinált, de mégis csak bezárt egy pincébe, ezen nincs mit szépíteni. Aztán meg lefekszik velem mert emlékeztetem a volt pasijára. Hát nagyon hízelgő mondhatom. Miért is akarok vele találkozni egyáltalán? Inkább el kéne költöznöm a városból is. 

- Basszus - pattantam fel és rohantam Soo szobájáig. - Kyungsoo baj van - rontottam be mindenféle kopogás nélkül.

- Milyen baj? - ült fel egyből.

- Elvették a cuccaim így náluk van a kulcsom és az irataim.

- És?

- Hát... mi van ha ide jönnek?

- A címed a pénztárcádba tárolod? Ez egy albérlet, semmiden nincs feltüntetve.

- Igaz - mondtam szemlesütve - Ne haragudj.

- Gyere ide.- intett magához - Már nem lesz gond, de holnap zárat cserélünk és...

- Kétlem, hogy egy ajtó visszatartja őket.

- Keresünk másik lakást, de addig bírjuk ki egy picit itt.

- Oké - álltam fel az ágyról - Hagylak aludni, tényleg ne haragudj.

- Ha bármi gond van gyere nyugodtan - mosolygott rám biztatóan.

Visszabattyogtam a szobámba és újra elnyúltam az ágyamon, de a kést most beraktam a fiókba. Felesleges rá gondolnom. Az lenne a legjobb ha a rendőrségen mindent elmondanék. Személyleírást tudok adni minden porcikájáról, bár nem hiszem hogy nagyon kíváncsiak az arcán kívül másra. El kell felejtenem ezt az egészet és kész. 

Két napig ki se mozdultunk majd hétfőn Soo elment itthonról és tényleg vett új zárat és le is cserélte. Pár napra szabadságot kért a munkahelyén, hogy velem lehessen hiába mondtam, hogy nem szükséges. Megbeszéltük, hogy a rendőrségre holnap eljön velem, meg a munkahelyemre, mert beszélnem kell a főnökömmel.

Én meg próbáltam kizárni a gondolataim közül Chanyeolt, de az a szemét mindig visszaférkőzött. Túl sokat gondolok rá és már saját magamat is idegesítem. Vagyis ő idegesít. Tisztán fel tudom idézni az arcát, a hangját és ahogy rám nézett. Bár ha nem is rám gondolt közbe, amíg ott voltam hanem Taehyungra akkor csak még jobban felidegesítem magam. Hányszor mondta pedig, hogy érdekes vagyok. A nagy szart. 

- Figyelj Baekhyun - jött be Kyungsoo - van egy régi haverom, aki igazi harcművész és van az apjának egy sulija is. Nem akarsz önvédelmet tanulni? Biztos nyugodtabb lennél.

- Nem hülye ötlet - Kai ellen még jól is jöhet, ha megtalál.

- Már ráírtam Taora neten, de még nem írt vissza.

- Kire? - teljesen elképedtem a név hallatán.

- Tao a volt osztálytársam, az ő apjáról beszélek.

A végén még kiderül, hogy Kyungsoo ismeri őket? Jó mondjuk biztos sok nevet lehet Tao-nak rövidíteni nincs semmi okom azt gondolni, hogy köze van Chanyeolhoz vagy Kaihoz.

Délután már lakásokat néztünk a nappaliban és fel is hívtunk párat, a héten majd elmegyünk és megnézzük őket. Nagyon hálás vagyok Kyungsoo-nak, hogy mellettem van és mindenben segít. Komolyan ő a legjobb barát, akit kívánhat az ember. Igazából az annyira nem érdekel, hogy velem mi lesz csak neki ne legyen baja. Nem akarom belekeverni ebbe az egészbe.

A rendőrségen kezdtünk másnap reggel, de fél óra után már a falat kapartam volna szívem szerint, mert aki kihallgatott egy kötekedő barom volt.

- Hogy érti, hogy semmit nem tud róluk mondani? - kérdezte meg másodjára.

- Úgy értem, hogy semmit. Amikor elraboltak hátulról ütöttek le és egy pincében ébredtem. Hoztak enni meg inni és kész. Az arcukat maszk takarta.

- De a hajukat és a szemüket látta, nem?

- De sötétbarna hajuk és szemük volt. Ez Koreában elég gyakori.

- De a testalkatukat csak megfigyelte - nem kicsit éreztette, hogy elege van belőlem.

- Nálam magasabbak voltak, de átlagos testalkatuk volt.

- És hogy nevezték egymást?

- Sehogy. Nem beszélgettek előttem - végül is nem hazudok sokat.

- Bármi ismertető jel? Tényleg bármi.

- Nincs - leszámítva a colos elálló füleit, de hát ezt is megtartom magamnak.

