Ilyen hülye is csak én lehetek... 1.rész

1. rész

Szokásos csütörtök este volt ez is és épp hazafelé tartottam Taeyeon-tól, akihez munka után ugrottam fel. Na jó nem mondanám szokásosnak, hogy rajta kapod a barátnődet, akivel majdnem egy éve együtt vagytok,  hogy más pasival túrja szét az ágyát. Szóval hazafelé tartottam drága exemtől egy doboz sör társaságában, amikor elmentem a park mellett, ahová szívesen jártunk és még régebben egy fába belevéste a nevünket. Az emlék hevében egyből irányt váltottam és már a park közepén bolyongtam és azt a rohadt nagy diófát kerestem. Ekkor hallottam egy tompa hangot, majd oldalra fordulva két alakot láttam, akik mellet egy harmadik feküdt a fűbe. - Mi a franc? - motyogtam magamnak és közelebb mentem picit. Az egyik hosszú fekete kabátos férfi felemelt egy fegyvert és minden gondolkodás nélkül fejbe lőtte a vele szemben állót, de tompítót használt szóval nagyobb zaj nélkül történt mindez.

- Basszus - csúszott ki belőlem talán túl hangosan is és már rohantam el onnan. Egész gyorsan futok így hamar eltűntem a szeme elől, de az egyik élesebb kanyarnál megcsúsztam az esős füvön.  Szerencsére az adrenalin rendesen dolgozott a szervezetemben, mert a fájdalomra nem is emlékszem. Konkrétan a lakásomig rohantam, ami több mint húsz perc lett volna, de szerintem ezt leredukáltam tízre. Amint becsukódott az ajtó neki dőltem és lecsúsztam a  fa mentén a padlóra. Percekig próbáltam rendezni a légzésem, de nem ment valami könnyen.

- Ez meg mi a franc volt? - tettem fel magamnak a kérdést. 

Vagy tíz percet gubbaszthattam a kövön mire felkecmeregtem és lakótársamat akartam felkelteni, hogy elmondjam neki mit láttam, de amikor a szobájához értem jutott eszembe a nyitott ajtót látva, hogy említett Kyungsoo valamiféle utazást. Magamra maradva a gondolataimmal kezdtem összeállítani a fejembe mi legyen. Tehát tök egyedül vagyok miután végignéztem egy gyilkosságot vagy kettőt, ha azt nézzük. Na most ilyenkor a filmekben az van, hogy én a szegény kis szemtanú elbotorkál a rendőrségre és vallomást tesz, majd a tárgyaláson is megismétli. Azután amikor kijön a bebörtönzött fapofával gyilkolászó pszichopata akkor ki is a következő áldozata? Hát persze, hogy ÉN. Baj van, hatalmas baj és ez alól csak úgy mászhatok ki ha névtelenül betelefonálok, ahogy azt mondani szokták. Na azért olyan hülye én se vagyok, hogy ne tudjam, hogy ha a mobilomba le is tiltom a hívásazonosítót a  rendőrségen attól még rohadtul kiírja a számomat és onnantól nem tart sokáig kikérni a telefonszolgáltatómtól az adataimat. Vagyis a névtelenség esélytelen. Viszont van valami olyasmi, hogy titkos tanú, aki ugyan vallomást tesz, de onnantól senki sem tud róla, csak egy akta lesz rólam benne a kis mesémmel. 

- Csak engem ki ne nyírjanak - imádkoztam miközben előhúztam a telefonomat és már írtam is be a rendőrség számát majd a hívás gombot. 

Elmakogtam a vonal túloldalán lévőnek, hogy megöltek két embert a közeli parkban, de nem láttam sok mindent mert elrohantam. A diszpécser megnyugtatott, hogy minden rendben, kiküldenek majd oda egy kocsit én meg holnap menjek be a legközelebbi kapitányságra és rögzítik a vallomást.

