Egyre több olyan álmom van, ami nem mondom, eléggé kiakasztó tud lenni, de összességében azt sem mondhatom, hogy bánom a dolgot, csak elég kényelmet szituációkba sodor.
Ugyan üres a fejem, de a világosságtól még nem is látok semmit. Érzem, hogy szörnyen feszít odalent, de egy jóleső bizsergés fut végig alhasamon, így öntudatlanul megemelem csípőmet, mire valaki felkuncog. Riadtan nyitom ki szemeimet, de percek telnek el, hogy lássak is, így kezeimmel indulok felfedező útra.
- Itt vagyok - fogja meg kóborló végtagjaimat Baek és derekára helyezi őket, majd lök egyet előre, mire mindketten felsóhajtunk. Nem csinálok semmit, csak dermedten fekszek, míg végül meg nem látom őt magát, ahogy kipirosodott arccal ül ölemen és engem figyel azokkal gyönyörű, fátyolos szemekkel.
- Mit szeretnél? - keresem meg hangom, de így is elég rekedtesre sikeredik.
- Téged - borul rám és fejét nyakamba temeti. Kezem hátára siklik és nyugtatólag simogatni kezdem, pedig azért én is rendesen kivagyok. Túl nagy a csábítás…
- Korai lenne még - puszilok buksijára és noha tudom, ez elég jó indok, ezernyi másik érv is szól a tűrtőztetés mellett. Kezdve azzal, hogy két hét és én haza megyek. Vagy, hogy még sosem csináltam ilyet és rettentően félek, hogy kárt teszek benne.
- Dehát szeretsz… nem? - nyomja ajkait fülem alá, szándékosan hergelve engem.
- Baek - próbálom eltolni, de nem ereszt, szorosan kapaszkodik belém. Apró harcunkat a csengő megszólalása szakítja félbe és áldom az eget, bárki is jött. Erre már tényleg kénytelen elengedni, így, nincs mit tenni, egy szép kis merevedéssel, de lesietek. Próbálom azért takargatni magam, de még a járás is nehezen megy. - Ohh, Kyungsoo - sietek ki mezitláb a kerten keresztül, hogy kinyissam a kaput.
- ‘Reggelt ételcsináló Chanyeol - tér beljebb mosolyogva.
- Dyo~ - rohan ordítva a törpe, hogy rávesse magát szerencsétlenre, kinek én kapom el a vállát, hogy ne boruljon hátra.
- Kisebb hévvel, ha lehet - csapom finoman tarkón.
- Chanyeol, ne bántsd a picit - simogatja meg a semmilyen értelembe nem kisebb Baekhyun fejét.
- Igen Chanyeol, ne bántsd a picit - fordul oldalra, hogy nyelvet ölthessen rám, majd úgy fest jobb ötlete támadt és leugorva, mindkettőnket csuklón ragadja és elkezd befelé húzni. - Annyi mindent el akarok mesélni! - lelkesedik.
- Az jó, de nekem miért?
- Neked nem, te csak jössz - magyarázza hátra sem nézve, szemem sarkából viszont látom, hogy Kyungsoo csak kitágult pupillákkal figyeli az - elméletileg - legidősebb fiút. Berúgja szobája ajtaját és mindkettőnket az ágyra dob. Én felmászok, hogy törökülésbe szép távolról, csendesen figyelhessem a dolgokat, de neki nem ez a terve, így egész egyszerűen az ölembe huppan és mocorog kissé még le nem lankadt tagomon. Kösz Baek, kedves vagy…
- Mi lett veled? - hüledezik a srác, cipőit lerúgva, hogy teljesen szembe fordulhasson velünk. Szerintem elég sokkoló neki, hogy Baekhyun normálisan beszél, de ennek a bolondnak még rám is kell másznia, hogy totálisan leamortizálja barátja lelkivilágát.
- Dyo, ne haragudj, de hazudtam neked… - kezd bele már jóval visszafogodtabban. - Igazából nem volt semmi bajom, csak megjátszottam.
- Valahogy sejtettem - fújja ki a bent tartott levegőt és kissé elmosolyodik.
- Sejtettem, hogy sejtetted.
