Ilyen hülye is csak én lehetek... 9.rész (Vége)

 9.rész

Chanyeol pov

Minden, amit mondott igaz volt. Önző és beteges, hogy képes voltam őt egy ilyen helyen tartani és hiába kérte annyiszor, hogy engedjem haza, én nem tettem, mert csak az érdekelt, hogy nekem legyen jó. Azonban a szavai mégis fájnak. Akkora váltás volt az a Baekhyun, aki velem volt hetekig, meg a mostani, aki nem csak azért mondja ezeket, mert kikívánkozik belőle, hanem mert tudja, hogy fáj. Azonban minden joga megvan hozzá.

- Kérlek Baekhyun. Érted bármire képes lennék - vallottam be és csak reméltem, hogy elhiszi.

- Bármire? - vonta fel az egyik szemöldökét, én pedig bólintottam, ezzel is biztosítva, hogy halálosan komolyan gondolom. - Vigyél haza, Chanyeol - mondta szemrebbenés nélkül.

Szinte hallottam darabokra törni a szívemet. Azzal, hogy ezt kérte, csak annyit jelentett, hogy itt volt neki elég mindenből, ami velem kapcsolatos. Azt akarja, hogy hagyjam békén és többé ne legyen közünk egymáshoz. Rávettem magam, hogy meginduljak az ajtó irányába és sebtében letöröltem azt a pár könnycseppet, ami kikívánkozott. Nem sírhatok előtte, azzal csak még nevetségesebb lennék a szemében.

A kocsiba nem szóltunk egymáshoz és csak a szemem sarkából figyeltem őt néha. Életemben nem vezettem még ilyen lassan, de semmi sem érdekelt. Húsz percem maradt vele és én maradéktalanul kihasználom, még ha ehhez ezt is kel csinálnom. Igyekeztem elraktározni az illatát, meg a látványát, hogy ne felejtsem el. Lehet, hogy ezzel is csak magamat kínzom -igen, egészen biztos- de tényleg szeretem és muszáj emlékeznem rá, mert akkor vagyok csak boldog, hogy ha lehunyom a szemem, akkor őt látom magam előtt. Azonban, ha nem találkozunk többet, a kép lassan eltűnik és én nem fogok emlékezni az illatára, a hangjára, majd az arca is csak akkor jut eszembe ennyire részletesen, ha erősen koncentrálok, évek múlva meg talán már csak néhány vonását fogom tudni felidézni.

Nem terveztem semmit, de a neve kicsúszott a számon, amint a kilincsre helyezte a kezét, hogy kiszállhasson.

- Baek - leheltem és lassan fordult felém, de én nem gondolkoztam, csak ajkaira hajoltam. Most utoljára érinthetem azokat az édes párnákat, amiért annyira odavagyok. Nem húzódott el és egy pillanatra viszonozta is, de szerintem csak megszokásból. - Sajnálom - mondtam, majd már váltottam is, hogy amint kiszáll, én már padlógázzal húzhassak el innen, mielőtt még szemtanúja lesz az összeomlásomnak. Már akkor éreztem, hogy a sírás határán állok, de előtte semmiképp sem szerettem volna. Az első sarkon befordultam a kocsival, a forgalmat figyelmen kívül hagyva, mindenféle jelzés nélkül húzódtam le és álltam meg. Körülöttem mindenki dudált, de én csak a kormányra dőlve zokogtam. Aztán valami barom dörömbölt a félig lehúzott ablakon pár perc után.

- Húzz már innen te állat - ordított befelé.

- Kotródj innen - szegeztem rá a mellettem lévő fegyvert, ami alig fél órája még Baek kezéből vettem ki, aki csak nézegette, mert mindig mindenre kíváncsi. A férfi az ijedtségtől szabályosan seggre ült, én pedig elhajtottam mielőtt eszébe jut, hogy meg  kéne jegyeznie a rendszámomat.