Alig aludtam valamit, mert álmomban újra átéltem az egészet annyi különbséggel, hogy most nem sikerült elfutnom így szépen megölt engem is. 

Még az egyetemre se mentem be csak egyből a rendőrségre bicegtem a fájós bokámmal. Nem volt messze tőlünk a lepukkant épület. Bementem a nehéz faajtón és a mogorva külsejű fazon elé léptem.

- Jó napot, vallomás miatt jöttem - közöltem a pult mögött álló harminc év körüli férfival.

- Foglaljon helyett nemsokára jön valaki - intett a padok felé.

Már idefele jövet is folyton hátrafelé nézegettem és szerintem pár nap alatt kialakul nálam egy jó kis üldözési mánia a tériszonyom mellé. Konkrétan tíz perce ülök már itt és ekkor odalépett mellém egy alacsony, köpcös kisöreg én meg akkorát ugrottam, hogy majdnem leestem a székről.

- Fáradjon velem - dörmögte és már ment is a folyosón végig. 

Olyan gyorsan követtem, ahogy a bokám bírta és reméltem minél előbb túl leszek rajta.

Egy kis fehér szobába mentünk, amiben csak egy asztal volt és két szék.

- Kim tizedes vagyok, a vallomását felvesszük szépen és megbeszéljük a részleteket rendben? - hadarta miután leültünk egymással szemben.

- Rendben.

Elkérte az irataimat és miután felírta a rajta lévő adatokat várakozva nézett.

- Először szeretném tudni, hogy a vallomásom után ugye nem kell többet ezzel foglalkoznom? Nem akarok tárgyalásra meg ilyenekre járni. Tudják ezt titkosan kezelni ugye?

- Persze, maximum azonosítás lesz képek alapján.

- Remek - fújtam egy nagyot - Szóval tegnap hazafelé mentem tizenegy körül és bementem a parkba.

- Miért?

- Számít? - értetlenkedtem.

- Végül is nem annyira.

- Szóval bementem a parkba. Már a közepénél jártam mikor puffanást hallottam és megláttam a két férfit és egy embert a földön - hadartam, nagyon friss volt még az élmény.

- Hogy néztek ki?

- Mind kettő nagyon magas volt. 180 felett voltak az biztos, aki a fegyvert fogta az hosszú fekete kabátot viselt és a haja is sötét volt, akit lelőtt azt annyira nem figyeltem meg. De az biztos, hogy fejbe lett lőve. - mondtam miközben újra lejátszódottat előttem az egész és még a hideg is kirázott - Amint elsült a fegyver én már futottam is el onnan. Mikor hátra néztem láttam, hogy a pasi felém indul és még gyorsabban menekültem, ki is ment a bokám.

- Értem - körmölt rendületlenül  a kis noteszébe.

- Ennél többet nem tudok mondani.

- Ez is elég ugyanis tegnap, akik kimentek a helyszínre találtak vért a földön.

- És a hullák? - tettem fel a kérdést félve.

- A holttesteket elvitték.

- Jézusom - túrtam a hajamba miközben  az asztalra könyököltem - Tuti megtalálnak és kinyírnak.

- Nem lesz semmi baj - próbált nyugtatni. - Az alapján, amit mondott nem láthatta magát rendesen, ahogy Ön se látta az ő arcát. Most menjen nyugodtan haza és pihenjen.

- Rendben, viszlát - hajoltam meg és szép lassan kisétáltam az épületből.

