14. Talán mégsem...

Minden tiltakozásom és veszekedésem ellenére, most itt ülök a kocsiban, a leghátsó sor bal szélén, amivel nem is lenne gond, de jelenleg a fenekem Chanyeol két lába között van, míg ő vígan magyaráz valamiről, merthogy miért zavarná a dolog, mikor én itt feszengek?! Luhan előttünk ül középen és jobbra Minseok hyunggal beszélget, majd balra Yixing hyunggal tárgyal valamit kínaiul, miből a többiek csak szavakat, én meg semmit nem értek. Nem mintha érdekelne… Az viszont sokkal inkább lefoglal, hogy a kobold piszkosul élvezi a helyzetet, ahogy egyik keze a combomon van, a másikkal pedig hevesen gesztikulál a mellettünk vigyorgó Jongdaenak.

A vihar nagy, a srácok fáradtak, ennek ellenére igen jó a hangulat, éppen csak két tag alszik, pedig azért tényleg hangosan dörög az ég, és néhány villámtól még én is frászt kapok olykor. Anyának írtam még egy üzenetet, hogy az időjárás, meg a busz menetrend miatt mégsem tudok hazamenni, de ne aggódjon, Chanyeolnál alszom. Azt nem tettem hozzá, hogy még másik hét idegennél, de tudja, hogy itt van Luhan, és minden csak rendben lehet mellette.

- Min gondolkodsz? - hajol a fülemhez ez a bolond, mitől majdnem lefejelem, de még az utolsó pillanatban sikerül megemberelnem magam.

- Nem jó így - mocorgok, mert már csúszok lefelé és tényleg piszok kényelmetlen.

- Akkor, gyere, ülj fel ide - húzna magára, de nem engedem.

- Miért nem Lu ül itt?

- Tényleg, Chanyeol, majd beszélnünk kell - fordul hátra mondandója erejéig az említett, majd visszamélyed a halandzsájába Yixing hyunggal.

- Miről?

- Nem akarom itt mindenki előtt…

- Jól van - rendezi le ennyivel, hogy újra az én pesztrálásomra figyelhessen. Vajon, mit akar négyszemközt vele? Mégis bevált a tervem? Igazából remélem is, meg nem is… Nem tudom, mit akarok, de ha összejönnek, akkor már mindegy, nem? Ahh, ez olyan rossz! Eddig az volt a baj, hogy messze volt, most meg a nyakamban van, és ez zavar. - Tehát, azért nem ő ül itt, mert téged jobban ismerlek.

- Pedig, itt lenne az alkalom, hogy megismerd - vigyorodok el, tudván, hogy egyáltalán nem ez lenne a válasza, ha a többiek nem lennének itt. Tehát, titok, hogy Chan meleg?

Az ismerős épület sokadik emeletére érve, sokkal nyüzsgősebb a helyzet, mint legutóbb, mikor csak ketten jártunk itt. Nem tudom, mit tehetek, vagy mit nem, ami zavarná a többieket és nem akarom magamat rossz fényben sem feltüntetni, így igyekszem minél kevesebbet hadakozni a kobolddal.

- Yeol, összeütsz valami vacsorát, vagy rendeljünk inkább? - fordul felé a csapat vezetője, amint beérünk az előszobába.

- Én azt nem bírom ki~ - érkezik egy válasz Sehuntól, bár nem tudom, melyikre.

- Csinálunk - ragadja meg a karom, így még rendesen időm sincs megszabadulni a cipőmtől, csupán lerúgom és próbálok lépést tartani vele a konyháig.

- Mi az, hogy csinálunk?! - emelem kicsit feljebb a hangom, mikor már kettesbe vagyunk, mondjuk nyitott ajtó mellett teljesen mindegy.

- Hát tudod, mi - néz rám hatalmas vigyorral, ami ha nem lenne most ott, tuti gyomron rúgnám… bár ahhoz meg fel kéne érnem, de ez már mellékes.