Hazafelé tartottam, mert hiába is akarnék valami olyanhoz jutni, ami elfelejtetné a fájdalmamat, megint felbukkanna Jongdae, hogy helyretegyen. Azt meg inkább nem vállalom  mégegyszer. Sőt, szerintem szegény díler gyerek múltkor úgy beszart tőle, hogy megállt a növésben is. Mondjuk azt a fenyegetést én is komolyan venném, pláne, ha az a zakkant  ajánlja fel, hogyan nyírna ki egy flex-xel. Tehát a képernyőn kiválasztottam Chen nevét és felhívtam még menet közben.

- Mit akarsz? - szólt bele kómásan.

- Gyere át rohadt sok alkohollal.

- Mi történt Chanyeol?

- Kidobott. Elvittem a pincébe, elmondtam mindent és csak annyit szeretett volna, hogy hozzam haza, majd kiszállt a kocsiból, mert nem kér többet belőlem.

- Hogy is jutottál te a közelébe?

- Arra jártam.

- Yeol - hangsúlyozta úgy a nevem, hogy érezzem, hiába hazudok, mindent  tud.

- Követtem na. Épp egy idióta rángatta az utcán. Hagynom kellett volna, hogy bántsa vagy mi?

- Felnőtt ember, Chanyeol. Nem követheted életed végéig, az beteges, lásd be.

- Csak hozz magaddal piát.

- És ki fog dolgozni helyettem, amíg a te hülye fejed pesztrálom? - röhögött bele a telefonba, de igazából nem kifogásnak szánta, hanem csak el akarja terelni a figyelmem Baekhyunról.

- Ha nem fosatod be őket a jelenléteddel, akkor még jobban is megy az üzlet.

- Na mert én olyan rohadt rémisztő vagyok - nevetett fel.

- A pszichopata gyilkosok mindig ártatlannak és cukinak tűnnek, hogy bízzanak bennük.

- Mikor lettem terjesztőből gyilkos?  - tetetett sértettséget, mert hiába nem ártott még  komolyan senkinek, tényleg nagyon zakkant egy pasi.

- Fiatal vagy, még  bármi  lehetsz - állítottam le a motort, mert a nagy csevegésünk alatt haza is értem. - Na várlak.

- Ez olyan romantikus - nyomott ki az a hülye.

Korábban nem kerestem a társaságát, mert a bandában tényleg nem volt jó híre, pedig csak meg kell szokni a stílusát. Örülök neki, hogy aznap ott volt, mert egy olyan barátra tettem  szert, akire számíthattam, de Kai viselkedése után azért benne se tudtam teljesen megbízni.

Fél óra múlva már nyílt is a bejárati ajtóm és két szatyorral a kezében lépett be.

- Tudod a csengő ott van jobb oldalon.

- Nem értem miért akarod az időmet pazarolni - ment a konyhába, hogy a hűtőbe rámolja a hozományának azon felét, ami oda való. - Te kérted, hogy jöjjek, te hagytad nyitva az ajtót, hogy szabadon lehessen ki-be járkálni és akkor azt várod tőlem, hogy még csengessek és várjam is meg, hogy odatold a segged lenyomni a kilincset, amit én is meg tudok tenni?

- Te bárhová bemész, ahol nem zárják az ajtót vagy mi? - hitetlenkedtem, miközben a kezembe nyomott egy pohár átlátszó folyadékot, ami szag alapján öt perc alatt kiüt, és egy üveg sört.  

- Na mesélj - vágódott le mellém és a lábait felpakolta a dohányzóasztalra.

- Beültünk a kocsiba.

- Önszántából?

- Chen, idegesíteni jöttél vagy segíteni?

- De hát a részletek rabja vagyok - vont vállat.

- Nem önszántából, de utána már nem tiltakozott.

- Mert azzal sokra ment volna szerencsétlen, ha segítségért kiabál?

- Jézusom, inkább menj haza.

- Na, befogom, csak húzd már le azt a szart, mert megbuggyan.

- Ez kábé ötven fokos, még csak meg se tud romlani - jegyeztem meg, de azért megittam azt a förtelmet és örültem, hogy van sör kísérőnek, mert ennek iszonyat pocsék íze van. Mondjuk ki, akár ipari alkoholt is magamba dönthettem volna, az se lenne különb.