Szerencsére ma nem kell dolgozni mennem így tényleg pihenhetek otthon. Szépen begubózók a lakásba a tv elé a legpuhább pokróc alá és elindítok valami nagyon vicces filmet, ami eltereli a figyelmem. Körülbelül ötvenszer néztem körül, hogy nem-e figyel valaki, de egészben hazaértem. Szépen átöltöztem egy kényelmes szabadidő nadrágba és egy bő pólóba, majd a kedvenc barna pokrócommal körbetekertem az egész testem és így ültem le. Olyan voltam mint egy burrito. Tényleg egész nap a tv-t bámultam, vígjátékot indítottam vígjáték után. Csak enni álltam fel és mosdó miatt. Taeyeon vagy tízszer hívott, de mindig elutasítottam. SMS-ekkel bombázott, hogy szeret és ne haragudjak, mert csak egy botlás volt. Hülye ribanc, ha nem kúr félre akkor nem jövök el tőle és nem megyek a parkba. Na jó a parkba az én hülyeségem miatt mentem, de magamat csak nem okolhatom. Kyungsoo-t felhívtam és elmeséltem neki mi történt. Lesokkolva hallgatta és csak annyit tudott kinyögni ne mászkáljak sokat a biztonság kedvéért és megnyugtatott, hogy hétfőn már itthon lesz.

Mivel alig aludtam előző este már kilenckor kidőltem. 

Reggel viszonylag korán keltem és még volt jó pár órám munka előtt mivel délutános voltam. Szóval elintéztem egy-két házimunkát és elkészültem lassan. Már az iroda előtt álltam, amikor sokadjára kutattam át a zsebeimet. A belépőkártyámnak meg kéne lennie hisz csütörtökön még kijöttem az épületből.

- Byun Baekhyun?- szólalt meg egy iszonyat mély hang mögöttem, amitől a lányok bugyija tuti gyorsan lecsúszik, de bennem még a szart is megfagyasztotta. Lassan fordultam meg és két körülbelül velem egykorú férfi nézett rám kíváncsian. Nem válaszoltam csak ész nélkül rohanni kezdtem, de a bokám ezt nem igazán akarta elősegíteni. Hamar utolértek és utána minden elsötétült.

Amint felébredtem bele nyílalt a fejembe a fájdalom és homályosan láttam csak. A csuklóm is fájt és hamar rájöttem, hogy az a valami ami belevág a bőrömbe az tart talpon. Ezek az állatok konkrétan kikötöztek a kezemnél fogva. Kinyílt az ajtó és ijedten kaptam oda a fejem.

- Ideje volt már - hallottam megint azt a mély hangot és világos lett az eddigi félhomályból. 

Egy iszonyat magas pasi állt előttem. Barna haja tökéletesen volt beállítva és hatalmas barna szemei voltak. Kifejezetten helyes lett volna, ha nem ül a képen egy igazán elmebeteg mosoly.

- Bíztam benne, hogy ott talállak - egy műanyag kártyalap volt a két ujja között, amit arcomon húzott végig picit megkarcolva azt.

- Pechedre kicsúszott a zsebedből - lengette meg előttem a belépőkártyámat - Mi ez a nagy csend? - döntötte meg picit a fejét.

- Épp sokkot kapok, ha nem bánod - találtam meg a hangomat végre.

- Ó csak tessék - fordult meg és leült egy ágyra oldalra.

- Minek hoztatok ide?

- Mert olyat láttál, amit nem kellett volna.

- Akkor miért nem ölsz meg csak úgy?

- Abban nincs semmi élvezet - nevetett fel.

- Te beteg vagy.

- Megeshet - vont vállat majd kisétált.

- Na bassza meg.

