3. A képesség

Baekhyun

Fáradtan és enyhén sokkos állapotban dőlök el a kanapén és fejemet a puha párnára hajtom, melyből csak úgy árad Chanyeol illata. Nem mondanám kellemetlennek, inkább csak szokatlan és egyenlőre egyáltalán nem tudom, hogy hogyan álljak hozzá úgy magához az emberhez.

Akár egy gondos nagytestvér, rámigazgatja a plédet és jóéjszakát kívánva kimegy, útközben lekapcsolva a villanyt. Tényleg furcsa egy teremtés…

Mondandója leginkább csak szavakban maradt meg, mint “varázslat”, “jel”, “Navern”, de így is pontosan tudom, hogy hatalmas pácban vagyok. Mi ez a hely? Egy másik város, ország, földrész, bolygó, univerzum? Hihetetlen pánikbaejtő, hogy az interneten mégcsak szó sincs Busanról, pedig ha otthon beírnám, legalább hatvan féle találatot kiadna csak magára a helységre. Félek itt egyedül és haza szeretnék menni, de ahogy fejemben felvillan az otthon fogalma, kicsit könnyebben fogadom el a tényt, hogy mégiscsak itt vagyok és nem abba a patkánylyukba, ahol mindenki utál engem. Chanyeol akármennyire is idegen nekem, jobban élvezném most a társaságát, mint a sajátomat, mert tudom, amint alkalmam adódik rá, olyan hülyeségeket kombinálok ki, hogy a végén már elkönyvelem ezt a helyet a Pokolnak, holott annyira azért nem tűnik gáznak. Sőt…

A fejem egyhamar kezd eléggé fájni és tényleg jobbnak látom aludni, de hiába a nagy igyekezet, annál inkább magamba roskadok.

Ahogy telnek az órák, úgy lankad figyelmem, míg nem egy igazán kellemetlenül feszítő érzés kényszerít ki engem kényelmes fekhelyemről. Próbáltam tartogatni, de tovább már tényleg nem megy, szétrobban a húgyhólyagom! Azonban apró bibi, hogy vak sötét van még mindig… Bizonytalanul teszek meg pár lépést, felidézve az emlékeimbe, hogy mi hol helyezkedik el, majd kishíján felsikkantok, ahogy a falba ütközök. Nem szeretném felébreszteni a másik szobában szunyáló srácot, de fogalmam sincs mi merre van. Egyáltalán itt szoktak vécézni? Érdekes lesz, ha kiderül, hogy nem… Tenyereimmel kitapogatom a villanyt, azonban a fénytől nem lettem sokkal okosabb, csak már látok valamit a helyiségből. Mérges lesz, ha elkezdek egyedül kóvályogni? Szerintem igen. És ha felkeltem? Akkor tán mégjobban. Mindegy, már nem bírom, valamit sürgősen kezdenem kell, vagy itt csinálok be helybe!

Kételyekkel teli osonok ki a feketeségbe, ám hamar megtorpanok és inkább a fal mentén tervezek tovább közlekedni. Bal oldalt csakhamar bele is botlok egy résnyire nyitott ajtóba, így halkan bekopogom.

- Hmm - jön ki a nyögés szerű válasz, álmos tulajdonosától.

- Baj van… - motyogom magam elé.

- Mi? - válik rögtön éberebbé és világosságot látok meggyúlni a résen keresztül, s közvetlen utána megjelenik ő is, tenyerébe egy újabb kis láng labdával, mire én hirtelen hátrálok. - Bocsi - húzza maga mellé kezét. - Mi történt?

- Én… Semmi, csak… Pisilnem kell - vallom be, már várva a kiabálást, ám helyette csak egy apróbb kacajt hallat.

- Na gyere - kerül ki és indul meg. Botladozva követem, míg be nem lép egy kisebb magasított küszöbön és felkapcsolva az ottani villanyt, oldalra húzódik, hogy beférjek. - Itt megvárlak - biztosít felőle és mikor belépek, be is csukja mögöttem. Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy van vécé, így minden mást figyelmen kívül hagyva szabadulok meg a nyomó érzéstől, mosok sebtébe kezet és sietek vissza a még mindig tüzet szorongató Chanyeolhoz.

- Köszönöm - hebeg zavartan.