Szerencsére a történet további részében tényleg kussban maradt és elpanaszolhattam neki, hogy én tényleg bármit megtennék Baekhyunért, csak legyen velem újra. Taehyung elvesztése más volt, mert ő meghalt, így nem maradhatunk együtt sehogy sem. Viszont Baekhyun csak egy karnyújtásnyira van tőlem, velem lehetne, de nem akar, mert ő nem szeret. Legalábbis már biztosan nem, hiszen a szakítás óta majdnem két hónap telt el. Vajon én mikor fogom elfelejteni őt? Jongdae órákon át maradt és egy olyan tanáccsal távozott, hogy ne kezdjem el újra figyelni, mert magamnak teszek rosszat vele. Nem fogom tudni elengedni, ha látom, vagy kapcsolatba kerülnék vele valamilyen módon. Ráadásul igaza van abban, hogy Baekhyun sem tudná élni az életét normálisan.

Csak teltek a hetek és én próbáltam elfelejteni őt, de ez nem olyan egyszerű. Nem követtem, ez tény, de egyszer-kétszer arra tévedtem, ahol dolgozik és néha elcsíptem, de ez csak kétszer fordult elő. Semmit sem változott, még mindig ugyan olyan jól nézett ki, ugyanolyan jókedvű volt, ahogy az ismerőseivel, vagy munkatársaival sétált, hogy rájöttem, ez így van rendjén. Mi nem vagyunk egy világ. Ő tanul, dolgozik és tisztességes életet él, velem szemben, aki egy drogbanda pénzügyeit intézem és még az egyetemet is otthagytam, mert ez jó pénz, amit most csinálok. Baekért megváltoztam volna, érte lemondtam volna a könnyen jött pénzről, visszamennék tanulni és a luxuslakástól is megválnék. Viszont ő azt kérte, hogy hagyjam békén.

Már kezdtem feldolgozni, hogy rohadtul nincs szerencsém a szerelemben, tehát eszem ágában sem volt mást keresni felejtés céljából, hiába javasolta Jongdae, hogy menjünk el valamerre és szedjek fel valakit. Nekem nem kellett más, de akit szerettem, annak meg én nem kellettem. Rosszabb napjaimon feltévedtem a közösségi oldalak valamelyikére, amin fent van, és csak nézegettem a képeit. Amióta megismertem, mindig barna volt a haja, de itt láttam képeket, amin az eredeti fekete van, nem mellesleg nagyon jól áll neki az is, de néhány szőkébe is belebotlottam. Azzal kifejezetten aranyos. Nagyon hiányzik!

Jongdae alig egy órája ment haza, amikor csengettek. Nem tudom ki a franc jött ilyenkor, de még azon is elgondolkoztam, hogy egy kibiztosított fegyverrel nyitok ajtót, és ha nem tetszik, amit mond, elsütöm. Ma nincs jó kedvem…

Ahogy a falap kinyílt, nekem megállt a világ. Nem vettem levegőt, nem pislogtam, de szerintem a szívem is elfelejtette tenni a dolgát. Ő az.

- Beszélnünk kell - mondta kicsit akadozva, és ha jobban megnézem látszik, hogy eléggé ki van pirulva és gyorsabban veszi a levegőt, mint normál esetben. A hangja egyszerűen simogatja a dobhártyám, hiszen majd’ egy hónapja nem hallottam őt. Másodpercek teltek el, de csak annyit tett, hogy áthelyezte a súlypontját  a jobb lábára és még mindig várt tőlem valami reakciót. Megköszörültem a torkomat és vártam még két másodpercet.

- Baj van?

- Bemehetek? - tette fel inkább a kérdést, de nem válaszolt, így arra jutottam, hogy baj ugyan nincs, de akkor nem értem miért van itt. Arrébb álltam, hogy karom alatt bebújhasson és becsuktam az ajtót, amire még meredtem egy pillanatig. Ő pedig a nappaliba ment, így követtem. Nézelődött egy darabig, én pedig nem akartam megzavarni, csak próbáltam kideríteni, hogy mi hozta ide. - Nem vagy kíváncsi, hogy miért jöttem? - fordult felém mosolyogva, amit nem tudtam hová tenni.