- Nincs mi! Csak te és én vagyunk…

- Baekkie, ne kezd ezt megint. Inkább gyere, segíts elkészíteni egy hadseregre való rántottát.

- Te még nem unod a tojást? - hökkenek meg, mert bár én szeretem, de már a fülemen jön ki és kezd sok lenni belőle. - Reggelire is azt ettünk - teszem még hozzá.

- Nem baj~. A többieknek is meg kell kóstolnia és ha lehetne, örökre ezt enném!

- Lehet… csináld meg - húzok ki egy széket az asztalnál, hogy helyet foglalva nyilvánítsam ki pesszimitásomat a művelettel kapcsolatban.

- De az nem ugyan aaaaz - nyavalyog, a hűtőből elővéve két dobozzal. - Akkor legalább csak keverd össze, mert te tudod olyan jól! Kérlek, odaviszek mindent, csak csináld meg - mereszt rám kiskutya szemeket és hiába viselem nehezen a hisztijét, nem tudok még mindig nemet mondani ennek. Ő ugrált közel két és fél órát, míg én csak döglöttem a padon, de most is folytatja akár helyettem is, hogy ezt a vackot ehesse. Elképesztő ez a gyerek…

- Oké. Kell egy tál, oregánó, só, bors, pirospaprika és addig tegyél fel hagymát - támaszkodok a falapra és figyelem, ahogy serényen pakolja elém a dolgokat, amiket kértem.

- Az összes mehet bele - teszi le elém a tojásokat, meg a tálat, én meg már kezdem is törni őket. - Várj! Yixing hyungnak külön kell, neki nem mehetnek a fűszereket, így ebbe légyszi hármat - tol ide egy tányért és elővéve egy nagy serpenyőt, olajat tölt bele, a tűzre teszi és gyorsan felszeletel egy hagymát.

Amint kész vagyunk, nem kell kétszer szólni, mindenki rohan az asztal köré, mint a kisiskolások, akik egész nap csak ezt várták.

- Baek, te csináltad? - fordul felém teli szájjal Jongdae, mire bólintok. - Ember, ez isteni! - mosolyodik el, amitől rögtön jobb kedvem lesz.

- Ugye? én megmondtam! - kontráz rá Chanyeol.

Van aki furcsállva méregeti és van, aki jóízűen eszi, de egy rossz kritika sem érkezett rá, így nem kellett aggódnom emiatt. Remélem Chan hamar megtanulja megcsinálni, mert ha elméletileg olyan jól főz, ez semmiség és itthon ehet eleget, nem nekem kell mindig elkészíteni. Mellesleg, vacsora közben elég jól elbeszélgettünk Jongdaeval, ezzel meg sikerült kicsit megszabadulnom a koboldtól is. Lu is elvolt Minseok hyunggal, így talán mégsem akkora tragédia, hogy itt kell éjszakáznunk, bár ezt még korai lenne kijelenteni.

- Luhan, ha nem gond, neked Sehun szobájában lenne helyed, ugyanis ott van még egy szabad ágy. Baekhyun, téged meg Yeol már lestoppolt, így vele beszéld meg mit hogyan - néz ránk az evés végeztével a vezető, akinek még mindig nem jut eszembe a neve. Ez igazán csodás felállás…

- Rendben - fogadja barátom mosolyogva a hírt, én viszont csak illedelmesen meghajlok és elindulok a kobold keresésére. Mivel már egy ideje nem láttam, a szobájában kezdek és szerencsémre ott is van, tehát sokáig nem kell bolyonganom a házban.

- Jó, hogy jössz - fordul felém, ahogy az ágyra helyezi a paplant. - Lehet kicsit nagyok lesznek rád, de alvásra nem baj - nyom a kezembe egy kupacot. - Amíg te tusolsz, én elmegyek beszélni hyunggal, mert megkért rá.