- Nincs gond - kísér a kanapéhoz és újra betakarva, megint magamra hagy. Kicsit bánom, hogy elmegy, de már komolyan nem ártana pihennem.

Reggel arra kelek, hogy fordulás közben iszonyat fájdalom nyilal a nyakamba. Kezemmel telefonomért csapkodok, de nem találom és még a dolgok tapintása is furcsa, ezért felülve, szemeimet nyitogatni kezdem. Percek telnek el, mire látok is valamit, de bár ne így történt volna… A fejemben még mindig annak a borzalmas álomnak a képei forogtak, ami arról szólt, hogy én valami más világba kötöttem ki és nem tudok haza menni, ám kénytelen vagyok belátni, hogy… ez megtörtént. Az otthonos előszoba fényben úszik így még sokkal kellemesebb látványt nyújtva, de aggodalmamat attól még nem űzi el.

Bizonytalanul tapasztom csupasz talpam a bolyhos szőnyegre és indulok kifelé, mikor meghallok egy újabb ismeretlen helyiségből valamiféle motoszkálást. Mivel nem tudom, hogy kik laknak még itt, akár egy kommandós, úgy közelítem meg a kis boltíves bejáratot, azonban mikor a hajnali fiúval találom szembe magam, kiegyenesedve megyek beljebb a konyhába.

- Jó reggelt - köszönök a nekem háttal álló alaknak.

- Neked is - néz rám válla felett. Mint minden más helyiség, ez is színes, meleg, barátságos. A falak halvány sárgák, a berendezés mélybarna és bár nem túl nagy, talán mérete teszi még kellemesebbé. - Csináltam neked reggelit - helyez a középen terpeszkedő asztal hozzá legközelebb eső részére egy tányért. - Vigyázz, még meleg - fűzi hozzá.

- Köszönöm - foglalok helyet és kissé bizalmatlanul böködöm az egyszerű tojásrántottát, attól félve, hogy felkel és elszalad. Jó, erre mégis mennyi az esély? És arra, hogy csak úgy a semmiből egy idegen helyen teremjek, ahol egy még idegenebb ember tüzet tud fogni a kezébe? Naugye…

- Ne köszönj meg mindent… - pakolászik tovább. - Kávét?

- Kakaó nincs? - kérdezek vissza reflexből, mert a barátaim mind tudják, hogy nem szeretem a kávét, de rá kell jönnöm, ez kifejezetten bunkón hatott.

- Akad - hallatszik hangján, hogy mosolyog, így talán nincs baj. - Nemsokára itt vannak a srácok és közösen kitalálunk valamit. Ne ijedj meg tőlük, kicsit zakkantak, de jófejek - helyez mellém egy nagy bögre finomságot és végül saját tányérja kíséretében, helyet foglal előttem.

- Értem - bólintok, neki látva a táplálkozásnak. - Woow - nézem meg tüzetesebben reggelimet, mert egészen más ízre számítottam. Amit én csinálok, az többnyire méregnek jó, bár itt hamar bebizonyosodott, hogy nem magamból kéne kiindulnom.

- Nem jó? - tekint rám aggódva. Csak most látom igazán, hogy mennyire sima és szép arca van. Tincsei mindenfelé merednek, aranyosan kócos, s enyhén hegyes fülei kissé elállnak, vonva ezzel tekintetemet.

- Dehogynem, nagyon finom - nyammogok rajta, mire látom, hogy megkönnyebbül. Néma csendben eszünk tovább, de ez amolyan felszabadult hallgatás, mint sem kínos, míg nem…

- Yeooool! - csapódik az ajtó, én meg félre nyelve prüszkölök, szemeimet meresztgetve a zaj irányába.

- Konyha!

- Oh, hello - tűnik fel csakhamar egyszerre négy… ismétlem, NÉGY ismeretlen srác.

- Baekhyun, bemutatom a barátaimat. Yixing hyung, de barátoknak csak Lay - mutat egy vékony, még eléggé álmosan pislogó, fekete hajú fiúra. - Ő Jondgae, vagy Chen - siklik ujja a másik mellett bőszen vigyorgóra. - Minseok hyung, de sokaknak Xiumin - következik a legalacsonyabb, kicsit pufi arcú tag. - És végül Luhan hyung - bök az utolsó felé is, ki saccra még nálam is jóval fiatalabb, de ha Chanyeolnak hyung, akkor biztosan nekem is.