- Már hogy ne lennék?

- Akkor szerintem jobb ha leülsz - bökött a kanapé felé, én pedig helyet foglaltam rajta. - Előre megkérnélek, hogy szeretném végigmondani, mielőtt még kiakadnál és lecsesznél.

- Le foglak?

- Nem hiszem - csóválta meg a fejét. - De biztosra akarok menni, hogy mindent el tudok mondni, amit szeretnék.

- Hallgatlak - dőltem hátra, ő pedig egy nagy levegő után belekezdett.

- Emlékszem rád - kezdte egyből a közepén, nekem meg elkerekedett a szemem és millió kérdésem lett volna, de szót fogadtam és csendben vártam a  folytatást. - Amikor utoljára találkoztunk, még nem tudtam mi tévő legyek, mert szerettelek, de nem tudtam megbocsájtani neked. Azért kértem, hogy vigyél haza, mert úgy gondoltam, az a legjobb, ha előbb megkeresem a módját, hogy visszakapjam az emlékeimet.

- Amiben nem hagytad, hogy segítsek - jegyeztem meg, de még mindig fájt, hogy múlt időben beszélt a szerelemről, amit irántam érzett.

- Ne vágj közbe - dobbantott egyet, én pedig elvigyorodtam, túl aranyos volt. - Tehát nem voltam benne biztos, hogy ha tudni fogom pontosan mi volt köztünk, és nem úgy, hogy elmesélik, hanem a saját megélt érzéseim jönnek vissza, akkor se lehetek benne biztos, hogy képes leszek e elfelejteni.

- És?

- Jézusom, mindjárt betömöm a szád valamivel - hadonászott. - Maradj már csöndben.

- Bocsánat - emeltem fel a kezemet védekezésképpen.

- Nos, a pince ahová vittél nem segített így elmentem pszichológushoz, de semmi értelme nem volt. Még hipnózist is csinált, ami egyébként nagyon bizarr, sose próbáld ki - tette hozzá, de őszintén, nem is terveztem. - Azzal sem jutottam semmire, de tök random lassan minden beugrott.

- Hogyan? - szólaltam meg megint, de most nem teremtett le érte.

- Kyungsoo költözött és a cuccaimat néztem át, hogy nincs e nálam valami olyan, ami az övé, és ezt találtam - tette le elém a régi késemet.  Már akkor is meglepődtem, amikor a kórházban a kezembe nyomták a dolgait és ez is köztük volt, de még mindig nem vált meg tőle. - Na, most ne úgy képzeld el, mint a filmekben, hogy bumm, lepereg minden és emlékszel. Soo már pár napja elment, de most tért vissza annyi emlékem, hogy biztos legyek a dolgokban.

- Miféle dolgokban? - kezdtem aggódni, hogy hová fog jutni ez a beszélgetés.

- Szerelmes vagyok beléd Chanyeol - mondta határozottan és végig a szemembe nézve.

- És nem gondolod, hogy még lehet olyan ok, amiért később rájössz, hogy mégsem? - vágtam a fát magam alatt, pedig a szavai annyira boldoggá tettek, hogy az hihetetlen. Végig arra vártam, hogy ezt mondja nekem, de nem kockáztatom meg, hogy két nap múlva eszébe jusson valami olyan, amiért kisétál az életemből. Azt már nem élném túl.