- Sejtettem, hogy sejted, hogy csak sejtettem - száll be a játékba, mintha nem az előbb közöltek volna egy igen fontos információt. Tényleg nem semmi ez a két srác…
- Sejtettem, hogy sejtetted, hogy sejtem, hogy sejted. Nem, várj, így nem jó. Sejtettem, hogy… inkább hagyjuk - nevet fel, én meg már teljesen elvesztettem a fonalat.
- Szüleid mit szóltak? És egyáltalán hogy történt? - csillannak fel szemei.
- Nem mondtam még el nekik. Majd eljön az ideje… Amúgy már nem emlékszem pontosan, csak azt tudom, hogy Chanyeol mellett nem tudok nem önmagam lenni - mutogat rám nagy bőszen. Ja, még, hogy nem emlékszel rá… Jobb is, hogy nem hozza fel a Lulus témát.
- És akkor most… mi van köztetek? Mert eddig megértettem, hogy rajta lógtál, meg ugye rajtam is szoktál, de így kicsit más a helyzet - mutat kettőnkre. Ha akarnék sem tudnék mit felelni erre, ráadásul nem is az én dolgom. Baekhyun eldönti egymaga, hogy megakarja e osztani vele a dolgot, vagy sem. Engem minden esetre nem zavarna, ha tudná.
- Én… hát… ömh… Chan? - pillant fel rám válla felett piros orcákkal és kétségbeesett tekintettel.
- Mit szeretnél? - mosolyodok el rajta.
- Elmondhatom? - Istenem, olyan cuki, ahogy engedélyt kér rá! Mentem megeszem…
- Csak nyugodtan… Nem mintha ennyiből már nem esne le bárkinek is a dolog - kuncogok fel, s Kyungsoora pillantok, ki látszólag egész higgadtan fogadja a dolgot.
- Szerelem! - böki a pontos és lényegretörő magyarázatot. Mit is vártam?
- Értem - kunkorodik felfelé szája sarka ahogy a még inkább összekuporodó Baeket figyeli.
- Nyugi, nem tudnék neki szándékosan ártani - karolom át fejét játékosan, csak, hogy oldjam a feszültséget.
- Reméltem is - válik egy pillanatra szigorúvá. - Minden esetre, mérhetetlen hálás vagyok neked, hogy előcsaltad a csigaházából.
- Ugyan…
Hogy vége legyen ennek a felettébb kínos megbeszélésnek, feldobom ötlet gyanánt az ebédet, amire nem érkezik ellenvetés, így le is vonulunk a konyhába, ahol Baekhyun jó szokásához híven felpattan a pultra és onnan beszélget az asztal túloldalán ülő barátjával. Szeretem, hogy ilyen közel van hozzám.
- Mit ennétek inkább? Bibimbap, vagy kimchi? - mérem fel a választékot. - A bibimbapot nehezebb… - teszem még hozzá, hátha még mindig erre menne ki a dolog.
- Akkor azt - vigyorog a lábát lóbálva.
- Valahogy sejtettem - forgatom meg a szemeimet és elkezdek kipakolni. - Kyungsoo, neked is jó lesz?
- Persze.
Míg az ebéd készül, Baek mesél arról, hogy mik történtek velünk az elmúlt hetekbe, én pedig örömmel hallgatom az ő szemszögéből a dolgokat, közben figyelve az ételre. Igazából nem is akarok semmit csinálni, csak amit éppen. Gyönyörű az idő, a kellemes levegő csak úgy árad be a nyitott ablakon, magával hozva azt a tipikus vidékies illatot, amit úgy imádok.
Valahol mélyen arra számítottam, hogy Kyungsoo sokkal nehezebben fogja fogadni a dolgot, vagy nem is tudom, bár ha tényleg számított rá, akkor érthető a viselkedése. Látszólag örül neki, hogy Baek normális, de fogalmam sincs, hogy jelenleg milyen a beleset előtti énjéhez képest. Rengeteg dolgot kérdeznék most tőle, de nem szeretném megzavarni ezt az egész idilli légkört, meg tán, ha valami érdekel, lehet fordulhatok már Baekhyunhoz is, mondjuk ez koránt sem biztos.