- Örvendek, Byun Baekyhun vagyok - hajolok meg ültömbe.

- Chan, csináltál nekünk is kaját? - kerül meg engem és huppan mellém Luhan olyan természetességgel, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

- Ja, még van - csámcsog teli szájjal, de nem áll fel szedni nekik.

- Baozi, nézd! - jön jobbról egy kiáltás, azonban amint oda kapom a fejem, az asztalon keresztbe valami kígyószerű dolog suhan át, nedves cseppeket hagyva maga után, ám mielőtt Minseok hyunghoz érhetne, nagy koppanással leesik és ezer apró darabra törik a világos csempézett talajon. Kitágult szemekkel meredek a nyomra, talán még levegőt is elfelejtettem venni.

- Ez most nem jött össze - von vállat és a serpenyőhöz lép.

- Ya, ezt takarítsátok össze! - mutat a földre Chanyeol.

- Szárítsd fel… - közli közömbösen Jongdae. Vagy Chen. Vagy mindkettő. Ő ugyan az. Mindegy, már sok.

- Mihasznák - morogja, majd kezét arrafelé tartva egy nagyobb lángcsóvát küld, ezzel újabb sokkot okozva nekem, azonban mielőtt bármi kár történhetne, el is tűnik, az eddig ott csillogó jégdarabokkal együtt.

- Ne haragudj rájuk, nincs ki a négy kerekük - foglal helyet balomon Yixing hyung. Lay. Nem kezdem elölről. - Ez mi? - mutat hirtelen az alkaromon lévő régi hegemre, mit még hat évesen szereztem. Mi az, hogy mi? Mindenkinek van… Vagy a története érdekli?

- Kicsiként megpróbáltam átmászni a hálós kerítésen és bele akadtam.

- Hozzád érhetek? - néz rám csillogó szemekkel, én meg kényszeredetten nyelek egyet. Hogy kerülhetek ilyen helyzetekbe?!

- Öhm… ja… - emelem fel kezem az asztallapról és ujjai rögtön köré is fonódnak. Fogalmam sincs mit csinál, de olyan viszketős, csikis érzés, majd elengedi.

- Kész is - húzza ki magát büszkén, én meg lepillantok, hogy megnézzem mi történt, azon kívül, hogy megszorongatott, ám arra egyáltalán nem számítottam, ami várt.

- Ezt meg hogy? - tekergetem ámulatba esve a végtagom, keresve a régóta ott ékeskedő emlék nyomot, ami jelenleg nagyon nincs sehol!

Chanyeol

Mindig imádtam a  srácokat, mert remek természet mind, de most kicsit aggódom, hogy így egyszerre szabadítottam őket Baekhyunra, aki lényegében csak kapkodja a fejét köztük. Szerintem próbálja feldolgozni a képességeket mintha egy csoda lenne, ami itt végbe ment az elmúlt néhány percben. Bár az ő szemszögéből az is, ha ahonnan jött ott valóban nincs senkinek se különleges ereje. Mégis Lay hyungéra reagált a legaranyosabban. Én észre se vettem azt a kis heget a karján, de most, hogy megnézem tökéletes a hófehér bőre. Igazából nem zavart volna, ha Yixing nem tünteti el onnan azt az apró forradást. Szeretem a hibákat, azokkal lesz igazán tökéletes valaki. Neki például picit nagy a füle - bár én inkább meg se szólalok - és ettől még helyesebbnek hat a szememben. Néhány percig nézi a karját és hyungot felváltva majd megrázza a fejét. Gondolom elkönyvelte magában, hogy jól látja és a hogyan jelen esetben lényegtelen. Viszont amíg Lay, Xiumin és Luhan képessége érdekes, addig Chen-é ijesztő lehet így elsőre. Na meg remélem idebent nem villantja meg tudását, mert amellett, hogy rohadt látványos annál nagyobb kárt tud vele okozni.

- Na tehát - kezdte Minseok miután helyet foglalt a rántottával megpakolt tányérral az asztalnál - Miért is kellett nekünk minél előbb ide érni?

- Igaz is - lelkesedtem egyből is téma miatt. - Baekhyun tegnap csak úgy felbukkant a semmiből…

- Te is teleportálsz? - vágott közbe Jongdae szokásához híven.

- Nem tudok róla - csóválta picit a fejét Baek.