- Nem - rázta meg a fejét és leült mellém a kanapéra. - Emlékszem a napra, amikor láttalak a parkban és lelőttél két embert, aztán a munkahelyem előtt vártál Kai-al és leütöttél. A pincében ébredtem egy szál alsóban, kikötözve és másnap lefeküdtünk. Emlékszem, hogy először én nem akartam semmit, de féltem tőled és inkább belementem, de aztán később élveztem mindet. Tudok Taehyungról, akinek akkor említetted a nevét először, amikor épp szexeltünk és ott is hagytál aznap. Utána lévő napon jött be Kai és meg akart fojtani, de előtte elmondta, hogy Tao és Kris ártatlanul haltak meg. Ahogy bejöttél az ajtón és egymásnak estetek, én elszaladtam onnan - hadarta az információkat semmit sem kihagyva. -  Otthon rájöttem, hogy el kell mondanom neked, hogy Kai ölte meg a barátodat, így elkezdtelek keresni, de sosem találtalak - eléggé meglepet , hogy tényleg keresett azok után, ami volt köztünk. - Aztán Kyungsoo hazaállított vele, de nem vallotta be az a szemét, mert miért is tenné, hogy ő akart megölni - lett mérges egyből - de mindegy - legyezte el egy mozdulattal a gondolatot, mert ezek szerint ez nem fontos információ a számomra. A keze viszont most a combomra került és úgy folytatta tovább a mondandóját. - Tudtam, hogy nem maradhatok otthon, mert akkor Soonak is baja esik, ezért mentem ki az utcára, ahol Kai várt rám és már előre felkészültem, hogy meg fog ölni. Elvitt abba a raktárba, vagy hová és meglőtt. Ó basszus, hogy az mennyire fájt. Na, de amikor felhívott téged, én ott meg voltam győződve, hogy nem fogsz eljönni. A második golyóra is emlékszem, mert jobban, fájt mint az első - hajtotta le a fejét és a lelkemet marcangolták a szavai, mert olyanokat élt át miattam, amit sose lett volna szabad. - El sem tudod hinni mennyire boldog voltam, amikor megláttalak az ajtóban felbukkanni - mosolygott rám és igazán őszinte volt - persze a harmadik golyó sem volt kellemesebb, de legalább már ott voltál. Egyből oda szaladtál és meg is csókoltál, ami nagyon meglepett, de nekem utána eszembe jutott, hogy amiért kerestelek, azt muszáj megtudnod és ezért mondtam el ott, hogy Kai ölte meg Taehyungot. Majd lelőtted őt - sóhajtott egy nagyon - Szóval ennyi. Mindenre emlékszem, ami kell, hogy tudjam, nem zavar, ami a múltban volt. Na jó, kicsit zavar, mert azért nyoma maradt, de a lényeg, hogy nem érdekel mit csináltál, az sem érdekel, hogy most mit csinálsz. A kórházban azt mondtad, kétszer fogsz magadba bolondítani, és én elfogadtam, hogy tényleg így lett. - Annyi mindent mondott, hogy idő kellett, amíg feldolgozom. Tud mindent, sőt, még ő keresett a történtek után. El sem akartam hinni, hogy ez tényleg valóságos. Tenyeremmel arcára simítottam.

- Ha tudnád mennyire hiányoztál - csúsztattam tarkójára a kezemet és a homlokomat az övének döntöttem. - Ha újra elhagynál, azt nem viselném el. - Nem válaszolt csak hozzám bújt és a nyakamra fúrta az arcát, miközben úgy szorított, hogy azt hittem megfulladok.

- Chanyeol - mormota a bőrömbe. - Szeretsz még?

- Persze, hogy szeretlek - toltam el magamtól egy picit. De mielőtt bármit mondhattam volna, ajkait lassan és finoman az enyémhez nyomta. Ó de rég volt már, és nem is értem hogyan tudtam e nélkül élni az elmúlt pár hónapban. A finomkodás pillanatok alatt eltűnt belőle és egy mozdulattal lendítette át a lábát rajtam, hogy az ölembe ülhessen.