Szeretek főzni és nagyon jól esik, hogy még úgy is tesznek, mint akinek ízlik, de az “ételcsináló Chanyeol” poszt azt hiszem örökre rajtam ragadt. Minimum minden harmadik mondatban elhangzik, s lassan le is kell cserétlen a vezetéknevemet Parkról Ételcsinálóra. Ez csak azért zavarna kicsit, mert hülyén hangzik, de mondjuk aranyos. Majd megyek mindenhova és bemutatkozok, sőt, névtáblát fogok hordani magamon, hogy mindenki láthassa, mekkora király vagyok. Csak úgy dőlnének az emberek a röhögéstől…
Azonban vendégünk sajnos nem maradt valami sokáig, mert valami dolga van még otthon, de megígérte, hogy míg itt vagyok, legalább még egyszer ellátogat. Megnyugvással tölt el, hogy egy ilyen barátot tudhatok Baek mellett és így sokkal könnyebben fogom elengedni, bár még így is nehéz lesz…
Kitaláltuk, hogy pihenés gyanánt nézhetnénk valami filmet, azonban mivel egyikünknek sem akadt ötlete, hogy pontosan mit, leülve ágya szélére, eltulajdonítottam a távirányítót és most a csatornák kínálatai közt kutatok, hátha akad olyan, ami mindkettőnket érdekli. Érzem, hogy besüpped mellettem a matrac, de addig nem is tulajdonítok közeledésének nagyobb figyelmet, míg nem teljesen mögém térdelve nem simul hátamnak és támaszkodik meg vállaimon. Elmosolyodok, mert kifejezetten örömmel tölt el, hogy ide jött, azonban bennem reked a levegő, ahogy lehajolva ajkai a nyakamra zárulnak és gyengéden megszívva a vékony bőrt, végig nyal államig.
- Baek? - fordulok oldalra, hogy lássam, de ő elhátrál és lehúz háttal az ágyra. - Még csak most ment el Kyungsoo, de máris kezded? - fogadom vigyorogva a csípőmre ülő fiút. Tényleg nagyon akarhatja, ha ennyit próbálkozik…
- Folytatom - dől előre mindkét kezével hajamba túrva egy heves, követelődző csókba invitál. Tarkójára fogok és úgy tartom magamnál, teljesen elveszve a mámorba, míg nem lök egyet előre, mire ő nyög egyet, én viszont felhördülök és elhúzódom.
- Nem - meredek határozottan íriszeibe. Tényleg szeretem őt, de ennél messzebb komolyan nem szeretnék menni, mert az komoly nyomokat hagyhat a jövőnkre nézve. Állítólag ő az idősebb, akkor miért nem gondolkozik?!
- De miért?
- Mert - fordulok oldalra, így kényszeredetten mellém esik.
- De Chanyeoool - kezd el nyígni és már fordítana vissza, de karomat rátéve lefogom és újra a távirányítóért nyúlok. - Nem lehetsz ilyen szívtelen!
- Pedig csak figyelj - meredek a képernyőre, próbálva kizárni hisztijét, majd végül egy számomra tetszetős filmen hagyom. Ő úgysem arra figyel…
- Gonosz… - törődik bele sorsába és jobban elfészkelve magát, háta hasamhoz simul, de azért gondosan kinyomja a fenekét, hogy az ágyékomnak feszüljön, én azonban ennek már nem adok hangot. Úgy vagyok vele, ha nem adom alá a lovat, egyszer csak abba hagyja. Legalábbis remélem. Az én idegeim sincsenek acélból, ha egyszer elpattan a szál, nem tudom mi lesz itt, de biztosan megbánással végződne.
A napok vészesen gyorsan telnek és annál inkább áll görcsbe a gyomrom, minél közelebb vagyunk az ittlétem végéhez. Igaz, nagyon élvezem a semmittevős pihenéseket, de szívesebben töltöm az időt apró dolgokkal, Baek közelében. Mivel többnyire mindenre vevő, maximum húzza kicsit a száját, egész könnyen kijövünk ilyen téren is. Meglepő, hogy mennyire különböző, mégis hasonló a stílusunk. Na ez aztán értelmesre sikeredet…
- Baek - keresem mindenfelé egy forró délután.
- Szoba! - kiált ki valahonnan, de ezzel sokat azért nem segített, merthogy van itt bőven szoba, bár sejtem. Lekocogok a nappaliba és onnan be szülei nyitott ajtaján, ahol ő az ágyon ülve nézi a tévét.