- Tehát - vettem vissza a szót szúrós pillantással megajándékozva Chent. -  Baekhyun egyszer csak megjelent itt tegnap este. Ájultan feküdt a nappali padlóján, de ami a legfurcsább, hogy nem tudjuk hogy mehetne haza.

- Hol laksz?  - kérdezte Yixing hyung.

- Busanban - válaszolta azt, amit nekem tegnap este és négy értetlen szempár meredt a fiúra.

- Sosem hallottam róla - jegyezte meg Luhan hyung mire mindenki más is bólogatott, Baek meg csak remény vesztetten ült velem szemben tovább kissé meggörnyedve a tény miatt, hogy nem jutottunk előrébb.

- Próbáltátok neten? - vette elő a telefonját Chen.

- Nem Jongdae, eszembe se jutott utána nézni - ironizáltam mire vállat vont és az asztalra helyezte a készüléket.

- A másik fontos dolog, hogy Baekhyunnak nincs ereje - hoztam fel a második nagyon érdekest tényt vele kapcsolatba, mire tányér nagyságú szemekkel vizslatták barátaim mint valami cirkuszi látványosságot.

- Biztos van - hajolt közelebb hozzá Luhan - talán csak elfelejtette, hogy mi az.

- Nem hinném - szólalt meg végre ő is. - Nekem tényleg nem volt soha. Tökéletesen emlékszem mindenre, mielőtt itt kötöttem volna ki, de semmi olyat nem tudok, mint ti.

- És mi a jeled? - érdeklődött Minseok.

- Ezeket a kérdéseket én is feltettem tegnap - sóhajtottam. - Viszont nála volt egy ékszer, amit a nagyapjánál talált.

- Mi van rajta? - kiváncsiskodott Chen az asztallapra könyökölve.

- Egy csillag - vette elő a karkötőszerű ékszert.

Tegnap is lenyűgözött és most is nagyon tetszik. Maga a szimbólum is szép, de az ahogy ékszerré alakították nagyon különleges. Még sohasem láttam ilyet. Van akinek medálként vagy kitűzőként van, mint nekem, Laynek meg Xiuminnak, aztán van a gyűrű mint Chené, és a papáé is, sőt karkötő is sok van mint Luhannak. Azonban Baekhyuné ötvözi mindet, mert a leghosszabb lánc csuklóra megy és van két rövidebb, ami az ujjaira és ezeket a láncokat köti össze maga a szimbólum, ami akkora mint a mi medáljaink. Szóval olyan egyveleg, de mégis annyira gyönyörű. Illik hozzá az biztos.

- Tedd fel - vette ki a kezéből Minseok és elkezdte felcsatolni a jobbjára.

Eddig nem igazán figyeltem így nem is tűnt fel, de Baekhyun keze nagyon szép. Komolyan van olyan porcikája, ami nem néz ki jól? Nos, azt a szép kis kezét most már kiemeli a jelével ellátott… minek nevezzem? Nem is karkötő és nem is gyűrű. 

- Mit csinál a csillag? - jött az értelmes kérdés Jongdaetől. 

- Világít? - találgattam mire mindenki bólintott. 

- Próbáld meg - bíztatta Xiumin hyung mosolyogva, de Baekhyun csak nézte a kezére csatolt ékszert. 

- Mit is kéne csinálnom? - kereste az idősebb tekintetét.

- Hát… koncentrálj - próbálkozott hyung, de ezt nem nagyon lehet elmagyarázni.

Baekyun nagyon nézte a kezén lévő csillagot, de nem történt semmi, majd a tenyerét maga felé fordította és azt szugerálta teljes beleéléssel. Ismét nem fedeztünk fel változás a környezetünkben.

- Mihez lehetene a fényt hasonlítani? - elmélkedett hangosan Luhan hyung mire felpattant mellőle Chen.

- A villámhoz - ragadta meg Baekhyunt csuklóját, felhúzta a székből sebesen, Baeknek reagálni se volt ideje csak követte Jongdae mozdulatait és rohantak ki az üvegajtón, egyenesen a hátsókertbe.