- Így semerre se jutunk. - rázta a fejét.

- Sajnálom.

- Köszönöm azért, hogy eljött - állt fel én meg követtem a példáját.

Még otthon eldöntöttem, hogy semmit sem mondok nekik se. Nem akarom, hogy lecsukják Chant csak azért mert megbosszulta azt, akit szeretett. Sőt épp azért kéne előkerítenem, mert el kell mondanom neki mindent, amit megtudtam. Ezzel csak egy gond van, fogalmam sincs, hogy hol van éppen. Nem tudom aznap merről jöttem a taxival, akkor erre nem igazán gondoltam. Először mérges voltam a colosra, majd féltem Kai-tól és csak arra tudtam gondolni, hogy el kell tűnnöm onnan. Nem épp az utcatáblákat figyeltem szóval nem tudom hol futhatnék össze vele.

A munkahelyemen még viccesebb volt a helyzet, ahová a kapitányság után elmentünk. A főnököm fapofával közölte, hogy örül hogy előkerültem és nem esett bajom, de ki vagyok rúgva, mert nem akarja, hogy a többi alkalmazottnak baja legyen. Ezt valamilyen szinten megértem, de attól még hogy nem dolgozom már itt ide jöhet bárki engem keresni, de ráhagytam. Már amúgy sem szerettem annyira itt lenni, mert nem becsülték a munkánkat. Majd keresek mást. 

Az egyetemre is bementünk és a tanáraimmal lebeszéltem, hogy megírom a pótvizsgákat csak adjanak egy kis időt. A rendőrségen kiadott papír igazolja, hogy nem csak úgy ellógtam ezt a két hetet szóval igazán megértőek voltak velem. Bár amennyit fizetek a tandíjra vizsga nélkül kéne kezembe adniuk a diplomámat.

Másfél hét alatt találtunk új lakást és kezdett minden rendbe jönni. Kyungsoo minden pillanatban mellettem volt és igazán örülök, hogy ilyen remek legjobb barátom van. Tényleg beiratkoztam önvédelemre, bár nem Soo ismerőséhez, mert ő valahogy nem reagált egyik platformon se neki, én meg próbáltam nem belemagyarázni semmi pluszt a dologba. Viszont nem igazán tudtam meggyőzni magam, hogy ez csupán véletlen. 

Igyekeztem nem gondolni Chanyeolra, de ez nem ment valami könnyen. Már az érintése is hiányzott és néha álmodtam is vele és ilyenkor szép merevedéssel ébredhettem. Ezt már csak azzal tetéztem, hogy még aközben is rá gondolok mikor épp megoldom a reggeli problémáimat. Tényleg kezdem azt gondolni, hogy nem vagyok normális. Sőt ez be is bizonyosodott egyik este mikor hajnalba nem tudtam elaludni. Kapcsolgattam a tévét és egy dokumentum filmen ragadtam le. Arról szólt, hogy az elrabolt személy érzéseket kezdett táplálni fogva tartója iránt. Szóval ez lenne a Stockholm-szindróma. Több szintje van és egyszerűen nevetséges, hogy képes néhány idióta beleszeretni valakibe, aki árt neki? Hogy hitetheti el bárki magával, hogy az aki bezárja és megalázza annak jó oka van minderre? Nos ezeket a kérdéseket feltettem magamnak és arra jutottam, hogy nem vagyok szerelmes Chanyeolba szóval nincs gond. Viszont tényleg megpróbáltam okot keresni arra amit velem tett és addig hajtogattam, amíg elhittem, hogy ez rendben van. A film szerint pszichológus kéne nekem, de gyorsan.

Hiába nézegettem a napokba bármelyik közösségi oldalamat nem keresett ott Chanyeol. Bár miért is tenné? Ha az ő fejével gondolkozom akkor az a normális, hogy ő az én szemeben bűnöző és ha így próbál megkeresni akkor én azt bejelentem és a rendőrségnek onnantól nincs nehéz dolga. Ő nem tudhatja, hogy nekem eszem ágában sincs börtönbe juttatni. Nem sok Chanyeol futkos a világban, de akiket találtam a neten azoknak a képe még csak nem is hasonlít rá. Szóval elvesztem. Talán holnaptól elmehetnék kicsit körül nézni, hátha belebotlok valahol.

Reggel útnak is indultam és nevetségesnek éreztem magam mert négy órán keresztül sétálgattam minden felé úgy, hogy néha random felszálltam valamilyen buszra, aminek még a számát se figyeltem csak mentem pár megállót, hogy új környéken sétálgassak. Hat óra elteltével konkrétan eltévedtem. GPS-t kellett beállítanom a telefonomon, hogy haza keveredjek valahogy és meg is lepődtem, hogy másfél órámba telt ez a művelet. Nem kicsit csatangoltam el, de csak annyit értem el vele, hogy leszakadnak a lábaim. Ennyire szánalmasnak sem éreztem még magam. Órákon át kerestem azt az embert, akivel sosem kéne találkoznom többé. Ügyes vagy Baekhyun... Feladtam egy időre a megkeresését, mert a sulival is kéne foglalkoznom, öt tárgyból át kéne valahogy vergődni szóval hetekre leköt majd.