- Mármint… melyikkel?

- Luhannal.

- Ohh - a gyomrom összeszűkült a név hallatán. Nem az én dolgom… - Akkor, jó beszélgetést - fordulok meg és hagyom ott, hogy a fürdőbe vonuljak. A tiszta ruhákat a csapra pakolom, a magamon lévőket pedig a vécé lehajtott fedelére és egy törülközőt a zuhanyzó melletti fogasra akasztok. Nem akarok rájuk gondolni, ezért elmémet haza száműzöm és míg tisztálkodom, végig azt latolgatom, hogy vajon milyen büntetésben részesít reggel apa. Volt egy “lázadó” korszakom, mikor elég sokat kaptam minden miatt, de mostanság nem igazán fordult elő. Már előre félek…

Mikor vissza érek a szobába, Chanyeol nincs sehol, így gondolom még mindig Luval lóg valahol, ezért lefekszem az ágyra és várom. A pólója leér a combom közepéig és a kapott rövidnadrág is csak éppen kilóg alóla, még látatva, hogy azért van rajtam más is a felsőn kívül. Nem tudom mennyi idő telik el, de mikor már talán egy fél órát is magam mögött tudhatok, útnak indulok, hogy össze szedjem, merthogy álmos vagyok már, nem is kicsit.

- Áh, hyung - szólít le mosolyogva a folyosón Sehun. - Luhan és Chanyeol kizavartak, én meg várom, mikor kapom vissza végre az ágyamat - közli olyan hangnemben, mint akit amúgy nem érdekel a dolog, csak így nem tud mitkezdeni magával. Bennem viszont megállt az ütő. Komolyan ennyi lenne? Ők akkor most bent...csókolóznak? Vagy több? Lehet Lu hazudott és mégis az esete, vagy neki mindegy ki, elég ha fiú, netán más áll a dolgok mögött? És Chanyeol? Ilyen kitartóan koslatott utánam és pesztrált rendszeresen, most mégis mással van? Ennyit érnék? Többet nem is fog jönni? Szédülök. Haza akarok menni. Ez így nagyon nem jó! Talán csak az rendít meg, hogy a legjobb barátom, akiről azt hittem, hogy heteró, a fiúkra (is) bukik, mellesleg egy olyan sráccal kavar, aki eddig engem akart, de én mindvégig visszautasítottam, így most teljesen jogosan van vele. Egyáltalán jön majd aludni, vagy itt tölti az éjszakát? Nem akarok mellette lenni…

- Értem - biccentek sokkosan és megpróbálva rendezni arcvonásomat, tovább megyek, hogy egy olyan embert keressek, aki talán tud nekem segíteni. A lépcső előtti ajtón bekopogok és amint választ kapok, halkan benyitok. - Ne haragudjatok, de… Jongdae, nem aludhatnék veled? - teszem fel félve és nagyon halkan a kérdést, a végére már már azt remélve, hogy nem hallotta. Meglepett tekintetéből sajnos azt kell leszűrnöm, hogy teljesen jól értette minden szavamat. Egy ideig csak mered rám, majd egy megértő mosolyfélével az arcán, megfogja az ölében lévő laptopot és beljebb csúszik a fal felé, úgy igazgatva a gép töltőjét, hogy az ne a matracon keresztül fusson.

- Gyere - paskolja meg maga mellett a helyet, én meg elámulva merészkedek közelebb, azon gondolkodva, hogy még csak másodjára találkoztunk, de már ilyen kedves velem. Miért?

- Köszönöm - kuporodok a legszélére úgy, hogy a lehető legkevésbé zavarjam őt. Yixing hyung nem mond semmit, a telefonját bújja, talán olvas, Jongdae pedig a takarója egy részét rámterítve folytatja tovább a gépezést.