Követtük őket és be kellett látnom, hogy Jongdae villámai talán tényleg hasznosak lehetnek. Hiszen fénnyel járnak a cikázó áramfoszlányok. Azonban kicsit aggódom Baek reakciója miatt. Azért a tűz is eléggé elrettentette még a sokadik alkalommal is, nem hogy a vihar nélkül felbukkanó, hihetetlenül gyors villámok. Az biztos, hogy a tűz látványos elem és nem is mondanék le róla semmi esetre sem, de Chen villámai tetszenek a legjobban a saját varázserőm után. Látványos, erős és pusztító mégis elegáns. Pont mint a tűz. Ha meglátja Dae erjeét még a végén megint elájul úgyhogy mellé sétáltam és a vállára tettem a kezem bíztatásképp. Felpillantott a szemeibe és igyekeztem a legmegnyugtatóbb mosolyomat elővenni, de ő csak nyelt egy nagyot. Talán érezte, hogy ez most egy komoly dolog lesz. A többiek is körénk gyűltek és vártunk. Természetesen Jongdae elég messze ment tőlünk, mert azért annyi esze volt, hogy ha Baekhyunnak nincs ereje, amiről tudna, amivel együtt éli a mindennapjait akkor meglepő lesz, sőt ijesztő. Tehát, amint tisztes távolságba ért felénk fordult és egy magabiztos mosolyt villantott.

- Most megmutatom a legmenőbb dolgot a világon - kiabált nekünk ide.

Én Baekhyunt figyeltem végig, mert már milliószor láttam és sajnos éreztem is Jongdae erejében rejlő lehetőségeket. Nem kellett a barátom felé néznem, mert kis vendégem arcáról tökéletesen le tudtam olvasni a mozdulatokat, amiket lát és próbál feldolgozni.

Baekhyun

Fogalmam sem volt, hogy mi következik, de félek, hogy az a menő dolog fájni fog és én bizony rosszul viselem a fájdalmat. Mondjuk, mint minden normális embert, csak az a helyzet, hogy itt senki nem tűnik normálisnak. Chen az égre tekint, így én is felpillantok, azonban semmi érdekeset nem látok ott. Az kicsit megnyugtat, hogy kék, mint otthon, meg elég szép az idő is. Feszült figyelmem már épp kezdett a mellettem álló srácra terelődni, mikor valami nagy hanggal és erővel csapódik be előttünk pár méterre, s én újfent elfelejtettem mégcsak levegőt is venni, ahogy a villámot láttam felvillanni, majd rögtön el is tűnni. Egyedüli jelnek a földben keletkezett kár szolgált, hogy az a természeti csapás itt járt valaha, agyam mégsem hajlandó elfogadni a dolgot.

- Ya, nem ment volna kisebb?! - rivall a fiúra Chanyeol, én azonban éppen csak hallottam szavait.

- A múltkori erdő tüzed után egy kicsikét nagyobb villanás igazán semmi - fonja keresztbe karjait mellkasa előtt.

- Ne is mond - sóhajt fel Luhan. - Azt még egy ideig biztosan nem heverem ki.

 Szerintem fejezzétek be, mert Yixing úgy néz ki, mint aki mindjárt kinyír minket, hogy aztán feléleszthessen, majd újra kinyír és így tovább… - méregeti összevont szemöldökkel Xiumin hyung az imént említett személyt, ki kissé feszengve bámulja a kis krátert.

- Baekhyun… te jössz - lépdel elém egy fölényes mosollyal Chen, én meg ijedtemben hátrébb húzódok, ezzel véletlen Chanyeolnak menve, így inkább kitérek oldalra.

- Én? Mármint - nyelek egyet. - Olyat? - mutatok az égre.

- Nem, ennyire királyat biztos nem tudsz, bár a hullócsillag érdekelne, kétlem, hogy az jó lenne bármire is - hadarja szórakozottan.

- Nem lesz semmi baj, csak koncentrálj - próbál nyugtatni a magas, de az, hogy nem lesz semmi baj, mindig az ellenkezőjét jelenti, ráadásul nagyon nem akarom ezt, se koncentrálni, se villámot, se tüzet, se semmit! Egyszerűen csak mennék már haza…

Nincs mit tenni alapon felemelem a kezem és egy mély sóhajt követően erősen szuggerálni kezdem a tenyerem, hátha történik valami. Nos… már hogy is történne? Mit várnak tőlem?! Fény. Elképzelem a Napot, egy lámpát, bármit, ami világít, de én nem fogok, az is biztos.

- Amúgy… - szólal meg halkan Lay hyung. - Ha megy is bármi gyenge neki, idekint hogy fogjuk látni fényes nappal?