Szerencsére magolásból jó vagyok és hármasra meg négyesre beseggeltem az anyagot. A munka meg még alakulóban, de van félretett pénzem bőven. A másfél hónap alatt, ami eltelt mióta megszöktem kezdtem kicsit megnyugodni és már nem kell lakótársamnak se pesztrálnia, ha felriadok éjjel, mert bizony nem egyszer fojtott már meg az a barom álmomban.

Soo egész héten alig volt itthon úgyhogy ma is rám maradt a vacsora készítése.

- Megjöttem - hallottam a konyhában lakótársam hangját.

- Pont jókor, mindjárt kész vagyok.

- Jut három főre? - lépett a kis helyiségbe.

- Három? - fordultam meg, de azt hittem megáll a szívem. - Ez mit keres itt? - tartottam magam elé védekezésképpen a serpenyőt, aminek a tartalma szépen a konyhakövön végezte pedig már fél órája szöszmötölök vele.

- Mi van veled? - nézett nagy szemekkel Soo.

- Ő akart megölni - mutogattam a serpenyővel az ajtóban álló alakra.

- Miről beszélsz?

- Ő rabolt el, meg akart fojtani - Kyungsoo értetlenül nézett engem, de az a rohadék meg csak vigyorgott.

- Ne hülyéskedj. Általános óta ismerem Jongint, a légynek sem tudna ártani.

- Ha nem ő volt honnan tudom, hogy Kai a beceneve? - próbáltam hatni barátomra, hogy higgyen nekem.

- Ezt még sosem hallottam.

- És nem ismersz véletlen egy Chanyeol nevű embert? - próbálkoztam tovább, már mindegy, hogy tud-e róla.

- Nem.

Na vele is meg vagyok lőve. A legjobb barátom nem nekem hisz, hanem egy elmebajosnak, aki ki akart csinálni. Remek.

- Figyelj Kyungsoo látom rosszkor jöttem- vágott a beszélgetésünkbe ártatlan képpel - majd beszélünk.

- Ne haragudj Jongin, elég rossz dolgokon ment át az utóbbi időben, nem a te hibád - kísérte ki.

- Pont, hogy az ő hibája - szóltam utánuk. - Inkább a rendőrséget hívd, hogy elvigyék - követtem őket  bejárati ajtóig, de Soo becsukta azt majd dühösen fordult felém.

- Baekhyun ez hogy jutott eszedbe?

- De hát...

- Sosem égett még a pofám ennyire. Évek óta nem láttam őt és most mikor összefutunk és felugrana beszélgetni te neki esel ismeretlenül és azzal vádolod, hogy meg akart ölni.

- Mert...

- Keress fel egy pszichológust és kezeltesd magad, mert úgy látszik nagyobb nyomott hagyott benned a dolog, mint állítod. - ezzel pedig ott hagyott és hangos zajjal csapta be maga után szobája ajtaját.

Én aggódva léptem az ablakhoz és mikor elhúztam a függönyt, hogy kinézzek teljesen lefagytam. Ott állt és vigyorgott egyenesen a szemembe. Látszott a fején, hogy azt gondolta, hogy megtalált és ost latolgatja miként tudná a legnagyobb fájdalmat okozni nekem. Rémülten engedtem le a redőnyt és mentem a szobámba. El kell tűnnöm innen, ki kell mennem a lakásból, mert Kyungsoo-nak nem lehet baja. A fiókból elővettem Chanyeol kését és zsebre vágtam az irataimat és a mobilom. Hagytam egy levelet a konyhapulton, hogy elmentem és bármi történjék eszébe se jusson Kyungsoo-nak megkeresni. Vettem egy nagy levegőt majd kiléptem a lakásból és gondosan bezártam, hogy ne tudjon bemenni hozzá senki. A lépcsőn mentem mert a lifthez nagyon nem volt kedvem most.
Próbáltam nem feltűnően az utcán sétálni, mert biztos Kai is látta, hogy kijöttem a házból és tuti követ, de így legalább nem lesz a lakásunk közelében. Viszont amikor legközelebb hátrafordultam, hogy leellenőrizzem tényleg itt van-e közelebb volt hozzám mint hittem.
- Te tényleg borzasztóan hülye vagy, hogy nem maradtál otthon - nevetett fel.
Nekem végem.