Istenem, mit tettem?! Annyira hülye vagyok! Minden szarba beleütöm az orrom, aztán meg én érzem magam rosszul. Lehunyva szemeimet imádkozom, hogy aludni tudjak, de idegen a hely, idegenek az emberek, idegenek az illatok, idegen minden és nem az, hogy nem érzem magam biztonságban, de így furcsa. Szemem sarkában kigördül egy könnycsepp, amit a kimerültségem számlájára írom és arcomat inkább a paplanba temetve ölelem át felhúzott térdeimet.

- Háh, ez hülye! - szólal fel vidáman Jongdae, mivel a fraszt hozza rám és füleiből kikapva a fülhallgatót, maga elé emeli a mobilját.

- Neked is írt? - kérdi Yixing hyung.

- Ja, de ne válaszolj.

- Eszemben sem volt…

Egy pillanatra azt hittem, hogy Chanyeolról van szó, de mégis miért írna nekik, ha itt van a lakásban? Ráadásul, épp Luhannal van elfoglalva tehát…

Befogadóm gyéren megvilágított arcát figyelem, elgondolkodva, hogy vajon mekkora a különbség a rajongók által ismert személyisége és a valóság közt, ám ezt nem tudnám úgy megmondani, hogy fogalmam sincs hogy viselkedik a külvilág irányába. Azonban ez sem köti le teljesen a figyelmem, mert a rajtam lévő ruhák ontják magukból Chanyeol markáns illatát és emiatt kényszeredetten elfoglalja elmém javarészét, amivel csak az a baj, hogy pontosan ez ellen küzdök, de még így is ennyire pofátlannak bizonyul, hogy a közelben sincs.

Egy határozott kopogásra összerezdülök és teljesen behúzódok a takaró alá, egyere nevetségesebbé téve önmagamat.

- Ez nem volt túl gyors… - jegyzi meg hyung, némi kárörvendőséggel és egy lényeges adag akcentussal.

- Szerintem végig ment az összes szobán - nevet fel. -Gyere!

- Baekhyun itt van?! - zengi túl a laptop kellemes zúgását mély hangja, melyből mindent ki lehet hallani, csak jót nem.

- Nem tudom…

- Dae, ne csináld már! Ha tudod hol van, mondd meg! - kapcsolódik villany, s fél percbe sem telik, de menedékem már le is kerül rólam. - A francba veled! - kapja el a karomat és idegesen rángatni kezd kifelé, mit a szobábanlévők csak kuncogással figyelnek. Indulatosan az ágyára lök és mellé állva, csípőre tett kezekkel mered le rám, mitől kezd eluralkodni rajtam a félelem. Sosem hittem volna, hogy a mindig vigyorgós, komolytalan srác tud ennyire nyers és határozott lenni. Tekintete haragosan csillog, tincsei szét vannak túrva, míg ő maga elég zilált, hogy tudjam, hatalmas bajban vagyok. - Mi lenne, ha nem tűnnél el szó nélkül?! - rivall rám. - Nem tudod mennyire aggódtam! Még ki is nézem belőled, hogy lelépj, itthagyva minden cuccodat!

- Miért nem Luhannal vagy? - fordulok meg, hogy ne keljen tovább látnom őt. Fáj…

- Már miért lennék? Baekhyun, az istenért is, rám figyelj, ha hozzád beszélek! - ragadja meg a csuklómat, hogy vissza fordítson, de én erősen ellenállok. - Jó, akkor hisztizz! - ereszt el, pedig mindketten tudjuk, ha tényleg akarná, könnyen elérné, hogy véghezvigye célját. Akarom, hogy akarja. - Elmentem zuhanyozni… - csapódik a szoba ajtaja, ezzel fülsüketítő csendet hagyva maga után, mit csakhamar egyre erősödő szipogásom tör meg. Miért mérges rám? Megint sírok. Chanyeol mellett nem jó nekem.