- Van benne valami - mereng el Chanyeol. - Gyertek, megpróbáljuk a szobában, de nagyon remélem, hogy semmi olyan képességet nem hordoz, ami leamortizálná a házat! - méri még végig a többieket és elindul befelé. Ennek így sosem lesz vége… Csendesen kullogok be az előszobába és figyelem, ahogy Chanyeol lehúzza a redőnyöket, ezzel teljes sötétségre ítélve a kis helyiséget. 

- Koncentrálj - lapogatja még meg hátamat és elhaladva mellettem, egyszerűen csak becsukja az ajtót.

Az orromig sem látok, de azért koncentráljak. Próbálom kivenni, hogy merre van a kezem, de ahogy telnek a percek, érzem, teljes kudarc az egész. Lépni sem merek, mielőtt átesnék valamin és akármennyire szeretnék állólámpa lenni, ez nem így megy…

- Ne add fel - szólal meg valaki jobbról, mire rémületembe felnyüszítek. - Nyugi, csak én vagyok, Luhan - veszi kedvesebbre.

- Próbálkozom, de nem megy - mondom panaszosan a fiúnak, aki ráadásul fogalmam sincs mit keres itt, mert azt hittem, hogy mindenki kiment.

- Félsz a sötétben?

- Talán - ferdítem a “határozott igent”. Nem fogom elárulni egy idegennek, hogy köbö rettegek itt! Még a végén ennél is szánalomraméltóbb lennék, az meg nem kifejezetten hiányzik.

- Hát, akkor tégy ellene - kuncog fel, nekem azonban ereimbe fagyott a vérem.

- VALAMI HOZZÁ ÉRT A VÁLLAMHOZ! - ordítom, kezemet ösztönösen oda kapva, mire a hirtelen jött fénytől azt sem látom, hogy mi merre és ugyan csak fél pillanatig tartott, legalább két perc, mire újra vissza nyerem szemem világát.

- Luge, ezt mégis hogy érted el? - nyílik az ajtó és a villany felkapcsolását követően, mindenki vissza tér a szobába.

- Bocsi Baek, csak egy párna volt - próbálja vissza fogni mosolyát, de látom ám!

- Meg tudod ismételni? - terem előttem Chanyeol, mára már a sokadik szívrohammal ajándékozva.

- Nem hiszem.

- Azért próbáld meg - unszol kölyök kutya tekintettel. - Hyung, a lámpát - int a bejárat felé, s máris minden sötét újra.

Őszintén félek, hogy valami megint hozzám fog érni, még ha tudom is, hogy ők itt vannak és az ő művük, de ez közel sem ösztönzi az állítólagos erőmet semmire. Most ahelyett, hogy bambulnék a semmibe, inkább lehunyom pilláimat és Chanyeol gömb alakú tűzgolyójára gondolok. Illetve, csak az alakjára, hátha nekem is sikerülne valami hasonló.

- Nézzétek - hallom meg a magas örvendező hangját, így kinyitom a szemem és láss csodát… már majdnem megy valami. Elképedve nézem a körülbelül hangya nagyságú pöttyöt, ami még csak annyi fényt se ad, hogy biztos legyek ottlétében, de már így is elképesztő.

- Mi ez a lepke fing? - hajol valaki elém, aki hangjából ítélve nagy valószínűséggel Chen, de még nem vagyok biztos benne. - Hyung, ha még egy dolgot hozzám baszol, eskü megrázó élményben lesz részed! - beszél most valamerre hátra.

- Miért, neked hogy ment először? - kérdi Luhan hyung. Gondolom neki is szánta az előbbieket, mert még mindig a sarokban áll, valamint nem hallottam semmit puffanni, így ténylegesen nem vághatott hozzá tárgyat.

- Jól!

- Ja, emlékszem - kacag fel Chanyeol. - Imádtam az akkori hajadat. Ja várj… nem is nagyon volt - nevet tovább, én meg már annyit sem látok a fényemből, mint eddig, így inkább elhátrálok tőlük, mielőtt rajtam keresztül ölik meg egymást. 