- Akkor mutasd meg - csókolt bele a nyakamba, mire felsóhajtottam. Nem is tudom mikor voltunk utoljára együtt. Egy ideig folytatta a rajtam való barangolást, mert néha a nyakamat, aztán a fülemet és újra ajkaimat ostromolta hevesen. Hirtelen vált el tőlem és a kezemnél fogva rántott fel az ülőalkalmatosságról, hogy a hálószobába indulhasson. Az ágy szélénél tarkómnál fogva húzott le magához egy csókra és úgy dőlt hanyat, hogy el nem engedett volna, így rajta landoltam. Nem szakította meg nyelveink játékát és szerintem ilyen akaratos még sosem volt. Szinte tépte le rólam a felsőt, és amint a fejemen átbújtatta a anyagot, már ismét ajkaimon csüngött. Oldalára simítottam ezzel felgyűrve a textilt, amit elkezdett lerángatni magáról. Nem értem mire ez a kapkodás, hiszen mostmár minden rendben van.

- Hová sietsz?

- Csak hiányoztál - csatolta ki az övemet, hogy aztán a nadrágomtól szabadíthasson meg, de a helyzetét tekintve erre vajmi kevés esélye volt. - Kérlek Chanyeol, egyszerűen csak érezni akarlak.

Ezután a kijelentése után én magam szedtem le a én gatyámat és az övét is boxerrel együtt. Majd legközelebb szeretkezünk igazából, de most csak meg akar kapni, ahogy én is őt. Ismét fölé hajoltam, így nemességeink összeértek, mire egy elégedett sóhaj hagyta el ajkait. Puha párnái összhangban mozogtak az enyémmel, majd álla vonalán apró puszikkal haladtam le nyakáig, ahol végignyaltam ütőerén, egészen a füléig és finom csókokkal indultam meg lefelé. Pontosan tudom, hogy van a legérzékenyebb pont rajta, így először enyhén megharaptam, majd megszívtam a finom bőrt, ő pedig felnyögött és már nyomta is feljebb a csípőjét. Tovább folytattam utamat és nyálcsíkot hagyva magam után, tértem át kulcscsontjára, mellkasára. Lábait jobban szétnyitva biztosított nekem elég teret, ahogy hasán a kockákat írtam körbe nyelvemmel. Ujjaimat merevedése köré fontam és először csak makkjára pusziltam miközben a szemében néztem, ahol csak a vágy és az irántam érzett szerelem látszott. Amint számba engedtem egy részét,a feje egy mély nyögés közben hátrabicsaklott. Egy közepes tempót felvéve mozogtam rajta, majd ahogy nyögései sűrűsödtek kezemmel is rásegítettem élvezetére. Hajamba túrtak ujjai és kissé meghúzva kérte figyelmemet, amit meg is adtam neki. Mielőtt megszólalt volna, csak magához vont egy csókra, ami inkább volt érzelmes, mint szenvedélyes.

- Mi a baj?

- Semmi.

- Akkor?

- Úgy szeretnék elmenni, hogy bennem vagy, úgyhogy ennyi elég - érintette össze ajkainkat újra, de én elváltam tőle és az éjjeliszekrény fiókjából kivettem egy kis flakont.

Visszadöntöttem őt a párnák közé, hogy az előbb abbahagyott csókot folytathassam. Ujjai ismét tincseim közé futottak így tartva minél közelebb magához. Percekig folytattuk ezt, majd egy utolsó puszit nyomtam ajkaira és elhajoltam.

- Azonnal szólj ha fáj - pattintottam fel a síkosító kupakját és ujjaimra folyattam belőle.

- Legalább akkor tudom, hogy valós - mosolyodott el lágyan, én pedig a homlokára csókoltam, majd első ujjamat becsúsztattam, de ezzel még nem volt baja.

Eszméletlen szűk volt, úgyhogy percek múlva társítottam a másikat is, de itt már azért kiült az arcára, hogy nem kellemes élmény. Hosszabb ideig csak két ujjal izgattam őt, de a harmadiknál már fájdalmasan felnyögött, ami nekem is rosszul esett. Másik kezemmel nemességére fogtam, hogy kicsit eltereljem a figyelmét és újra izgalmi állapotba kerüljön.

- Chanyeol kívánlak - sóhajtotta, de én nem akartam fájdalmat okozni neki úgyhogy csak a a negyedik ujjamat is becsúsztattam, és hiába is tagadta volna mennyire kellemetlen ez neki.