- Na miaz, meguntad a sajátodat? - foglalok helyette egy incselkedő mosollyal ajkaimon, de nem igazán veszi a lapot, csak meredten nézi a képernyőt. - Anyud tegnap megkért, hogy kicsit szedjem rendbe a virágokat, meg meg kéne öntözni a szárazság miatt. Nincs kedved addig kijönni?
- Szia - integet nekem, jelezvén, hogy mehetek egyedül.
- Na~, Baekkie~...
- Nem bírom a túl nagy meleget - motyogja, tekintetét még mindig a televízión tartva.
- És akkor engem hogy viselsz el? - kérdem meglepett hangszínnel, mire lemondóan felsóhajt és egy nagyon komoly pillantást mér rám. Nem értem mi a baj, de rossz előérzetem van.
- Te vágod, hogy most saját magadat oltogatod? - szaladnak fel szemöldökei. - Megbolondultál? Neked is rosszat tesz a hőség, inkább maradj itt…
A helyiség teljesen be van sötétítve és tényleg hűvösebb van itt, mint máshol, de ez nem ad elég okot nekem arra, hogy bezárkózzak. Na meg, a sajátjába is meg tudta volna ezt csinálni, de lehet már csak én kombinálok mindent túl. Hajlamos vagyok rá, aztán egy kis semmiséget hatalmas problémává növelek, így ha addig nem is volt baj, már lesz.
- Megbolondít a szerelem - hajol közel az arcához. Nyakán az ere kidudorodik, de az istenért se szentelne nekem nagyobb figyelmet a filmjénél.
- Ne hergelj, mert megbánod - morogja, de azért szája széle kissé felfelé görbül.
- Nem félek tőled - nyomok egy gyors puszit az arcára. Majd mégegyet. És mégegyet. Lefelé haladva hagyok magam után apró nyálpöttyöket és minden szabad centiméterét csókkal hintem el, minek hatására úgy tűnik kissé csillapodott a haragja. - Biztos nem jössz ki velem? - súgom a lehető legmélyebben.
- A fene beléd Park! - szitkozódik hangosan, én meg győzelemittasan felkuncokog. Kettőt pislogni sincs időm, elterít az ágyon, fölém támaszkodik, vágytól ködös, komoly íriszeit az enyémekbe fúrja és pár pillanat néma fenyegetés után ajkaimra mar. Rögtön viszonzom hevességét, közben tenyeremet a hátára tapasztva és onnan csúsztatva le fenekére, mire kissé rámarkolok. A száma nyög és kapkodva nyomja ágyékát az enyémnek, próbálva engem felhúzva, de túl jó kedvem van, nem igazán tudok az érzésekbe mélyedni és nem is akarok.
- Kert - lehelem közénk, kihasználva a fél perc levegő szünetet.
- Nem megy sehova…
- De te viszont igen - ülök fel, fokozatosan letolva magamról és végül vállamra kapva indulok meg vele kifelé.
- Chanyeooool - csattannak kicsiny kezei csípőmön. - Tegyél le! - visít torka szakadtából, de csak nevetni tudok rajta. - Ez kurvára nem vicces, amint földet érek, te halott manó vagy!
- Mindig bántasz - veszem elő legmélyebben gyökeredző színészi képességeimet, mik hatni látszanak, mert befejezte ostromlását. - Ha most bedurcizol, én is hisztis leszek - teszem le a ház mellett és tovább haladok, abban a reményben, hogy követni fog.
- Nem érdekel - rohan be mellettem a fészerbe. - Mit is csinálunk pontosan?
- Leszedjük az elszáradt leveleket, vissza nyessük, amit vissza kell, meglocsolunk körülbelül mindent és megszüntetjük a virág háborút.
- Milyen nemes cselekedet - ironizál, s vállán egy nagy tekerccsel kilép. - Keress olyan olló izét, addig bedugom a slagot.
- Nocsak, milyen segítőkész lettél hirtelenjébe - mosolygok magamnak és felkattintva a villanyt, kicsit elsápadok a sok cucc láttán, miknek rendszerezését szerintem egy hurrikán csinálta. Nincs mit tenni, neki állok alaposan átszöszölni a nagyobb kupacokba összeállt dolgokat.
- Mit csinálsz már ennyi ideig?
- Keresek…
- Istenem - nyúl el mellettem és elvéve az idáig kutatott tárgyat, szó nélkül kimegy.