Chanyeol

Chennek imádom szívni a vérét és nyílt titok, hogy sok ideig meggyűlt a baja saját erejével. Azóta egész jóba vannak, de néha megesik, hogy egy kósza villám nem éppen oda csap, ahová tervezte. Az erdő tüzem nem a bénaságomból adódott, az szimpla véletlen volt. Xiumin hyung megijesztett, hát na. Mikor kicsit elhallgattak a srácok, akkor Baeket kezdtem keresni a tekintettemmel és meg is leltem a szekrény mellé behúzódva.
Szabályosan büszke voltam rá. Szinte elsőre megcsinálta azt a kis gömböt vagy inkább pontot. De ott volt, határozottan megvan az ereje. Na így viszont nem értem, hogy ha igen is megvan az a képessége, amit kerestünk, akkor a város ahonnan jött az miért nincs? Léteznie kell Busannak, ha ennyire biztosra állítja.

- Ügyes voltál - léptem a tenyerét tanulmányozó fiúhoz.

- Nem értem - nézett fel rám aggódva.

- Micsodát?

- Hogyan lehetséges ez? - könnyezett a szeme, talán sok volt ez így hirtelen neki.

- Teljesen természetes amit tettél. Itt mindenki képes ilyenre.

- De én nem ide tartozom Chanyeol, hát nem érted? - emelte meg picit a hangját, de kiabálásnak nem neveztem volna. - Nekem nincs semmi erőm. Fogalmam sincs mi ez, de nem én csináltam! Biztos ez az izé volt - kezdte rángatni az ékszert, de lefogtam  kezeit.

- Nincs semmi baj - szólaltam meg halkan, hogy lenyugodjon ő is. - Segítek mindenben. Az biztos, hogy a fény az Te voltál, de nem kell most vele foglalkoznunk. Inkább annak járjunk utána, hogy merre is van Busan.

- Jó - mondta lehajtott fejjel, normális hangerőn.

Kiakadt és ez normális, ha azt nézzük, hogy eddig ezt el se tudta volna képzelni. Azonban akár mennyire is furcsálja a dolgot, én biztos vagyok benne, hogy ő ide való közénk. Nem mehet vissza egy olyan helyre, ahol nincs varázslat. A mágia mi magunk vagyunk. Én el se tudnám képzelni, hogy tűz nélkül éljek. Erre pedig ő is rá fog jönni, ha akár egyszer is, saját akaratból fogja megidézni a fényt és uralni. Bár lehet addigra már rég meglesz az otthona. Valamiért rossz érzéssel fog el a gondolat, hogy ő elmegy. Nem vagyok az a ragaszkodó típus, de nem tudnám magára hagyni. Olyan védtelen és egyszerűen csak meg szeretném védeni, semmi több.

- Mi lelépünk - jött oda hozzánk Xiumin hyung. - Szerintem mára éppen elég volt az újdonságokból.

- Holnap meg az otthonoddal foglalkozunk - jelentette ki Luhan hyung és már az ajtóban álltak és integettek Lay-el.

- Addig bírd ki valahogy a colos mellett - röhögött Chen és mielőtt lepörköltem volna szemöldökét becsukta az ajtót maga mögött.

Baekhyun még mindig csak állt maga elé meredve így vállaira csúsztattam a kezemet és elvezettem a kanapéhoz. A bútorra leültettem majd elé guggoltam, így a szemébe tudtam nézni.

- Bízol bennem? - kérdeztem, de ő nem válaszolt csak egy aprót bólintott. -  Nem lesz semmi baj, Nem erőltetek rád semmit. Szépen előkerítjük hogyan keveredhetsz ismét haza, addig meg el leszünk.

- Köszönöm - mosolyodott el halványan.

- Nincs mit - vigyorogtam rá.

Tényleg szerettem volna ha jól érzi magát, mert ez egy elég kényes helyzet a számára. Egy idegen helyen, ismeretlen emberekkel találja szemben magát ráadásul még olyan erőre is szert tett, amiről még csak elképzelése sem volt. Én elhiszem, hogy eddig nem tapasztalta ezt a erőt magán, de az kétségtelen, hogy képes kezelni a fényt. Még nem tudhatjuk, hogy milyen mértékig, de határozottan ez lesz az ő ereje. Igazából ha belegondolok annyira passzol hozzá ez az elem. Amikor mosolygott a szekrénynél, meg most a kanapén valahogy úgy éreztem, hogy igazi fényt hoz a szürke mindennapokba ez az egyszerű mimika, de csakis azért mert tőle származik.
Nem tudom meddig marad itt mire rájövünk a hazajutásának kulcsára, de addig kéne neki valami ruha, cipő meg minden egyéb. Még felsőt tudnék rá adni hiszen az nem gond ha egy picit hosszú, de hogy a nadrágjaimat duplán kéne felhajtania az is biztos. Na meg én se hordanám szívesen más alsónadrágját és nem azért mert finnyás vagyok de egyszerűen fura lenne. Azt hiszem érdemes lenne venni neki pár dolgot.