Bár nem szeretek belül lenni, mert szükségem van minimum a szabadság érzetére, de inkább a falhoz mászok és az egyik párnát megragadom, s a paplant magamra húzva ölelem át szorosan azt, belefolytva hangomat. Darabokban van a lelkem és nem tudom miért, sőt, semmit nem tudok már, csak azt, hogy haza akarok menni. Nem való nekem a nagyvilág, tényleg, többé nem panaszkodok, hogy utálok állandóan dolgozni, csak had kerüljek vissza és felejtsem el ezt az egészet! Mielőtt felbukkant volna, egysíkú és unalmas volt az életem, ezért nagyon örültem a jelenlétének, de megbántam. Mindent megbántam. Szerintem még megütni is képes lenne, ha nagyon felhúznám.

Ahogy süpped mellettem a matrac, lélegzetvisszafolytva simulok a hűvös falra, csak hogy minél távolabb legyek tőle.

- Baekhyun - támaszkodik meg mögöttem és fölém hajolva, elhúzza a fejemről a paplant. - Ne haragudj - érinti forró arcát az enyémhez. - Megijedtem, hogy nem vagy sehol. Nem lett volna szabad hozzád érnem, de nem bírtam vissza fogni magam. - Lélegzete csikiz, mély hangja megnyugtat, de nem akarom, hogy ezt érezzem. - Luhan - A név hallatára akaratlanul is felszipogok, mire hatalmas keze a csípőmre vándorol és finoman simogatni kezd. - azt mondta, hogy furcsán viselkedsz. Elhívott, mert aggódott és nem értette, hogy miért ajánlgatsz engem neki, ami mondjuk nekem sem tiszta, de akárhogy próbálkoztunk, mi nem tudunk rájönni arra, ami a te fejedben van. Mi lenne, ha kimondanád, ami a szívedet nyomja? - kúszik teljesen a hátamhoz, mire automatikusan rádőlök. Haja még kissé csutakos, s tusfürdője illata róla ezerszer kellemesebben érkezik vissza, mint rólam. - Nem fogod, igaz? - kérdezi egy kis idő után, de erre már nem vár választ, csak nagy bánatomra elszakad tőlem és feláll. Megbántottam? Miért nem küzd tovább? Itt akarja feladni, mikor már én… mindegy, ez hülyeség. Amint a szoba elsötétül, a matrac újra süpped és felemelve a takarót, ő is alá helyezkedik, hogy a kelleténél sokkal kölezelebb kerülve hozzám, egyik kezét rám helyezze. Lassan megfordulok és ahogy szemem megszokja a sötétet, eleinte csak körvonalát, majd nyugvó arcát figyelem. Tehát akkor mégsem csináltak semmit Luval, ráadásul rólam volt szó és most sem ment el. Boldog vagyok… egy kicsit. Amit szintén nem akarok, de mivel jó, nem küzdök ellene nagyon, csak elfogadom a tényeket.

Reggel simogatva ébreszt, mit egy fáradt nyögéssel és minél távolabb húzódással díjazok, ám őt ez kicsit sem tántorítja el ama céljától, hogy felkeltsen engem.

- Mennyi az idő? - nyújtózkodom ki, hogy utána még kényelmesebben folytathassam alvásomat. Furcsa, hogy egy napon belül kétszer kötünk ki egy ágyban.

- Hat óra - simít végig oldalamon, mire jóleső borzongás fut keresztül rajtam, ám továbbra is tartózkodom. - Gyere, haza viszlek titeket, mert utána felvételem van.

- Jó - nyitom ki nyűgösen szemeimet és nagy nehezen ülő pozícióba tornázom magam. Nem akarok a munkájával játszani, így inkább teszem, amit kér.

- Lent leszek, ha kész vagy - mosolyog még rám és kimegy, hogy rögtön őt felváltsa nagyon is elemében lévő legjobb barátom.

- Bacoooon - huppan le mellém Lu, míg én a tegnapi ruháimat veszem magamra.

- De jó, hogy ennyi energiád van. Adhatnál nekem is - jegyzem meg álmosan.

- Ez nem így megy - nevet fel, mintha bármi vicceset mondott volna és bennem rögtön felsejlik a gyanú, hogy tán szívott valamit, de annyira nem érdekel a téma, hogy hosszabb ideig ennek a latolgatására fordítsam agytekervényeim gondos munkáját, így telefonom magamhozvételét követően, megindulok lefelé. Mivel csak a konyhában ég a villany, azt veszem be célnak, de még mielőtt beléphetnék, Chanyeollal találom szembe magam.

- Tessék - nyom a kezembe egy termoszt, majd átnyúlva felettem, Luhannak is ad egyet.

- Ez mi?

- Kávé. Na, gyertek - bújik cipőibe, mit én lassabb kivitelben, de leutánzok  és miután mindenki megvárt engem, elindulunk a lifthez, mi levisz a parkolóba. Megszokásból az anyusülésbe helyezkedem és letéve a nekem szánt italt, csak eldöntöm a fejem, még némi alvás reményében. - Pihenj nyugodtan - támaszkodik meg mellettem, hogy a biztonsági övet áthúzva a testemen, becsatolja a helyére. A motor felberreg, Luhan szürcsölése közvetlen közelről, a fejem mellől jön és indulunk kifelé. Pilláimat lehunyva menekülök a beszökő napfénytől, mi már kora reggel zavaróan erős, ezzel elárulva, hogy esőnek végre nyoma sincs, tehát semmi nem fog akadályozni a mai munkába. Amint kiérünk, Chanyeol hatalmas praclija a combomra téved és végig ott is van, csupán váltáskor, egy egy pillanatra enged el. Fel-le simogatja nadrágom durva anyagát, de nem tudom, hogy szerinte alszom e, vagy sem, minden esetre jól esik a törődése.

- És mi a mai beosztásod? - kezdeményez vele beszélgetést Lu.

- Délelőtt klippfelvételünk van, majd délután interjú, este pedig próba.

- Keményen hangzik…

- Amúgy nem az. Egy laza nap lesz. Ennél szokott százszor húzósabb is lenni, de már megszoktam. Te mit csinálsz ma?

- Apával új tárcsát megyünk venni és szeretek az ilyeneken részt venni, mert legalább én is megtudom nézni, hogy biztosan jó e nekünk.

Míg ők beszélgetnek, én csak némán, csukott szemmel figyelem, de igazából semmi lényegesről nem esik szó. Először őt dobja haza, s utána az én házam előtt állunk meg.

- Baekkie, ébresztő - simul kézfeje az arcomra, mire ásítva magamhoz térek.

- Köszi, hogy haza hoztál - csatolom ki övemet, hogy távozhassak.

- Ezt ne hagyd itt - emeli fel mellőlem a kávéval teli kulacsot, amibe még csak bele sem kóstoltam. - Majd beszélünk.

- Aha. Szia - veszem el és kinyitva az ajtót, leugrok a magas járgányról, hogy lépteimmel otthonomat célozzam meg.

Halkan nyitok be, remélve, hogy még alszanak, ami ugyan így is van, azonban hiába a vissza fekvésem, apa tudja, hogy nem töltöttem itthon az éjszakát. Felnőtt férfi létemre még mindig gyerekként kezel és van az a pont, mikor fenyegető mozdulatai már nem csupán figyelmeztetési célzattal bírnak, mit egy kellemetlen szisszenés követ. A bőrövet meglátva reflexszerűen húzom össze magam és szótlanul állom a büntetést, hogy aztán a reggelit kihagyva, neki álljak kiterelni a gulyát, utána pedig megetetni a többi jószágot. Igazából megérte,  ezért nem is panaszkodom, de tény, mi tény, utálom az ilyen eseteket. Ez egy olyan dolog, amiről Chanyeolnak sosem szabad tudnia…