- Hogy neked milyen jó szemed van Baekkie - eredek nyomába, közbe próbálva beszélgetni vele, hogy oldjam a feszültséget.
- Nem, kedves Chanyeol, te vagy vak - dobja a földre és lehuppan a porba.
- Az lehet - ismerem be. - Na de gyere, ezt gyorsan megcsináljuk, aztán csak a tiéd vagyok - veszem az irányt egy nagyobb részen beültetett növényes kertbe a kerítés szélében.
Az a szerencsém, hogy Baekhyunt elég könnyű motiválni, sőt, még azt is megkockáztatom, hogy magától is csinálna mindent, csak várja, hogy mit ajánlok fel érte. Valójában nem zavar, így nem is gond, hogy olyan kis csökönyös néha.
Letérdelve a kemény talajra, neki látok kézzel leszedegetni az elszáradt részeket, miket magam mellett gyűjtök, hogy aztán majd egyben kidobhassam a kukába. Tényleg nagyon meleg van, alig negyed óra alatt folyik rólam a víz és így a munka is fárasztóbb. A sós cseppek marják a szememet, a karhajlatom fáj már, annyit vakartam, de mikor kész vagyok, csak megkönnyebbülten terülök el, nem zavartatva magam, miszerint elég sok mocsot hozzám ragad így.
- Ne lazsálj, te akartál kertészkedni! - már fordulnék a hang irányába, mikor arcba talál egy vízsugár és bár alig két pillanatig tart, egy kis időre teljesen lesokkolt. Attól nem beszélve, hogy még ez is cseszett meleg!
- A tűzzel játszol… - ülök fel, végig a szórakozott fiúra meredve.
- Nem, én épp eloltom a tüzet - céloz megint be.
- Baekhyun, ha mégegyszer megmered én ne- - befejezni sem tudom, újabb sugár kap telibe.
- Hoppá - néz rám ártatlanul, de nem veszem már be, felpattanok és felé kezdek futni. A slagot megnyitva próbál távol tartani, de nekem már teljesen mindegy, szétáztam, így ezzel igazán nem akadályoz. Ahogy oda érek, kikapom a kezéből és megtorolva az előbbieket, hátulról a nyakába irányítom, szabad kezemmel lefogva őt. - Jó - ordít, de ennyitől még nem eresztem. - Sajnálom, ne haragudj, bocsánat, lefagytam, hagyd abba!
- Én szóltam, pöttöm - eresztem el és elzárva a csapot, ledobom a csövet.
- Én is! - vetődik hátamra, mikor lehajolnék, így kis híján orra bukok, de még pont sikerül megtámaszkodnom karjaimon, ám súlya ellen ez sem ér sokat, egyszerűen csak oldalra ránt, mire mindketten puffanunk. - Gyereknek nézel és azt nagyon utálom! - pattan hasamra és mellkasomat kezdi nyomkodni.
- Mert gyerek is vagy - vallom be, bár igaz, ott motoszkál az is, ahogy régebben viselkedett. Pont amiatt nem tudok korához méltóan nézni rá.
- Azt elfelejtetted, hogy idősebb vagyok nálad - pöcköl orron fölényesen és tovább gyűröget, ahol ér.
- Meg kisebb, többet kéne locsolni téged - vezetem ujjaim oldalára, és gondolom, mert mást hisz, egy kicsit lenyugszik, én meg akkor kezdek igazán támadni. Csikizésemnek hála, lefolyik rólam, akár egy nagy paca, ám ekkor sem engedek, fölé magasodva folytatom, míg ő próbál leszedni magáról. Már fulladozva könyörög, mikor úgy érzem, hogy kellően kiéltem magam, s mielőtt még teljesen magához térne, felugrok a földről, hogy el tudjak távolodni. - Igen, tényleg idősebb vagy - mérem végig alsó ajkamat beharapva.
Miután mind a ketten kellően sarasak lettünk és a szomszéd kertjéig minden tökéletesen be lett nedvesítve, kezdetét vette a kergetőzés. Azaz, Byun Nagyonfelnőtt Baekhyun visítva rohant utánam, én meg ésszerűen, mentettem az írhámat. Szerintem az össze környékbeli erre vágyott eme kellemes szerda délutánon. Ha meg nem - mert ugye miért igen -, akkor hálásak is lehetnek, hoztunk egy kis színt a napjukba. Kezdve a barnával. Lehet nem fehér pólóba kellett volna kijönnöm, mert ezt az életbe nem szedem ki az anyagból, de már teljesen mindegy.