- Kéne neked néhány dolog.

- Miért?

- Nos, nem hiszem hogy két-három nap alatt haza tudsz menni és ebbe nem maradhatsz addig - mutattam végig rajta. - Az enyémek elég nagyok lennének rád.

- Nincs nálam a pénztárcám - csóválta picit a buksiját.

- Nem baj - álltam fel, hogy az előszobába sétálhassak a cipős szekrényhez - A boltig kibírod az én cipőmben és majd szerzünk pár dolgot.

- Erre semmi szükség - sétált mögém.

- Szerintem meg van - vettem elő egy edző cipőt neki is meg magamnak is.

Nem ellenkezett tovább csak magára húzta a lábbelit, amit én is megtettem és már mehettünk is, hogy a plázába keresgéljünk. Hazafelé már sétálgathatunk egy kicsi, hogy megnézhesse a környéket. Nem tudom, hogy az ő otthona milyen, de az arcáról semmi csodálkozást nem látok, így nagy különbségek nem lehetnek. Azonban nagyon sok szép hely van erre, kezdve a kis törzshelyünkkel a tisztással.
Ahogy azonban kiértünk a kertesházak közül a forgalmasabb részre és más emberekbe botlottunk csak úgy kapkodta köztük a fejét. Erre gondolhattam volna, hogy neki elég ijesztő lesz a látvány, hogy páran repülnek vagy iszonyat sebességgel haladnak el mellettünk. Két kisgyereket eleinte kíváncsian figyelt, de amikor a kisfiú macskává változott és elszaladt akkor azért megtorpant séta közben. A másik gyerek meg ott ült tovább, de karja annyira megnyúlt, hogy elérte a futó cicát és magához húzta egy ölelésre. Szerintem aranyos volt, de amikor ismét Baekhyunra néztem megijedtem. Az arca sápadt és szabályosan kapkodja a levegőt.

- Jól vagy?

- Nem … Nem tudom. Láttad? - nézett rám és teljes kétségbe volt esve, hogy most ez valóság vagy esetleg ő bolondult meg.

- Lehet még nem kellett volna kijönnünk - fogtam meg a kezét és elkezdtem célirányosan az épület felé haladni, ami olyan tíz perc sétára volt tőlünk.

- Chanyeol - szorította meg a kezem. - Nem mehetnénk inkább vissza?

- Ha szeretnéd hazamehetünk és majd eljövök egyedül délután, addig meg kibírod jó?

- Jó - motyogta és inkább megfordultam.

Haragudtam magamra a hülye ötletemért. Az hogy nekem ezek természetesek, neki annyira sokkoló lehet, hogy napokig ki se akarja majd tenni a lábát a házból. Csak azt szerettem volna ha jobban érzi magát, erre pont az ellenkezőjét sikerült elérnem. Nem engedtem el a kezét, de úgy éreztem hogy most ez így van rendjén, ő sem akarta kihúzni ujjaim közül. Talán megnyugtatta és ennek örültem. Tudom, hogy picit tart attól, hogy csak úgy tűzet teremtek a semmiből, de azt már látta párszor tehát lassan megszokja. Az biztos, hogy nem hagyom magára ma, tehát majd megkérek valakit, hogy jöjjön át, amíg én vásárolok. Aztán, hogy mi lesz vele hétköznap, ameddig dolgozom még nem tudom. Talán elviszem magammal, a könyvesboltban senkit sem fog zavarni és majd olvasgat ha unatkozik.
Baekhyunt nem akarom sokáig magára hagyni. Persze hyungra az életemet is rábíznám, de túl jól ismerem ahhoz, hogy a végén valamit elkotyogjon rólam és nem azért mert a rossz szándék vezérli csak néha úgy beszél rólam mintha a kisöcse lennék, akinél még arra is büszke, hogy egyedül jár vécére.