- Majd mindjárt - folytattam tovább lassan, de alkaromra fogva szedte ki őket magából.

- Most - húzott magára és a feje mellett megtámaszkodva néztem a szemébe, amiben határozottságot láttam, így elkentem magamon egy jó adagot az átlátszó folyadékból.

Lassan és fokozatosan hatoltam be centiről centire, neki pedig úgy torzultak a gyönyörű vonásai minél mélyebbre értem. Meg is álltam félúton mire kinyitotta szemeit, amiben a fájdalomtól könnyek csillogtak, de egy szót sem szólt, csak körém fonta a lábait és egy mozdulattal húzott magába.

- Ez mire volt jó? - néztem rá mérgesen, mert a hirtelen érzéstől a szemeit megint összeszorítva nyögött egy hatalmasat.

- Mert nem kell rám úgy vigyázni. Mutasd meg, hogy hiányoztam és hogy akarsz - tapadt ajkaimra mielőtt bármit is mondhattam volna és már mozgott is alattam, amennyire a póz engedte.

Azért még odafigyelve húzódtam kijjebb, hogy elmerülhessek benne ismét. Iszonyat szűk volt és forró, egyszerűen mámorító az érzés, főleg hogy egy pillanatra sem hagy nekem nyugtot, ahogy párnáit az enyémeken mozgatja minél többet követelve. Én vele voltam együtt utoljára és annak is már több, mint három hónapja, úgyhogy ez nem lesz egy hosszú menet, de a legjobbat akarom adni neki, így elhúzódtam, hogy nyakát borítsam be csókokkal, majd feljebb emelkedve merevedésére foghassak. Egy idő után sóhajaiból nyögések lettek, ahogy egyre közelebb ért az orgazmushoz, de egy lökésnél eltaláltam gyönyörközpontját, így folyamatosan ebbe a szögbe mozogtam tovább.

- Chanyeol, el fogok menni - markolta a lepedőt maga mellett, én viszont csak gyorsítottam, pedig már én is közel voltam. - Élvezz belém - nyögte hátravetett fejjel.

Néhány másodperc múlva hasfalára engedte orgazmusa nyomát, pár lökés után én meg belé. Csak úgy kapkodtuk el egymás elől a levegőt, ő pedig azokkal a gyönyörű szemeivel engem vizslatott. Alkaromra ereszkedve leheltem egy csókot ajkaira, de amikor le akartam szállni róla nem engedte.

- Mi a baj?

- Csak szeretlek - mosolyodott el.

- Én is téged - pusziltam homlokára és ismét felnyomtam magam, hogy kihúzódjak és letörölgessem őt. Most engedte, de minden mozdulatomat figyelemmel követte. - Nem fogok elfutni, miért nézel így?

- Csak rég láttalak és most szépen bepótolom a hiányt. Figyelj - kérte finoman.

- Hm? - fordultam vissza és  elkezdtem egy zsepivel letörölni a hasát.

- Ha mégegyszer el akarnálak hagyni, csak rabolj el és zárj be.

- Szavadon foglak - vigyorogtam rá mire felkacagott.

A héten egy pillanatra sem mentünk el egymás közeléből azokon az órákon kívül, amikor ő dolgozni ment. Aztán mire észbe kaptam már fenekestül felfordult az életem, én mégis minden percét élveztem. A bandát otthagytam és csak Jongdaeval tartottam a kapcsolatot, akivel Baekhyun nagyon jól kijött. Nos az ő legjobb barátjának hónapok kellettek, hogy ne akarjon kicsinálni a tekintetével és még szerencse, hogy nem az a típus, aki ártana másnak, bár lehet velem kivételt tenne. Visszamentem az egyetemre, rendes állást vállaltam és fél év után össze is költöztünk Baekkel. Valljuk be a kapcsolatunk a legrosszabbul indult, amit csak el lehet képzelni, olyat éltünk meg, amit sosem gondoltunk volna, de mégis tökéletes véget ért. Remekül passzolunk a hülyeségeinkkel és ez sosem fog változni.