Miután kellően kifáradtunk/tam, az ajtó előtt lefékezve várom a halált, hogy utol érjen, ki valahol útközben veszett el. Nem is hagy csalódni, fél percbe sem telik, hogy beérjen és egy kecses ugrással a nyakamba találjam. Szorosan fonom köré karjaimat és arcomat nyakába hajtva pihegek. A lábaim már nem nagyon bírnak, fáj mindenem, de nem érdekel, túl jó érzés, hogy itt van velem. Annyira szeretem őt!!
- Koszos vagyok - simogatja meg hajamat, másik kezével pedig vállamba kapaszkodik.
- Ahogy én is - dünnyögöm, méginkább elbújva.
- Baj van, Channie?
- Nincs.
- Engem viszont kicsit kezd zavarni, hogy több rajtam a föld, mint a virágok alatt…
- Ezen segíthetünk - veszem le cipőmet a küszöbön és benyitva, lábammal rúgom vissza az ajtót.
- Tegyél le - kér meg teljesen higgadtan.
- Nem szeretnélek - simogatom hátát, közben figyelve, hogy ne essünk orra a lépcsőn. - Még egy kicsit bírd ki.
- Fura vagy - jegyzi meg, de nem mutat túl nagy ellenállást, így talán nincs baj.
- Csak hiányzol…
- A nap huszonnégy órájában együtt vagyunk, már hogy hiányozhatnék?
- Nekem az kevés.
- Megint bolondságokat beszélsz.
- Bocsánat - nyitok be a fürdőbe, ahol viszont már hajlandó vagyok letenni őt.
- Ilyenek miatt ne kérj bocsánatot, hülye - löki meg kicsit a fejem játékosan.
- Kezeket fel - nyúlok pólója aljához és kezdem fokozatosan felhúzni.
- Egyedül is megy, anyuci - dünnyögi, de azért megteszi amit kértek.
- Elhiszem, de én szeretném - nyúlok nadrágja korcához, itt azonban már megugrik és próbál hátrálni.
- Mit csinálsz?
- Minek látszik? - pillantok fel szemibe, hol némi riadalmat vélek felfedezni. Nocsak, már nem is olyan merész… Mondjuk számítottam rá, de attól még szörnyen aranyos. - Szégyenlős vagy? - Nem válaszol, így igennek veszem. Bátorítás gyanánt lekapom magamról a pólómat, majd alsóval együtt a nadrágomat, hogy ne érezze magát olyan kellemetlenül, bár arca színéből ítélve talán pont az ellentétét értem el. Én is szégyenlős vagyok, de előtte úgy érzem, hogy nincs miért és szeretném, hogy ő is így gondolná.
Újra nadrágjához nyúlok és míg húzom lefelé, végig íriszeit nézem, várva a jelet, hogy netán sok lenne neki a dolog, vagy bármi, ami megállásra késztetne, de nem, normálisan kilép belőle és össze húzva magát kúszik közelebb, majd letekint és hátrébb tőlem. Túl cuki…
Mögé sétálva megfogom a vállait és bevezetem a kabinba. Leveszem a zuhany fejet és eltartva tőle, langyosra állítom a vizet, ügyelve, hogy semmiképp se csapódjon rá, míg túl hideg, vagy túl meleg. Nem szól, nem ellenkezik, konkrétan nem csinál semmit, csak áll és maga elé mered.
- Baj van? - simítok finoman karjára, mire össze rezzen.
- Nincs - pillant rám válla felett.
- Akkor gyere ide - tárom ki mindkét karom és várom, hogy megforduljon, mi némi hezitálás után meg is történik, s végül ölelésembe simul. Felhevült, csupasz mellkasa a hasamnak feszül, vékonyka karjai derekamat ölelik, s nem tudok nem arra figyelni, mert eléggé feltűnő, de merevedése néha néha hozzá ér a lábamhoz. Nem mondom, hogy én nem vagyok zavarban ettől az egész helyzettől, de ha nekem kell cselekednem, vagy sosem fog semmi történni. Nem mellesleg, imádom ezt az énjét is.