Hát ezt nagyon megszívtam. Most elkaptak és szépen megkínoznak, ahogy a colos szavaiból leszűrtem. Azután vagy lassú fájdalmas halál jut, vagy lesz olyan kegyes, hogy engem is fejbe lő és akkor legalább hirtelen patkolok el. Most hogy égve maradt a villany alaposan szétnéztem. A szobának csak egy pici ablaka volt az is szinte a plafonon. Ez valószínűleg egy pince, mert szürke repedezett falak vannak mindenhol és elég dohos a levegő. Bútorból csak egy ágy volt bent, amin magas pasi is ült. A hátam mögött és velem szemben egy-egy ajtó. Engem valami vékonyabb kötéllel tartottak fogva, ami egy plafonból kiálló valamihez volt erősítve. Hamar rájöttem  hogy nem csak helyzet fagyos hangulata miatt fázok, hanem mert egy szál boxerbe, mezítláb ácsorgok a hideg padlón. Ez most miért jó nekik? Ja persze, azért mert nekem NEM jó. Már vagy öt perce filózhatok vagy több, vagy az is lehet, hogy kevesebb mert óra nincs a szobába így az időérzékem maradt, ami nem a legjobb. - Nos akkor találjuk ki hogy szökünk meg - elmélkedtem félhangosan és ezen majdnem istenesen felröhögtem. Ide vagyok kötve szinte meztelenül egy szobába, aminek az ajtaja valószínűleg még zárva is van. Miféle szökés jut eszembe? Ez nem egy elcseszett akciófilm, hanem sokkal inkább egy beteges, megkínzós, lemészárolós horror. Elég sok ideje lehetek itt, mert már majd éhen veszek, pedig indulás előtt otthon ebédeltem. 

A magas pasi nemsokára megérkezett és szerencsére volt nála egy szendvics.

- Szia - köszönt majd leült az ágyra és enni kezdett.

- Nekem nem hoznál?

- Mit? - kérdezte vigyorogva.

- Éhen döglök lassan.

- Azt mondtad öljelek meg.

- De ne így - sóhajtottam és hatalmasat kordult a gyomrom.

Nem hazudok, féltem tőle és ahelyett hogy kussoltam volna úgy csacsogok mintha csak egy régi ismerősömbe botlottam volna és kávéznánk. Már feltűnt, hogy stresszhelyzetbe többet beszélek a megszokottnál és ez most sincs másképp.

- Igazából tényleg neked hoztam - állt fel és elém lépett - Kérsz? - nyújtotta felém.

- Nem bazdmeg szeretném végignézni, ahogy megeszed - ironizáltam.

- Te tudod - harapott még egyet és majdnem elfogyott a fél szendvics.

- Csak add már ide - néztem rá mérgesen. Amúgy sincs valami jó kedvem így elrablás alatt és még éhes is vagyok.

- Érdekes vagy - nyújtotta felém és finnyáskodás nélkül haraptam bele utána. Nem hagyott sokat, de kibírom egy darabig ezzel.

- Nem mehetnék inkább az ágyra? - próbálkoztam.

- Hmm - gondolkozott picit - talán majd holnap - ezzel sarkon fordult és kisétált. 

Már iszonyatosan zsibbadtam és kényelmetlen volt állni, de ha nem tartom magam akkor a csuklóm bánja. Nemsokára megint megjelent és egy szék volt nála. Egy kicsit engedett a kötél hosszán így le tudtam legalább ülni és most, hogy a kezem nincs a fejem felett, máris jobb. 

- Kösz.

- Holnap jövök. Jó éjt.

- Kapd be - vágtam rá, de csak kuncogva kiment.

Az ajtó hangos csapódással nyílt ki és iszonyatosan megijedtem. Ilyen szarul se keltem még. Hogy tudtam-e aludni? Persze életem legpihentetőbb óráit élem itt át... 

- Szervusz Baekkie - jött felém vigyorogva.

- Ez a te szádból nagyon rosszul hangzik.

- Neked. - odaért hozzám, a kötelen rántott egyet és olyan hirtelen termettem álló pozícióba, hogy meg is lepődtem. Végighúzta hideg kezét az állam vonalán - Tudod nagyon szép arcod van.

- Na ez is nagyon szarul hangzik tőled - rántottam el a fejemet.

- Egy baj van veled, hogy kurva sokat beszélsz.

- Ezt már mondták - vontam vállat flegmán.

- Tehetünk ez ellen - terült el beteg vigyora a képén és valami anyagot nyomott a számba - Most játszunk kicsit - súgta a fülembe és még a levegőmet se mertem kifújni.