Ahogy sikerül mindkettőnket rendesen átnedvesítenem, felteszem a zuhanyfejet, hogy szabadok legyenek a kezeim és elvéve Baek tusfürdőjét, nyomok egy keveset a kezembe és elkezdem bedörgölni vele. Rezzenéstelen állja, ahogy nyakát, vállait, mellkasát, hátát tisztogatom, azonban mikor letérdelek, hogy kényelmesen hozzá férjek a hasához is, légzése megszaporodik, keze ökölbe szorulnak.
Közelebb csúszok és átkarolva őt, puha, tusfürdős bőrére puszilok, ahogy fenekére siklanak kezeim és gyorsan elkenem ott is, hogy aztán folytathassam elől. Némi kétellyel a gyomromban, de végül ujjaim nemessége köré fonódnak, csakis tisztogatási célzattal, ám ahogy felnyög az érzésre, már nem tudom vissza fogni magam. Felállok, végig fogva őt, s míg hüvelykujjammal makkján körözök, ajkaimat az övéire nyomom, hogy ellazítsam kicsit. Akaratlanul is, de alaposan besikosítottam, ami csak jó, tehát elkezdem mozgatni rajta kezemet, nyelvemmel pedig szájába hatolok. Görcsösen öleli át a nyakamat, szorosan húzva magához lefelé, de már így is rendesen görnyedek. Körmei levezetésként lapockáim közt szánkáznak, mi kicsit fáj, de különösebben figyelni sem tudok rá. Csak az a célom, hogy neki jó legyen és ugyan még kicsit bennem van a dolog, hogy még sosem fogtam másét… ez mégis jó érzéssel tölt el.
Ahogy gyorsítok a tempón, úgy húzódik ő is el kicsit, hogy rendesen kaphasson levegőt, ezért ajkaim áttérnek arcára, el füléig, le állára és vissza. Mivel a nyakát már bekentem, azt nem szívesen piszkálnám és úgy látszik, hogy így is elég nagy sikerem van, nem is gondolom szükségesnek. Ahogy izmai megfeszülnek, tudom, közel a vég, s ez ösztönöz a végsőkig hajtásra. Egy nagyobb nyögés kíséretében élvez közénk, minek nagyra rajtam landol, de nem tud zavarni, főleg, mert a zuhanyzóban vagyunk, majd fejét szégyenlősen dönti szegycsontomnak.
Hajába csókolva távolodok el, hogy befejezzem az ő tisztogatását, hogy aztán saját testemet is gyorsan elintézzem és le tudjam mosni rólunk a temérdek koszt, amit kintről sikerült behoznunk.
Még mindig némán tűr, hogy kiszállva átdörgöljem a törülközővel, mit végül a derekára kötök és ellátom magamat is. Ruhát nem hoztunk, ezért mindenki megy a maga szobájába felöltözni és mivel számítok rá, hogy nem jön át utána, én bandukolok Baekhoz.
- Nézünk valamit? - kérdi, nekem háttal épp egy pólót felvéve.
- Ajjaj, azt hittem nem szeretsz “csak” filmezni - lépek mögé és derekát átkarolva, a nyakába puszilok, mire hozzám simul.
- Veled mindent szeretek… - süti le tekintetét. Tetszik ez a szégyenlős Baekhyun, de a szemtelent nem űbereli semmi, az biztos!
- Ó, tényleg? Még a kertészkedést is?
- Mindent - ismétli meg magát és kivontakozva ölelésemből, az ágyra mászik. Hatalmas mosollyal követem őt és útközben elbitorolva a távirányítót, felfekszek, várva, hogy Baek kényelmesen elém fészkelje magát, ahogy szokta. - Szeretlek - nyomja ajkait kinyújtott karomra, s végül párnának fogja be azt.
- Én is téged…
Ugyan nagyon igyekeztem keresni valami érdekes műsort, de mire átkapcsoltam a következőre, már arra sem emlékeztem, hogy mi volt az előzőn, annyira nem tudtam rá koncentrálni. Már kezdtem aggódni, hogy netán Baeket zavarja a dolog, ám mikor meghallottam halk, egyenletes szuszogását, kikapcsoltam a tévét és fejemet az övére hajtva figyeltem, ahogy édesdeden alszik…
Nincs lektorálva!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése