- Öhm… Milyen ügyben? - erőltetek magamra egy gyér mosolyt, remélve, hogy nem tűnök túl tolakodónak. Mégis, mit akarhat bárki is Baektól? Ráadásul, elég para a srác, nem biztos, hogy a törpe közelébe akarom engedni.
- Egy ba-
- Dyooooooooooo~ - száguld el mellettem gondolataim főhőse és majmokat megszégyenítő módon átmászva a nem túl magas kapun, egyenesen a még nála is alacsonyabb srácra veti magát, aki kénytelen megtámaszkodni a kerítésbe, hogy ne essen el. Itt meg mi a jó élet folyik?!
- Hé, szállj le! - próbálja lerázni magáról, de Baek eléggé ragaszkodik. És, akkor most, mit csináljak? Látszólag jóban vannak, vagy, legalábbis, a Kyungsoo nevű egyén még nem csinálta ki, törpém meg kifejezetten odavan érte. Nem, ez a szó szörnyű. Mindegy, kellemetlen.
Kényszeredetten kinyitom a kaput és beengedem őket, végig szemmel követve, ahogy az idegen betántorog a házba, hátán a… hát, végülis, ő most magasabb, de nálam még mindig kisebb. Mondjuk, vannak ennél most fontosabb dolgok is.
- Mit ennétek reggelire? - próbálom lazára venni a dolgot.
- Virsli!
- Már megint? Várj, kitalálom, poliposat… - forgatom a szemem vigyorogva.
- Poliposat!
- Oké, akkor máris csinálom. Kyungsoo, neked is megfelel, vagy kérsz esetleg mást?
- Tökéletesen - sikerül végre leszednie magáról pici piócáját. - Hyung, megmutatod nekem Lulut?
- Baekhyun megkeresi! - szalad fel lelkesen a lépcsőn, a srác pedig helyet foglal az asztalnál, míg én az étellel foglalatoskodok. - Mióta vagy itt?
- Tessék?
- Hány napja bírod?
- Több, mint három hete.
- Az igen - ámul el. - Akkor eddig rekord.
- Ezt, hogy érted? - állok meg egy pillanatra, hogy minden figyelmemet neki szentelhessem.
- Baekhyun eddigi vigyázói maximum két hetet bírtak - réved a távolba, gondolatait szinte a falnak mondva.
- De, az mitől van? Mármint, mi az oka annak, hogy itt hagyják?
- Ő nem rossz gyerek valójában, csak így jön ki rajta.
- Nem értem. Tudom, hogy nem rossz, de mi jön ki rajta, vagy micsoda?
- Az a helyzet, hogy mindent megtesz, hogy kiakassza a körülötte lévőket, a családján kívül. Úgy gondolom, hogy nem akar kapcsolatokat, hogy ne kelljen többet csalódnia. Így hát elüldöz mindenkit maga mellől. Mondjuk, nem nehéz, amilyen botrányosan tud néha viselkedni.
- Mióta ismered őt? És, miért lett ilyen? Valahogy nem tudom kinézni belőle, hogy szándékosan gonosz legyen. Tény, az elején nem ment minden könnyen, de már majdhogynem semmi gond nincs köztünk.
- Komolyan mondod? Igazán örülök, hogy végre van valaki, akit nem kerget el - oké, kezd kicsit szimpatikusabbnak tűnni. Nem is értem, mi bajom volt vele. Jó érzés, hogy csak jót akar Baeknak. - Amúgy, hogy válaszoljak a kérdésedre, elsős korom óta ismerem őt, és a balesete előtt egyáltalán nem ilyen volt. Kedves, életvidám, mindig a középpontban szerepelt és mindenki ismerte őt.
- Miféle baleset? - hűlök el teljesen, már egyáltalán nem értve semmit.
- Te nem is tudsz róla?
- Én nem tudom semmiről - vallom be, lesütve tekintetem.
- Az, hogy lehet? Akkor, hogy kerültél ide?
- Baek anyukájának az én édesanyám régi jó barátja és megkért, hogy vigyázzak a fiukra a nyáron, amolyan munka gyanánt. Eddig nem mertem még rákérdezni a dologra, de úgy véltem, hogy Baekhyun mindig is ilyen volt.
- Megértem, hisz természetesen a családnak is nehéz téma, de ha tényleg érdekel, elmondhatom, csak neki ne mondd vissza, mert még a végén leszedi a fejem - mosolyog megértően. Tényleg szuper ember ez a Kyungsoo.
- Mindenképp érdekel - csillannak fel a szemeim, s várom, hogy minél előbb magaménak tudhassam a pöttöm viselkedésének valódi okát.
- Mostanság lesz ne-
- Baekhyun megtalálta Lulut! - ordít, lefelé trappolva a lépcsőn, majd fél percen belül már itt is terem. A fenébe!
- Még mindig aranyos - nyúl a macska felé a srác, de Baek eltávolodik tőle.
- Ne érj hozzá! - rivall rá, ami kissé meglep.
- Jó, jó, bocsánat - emeli fel kezeit, bizonygatva, hogy ő ugyan nem tesz több kísérletet Lulu megsimogatására.
- Tedd le a macskát és moss kezet, mindjárt kész a kaja - bökök irányába a késsel, amivel épp polipokat gyártok, s ő el is viharzik eleget tenni kérésemnek.
- Ez az állat semmit nem változott tizenhárom év alatt - néz utána, nosztalgikus hangnemben beszélve, mégsem ez az, ami igazán felkelti a figyelmemet.
- Tizenhárom év? Annyi idős Lulu? - kerekednek el szemeim. Ahhoz képest igen frissen tartja magát! Él egyáltalán eddig egy macska?
- Mmm. Talán van már kicsit több is, de már felnőtt volt, mikor először jártam itt. Baekhyun vele nőtt fel és senki nem érhet hozzá. Sosem volt az az irigy típus, de Lulu valamiért tabu mindenkinek.
Woow. Akkor kiváltság, hogy nekem még puszilgatnom kellett, és inkább érezzem magam megtisztelve? Jó, így, mondjuk, annak érzem magam. A legjobb, vagy egyetlen barátjának nem engedi, én meg már számtalanszor megfoghattam. Mekkora jelentősége lehet ennek? Mindegy, lehet, csak én gondolom túl.
- Chanyeol a legjobb ételcsináló! - tér vissza, vizes mancsát hevesen a levegőbe lóbálva, hogy megszáradjon.
- Ne csináld ezt, mert még beütöd - lépek hozzá egy ronggyal és alaposan megtörölgetem, nehogy baj legyen.
- Tehát, Chanyeol…
- Jaj, ne haragudj, öcsém, de bunkó vagyok. Park Chanyeol - mutatkozok be neki.
- Nem gond. Örülök a találkozásnak. Na, majd mindjárt kiderül, mennyire is vagy jó ételcsináló - nevet fel kissé. Amikor Sehun utánozta Baek szavát, abból csöpögött a gúny, de ezt nem tudnám megmondani, hogy milyen, viszont abban biztos vagyok, hogy egyáltalán nem rossz szándékú.
- Annyira azért nem jó - simítok zavaromba tarkómra. - Maradjunk annyiban, hogy ehető.
- Chanyeol hazudik, igaz? - pillant cinkosan az asztalhoz helyezkedő fiúhoz.
- Igaz! - vágja rá lelkesen. Egyedül maradtam, mondjuk, nem bánom…
Végezve az evéssel, hivatalosan is megkapom a “legjobb ételcsináló” címet, ami, nem mondom, felettébb idétlenül hangzik, mégis többet ér minden hangversenyen szerzett eredményemnél. Igazán nagy erőfeszítések árán sikerült elkészítenem pár polipvirslit, de mindegy. A lényeg, hogy meg voltak elégedve vele.
- Baekhyun úgy unatkozik! - ordibál a fel s alá szaladgáló fiú. Nem szokott így viselkedni, így valószínűleg nem nekem szól a dolog, ami nem mellesleg nem is túl szórakoztató, mert ez a visítás hamarosan kezd az agyamra menni.
- Chanyeol, mit szólnál, ha lemennénk a játszótérre? - áll mellém Kyungsoo, ugyanolyan pózban meredve Baekhyunra, mint én.
- Gondolod, hogy jó ötlet?
- Miért ne lenne? Azzal legalább le tudjuk kötni.
Lehet, igaza van, de nekem még eszembe sem jutott kimozdulni vele. Tény, hogy tudom, értelmes ő, mégis félek, hogy mi van, ha elszalad, vagy akármi? Nem sérülhet meg és nem csak azért, mert akkor engem vonnak felelősségre, hanem, mert nem! Olyan könnyen képes bajba kerülni! Most viszont akad társam is a felügyelésre, talán nem árthat Baeknak sem, ha kicsit levegőzik.
- Legyen - sóhajtok fel és megragadva a törpe karját, felvonszolom az emeletre. Átöltözök valami kényelmes ruhába, telefonomat és pénztárcámat zsebre vágom, majd átbaktatok a másik szobába, nem törődve vele, hogy ő még lehet, hogy nincs kész.
- Ya, menj ki! - rivall rám, pólóját szégyenlősen maga elé tartva, én meg meglepettségem közepette gyorsan el is hagyom a helyiséget.
Fura hangnem, semmi megszólítás, ráadásul mit aggódik? Fiú vagyok, na meg a strandon se felsőben flangált. Sosem fogom megérteni…
Lent megvárom Kyungsoo társaságában, titkon remélve, hogy “normális” marad, de szép álom is lenne, ugyanaz a Baekhyun jön le, mint aki felment. Lelőhetetlen és energikus. Ez az utcán is igaz rá, ám, szerencsére, csak jóval kezelhetőbb kiadásban. Nem futkos esztelenül, szót fogad, főleg… hát, nem nekem. Kicsit rosszul esik, hogy ilyen könnyedén lecserélt, de ugyanakkor jól is, hogy nincsen ténylegesen egyedül és, ha elmegyek, lesz, ki foglalkozzon vele. Bár, még a fele időm hátra van, már most csak ezen kattogok. Túlságosan megszerettem a családot és a helyet, hogy ne aggódjak emiatt.
Egy nem túl nagy, kerítéssel körbevont, régies játszótérre térünk be, hol már nem kell kordában tartani Baeket, ő pedig ezt kihasználva, egyenesen a hintához és a csúszdához rohan. A korai óráknak köszönhetően még nincs túlontúl meleg és nem is nagyon vannak idekint, ami előny rá nézve, mert nem sokan néznék jó szemmel az efféle kirohanásokat egy ilyen idős fiútól.
- Gyere, beszélgessünk - invitál egy padhoz Kyungsoo, amit örömmel fogadok. - Most úgyis el lesz egy ideig - foglal helyet. Mellé telepedve nézek hol rá, hol Baek irányába. - Tehát, akkor a baleset. Mostanság lesz négy éve, hogy hazafelé tartottak a Kínába való nyaralásról szüleivel, mikor is az autópályán a túlsó sávból egy másik jármű ütközött a kocsijuk oldalába, ott, ahol Baekhyun ült.
- Jézusom - kerekednek el szemeim.
- Az egész balfele totál károsra zúzódott, rengeteg csontja tört, mégsem ez az, ami miatt olyan, mint most. A csapódást követően a feje nagymértékben sérült és több helyen bevérzett az agya. Bár a testét sikerült helyre hozni, szellemileg mégsem épp valamiért. Minden emléke kiesett, a nulláról kezdte újra és az orvosok végig bíztatták a szülőket, hogy idővel vissza fog térni, ám nem így történt.
- De miért, vagy ez hogy lehet? - kérdezem, teljesen sokkosan. Istenem, ennek a gyereknek ennyi szörnyűséget kellett átélnie? Remélem, hogy arra az időszakra sem emlékszik, bár, ha emlékezne, nem tudna így mosolyogni. Legalábbis, szerintem…
- Nem tudják. A leletei teljesen rendben vannak, semmi maradandó elváltozás nincsen, ő mégsem változott. És nem is akar… - mélyül el hangja, mivel még inkább a frászt hozza rám.
- Ezt, hogy érted?
- Baekhyun megrekedt egy szinten és foggal körömmel ellenáll minden segítségnek. Az elején még arra is nehéz volt rávenni, hogy bejárjon az iskolába, ami pont az ilyen embereknek van. Próbálták normális beszédre tanítani, merthogy ezen kívül sok más nem utal arra, hogy baja lenne, ha a személyiségét nem vesszük figyelembe. Az a Baekhyun, akit te most látsz, árnyéka a réginek, akit én megismertem - mutat a vígan csúszdázó fiúra. - Fogalmam sincs, hogy mennyire képes őszintén állni a dolgokhoz, de ez nem az ő mosolya. Régen is elég gyerekesen viselkedett olykor és a vigyort le nem lehetett törölni a képéről, de most inkább egy rossz ötévesnek tűnik. Én azt látom rajta, hogy feladta. Létezik, de nem él.
A torkom összeszorul, ahogy elmém realizálja Kyungsoo szavait. Akárhogy figyelem Baekhyunt, én nem tudnám ezeket megmondani, mert nem ismertem előtte. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem, de többnyire olyanok, amire senki nem tud választ adni, hisz a srác jövőjét illetően csak ő felelhetne biztosra, már, ha normális lenne. Akkor viszont nem lenne miről beszélni.
- Említettél valami olyat is, hogy nem enged közel magához senkit. Az miért van?
- Rengeteg barátja volt. - Volt. Undorító ez ilyen módon, mégsem lehet máshogy beszélni róla. Olyan, mintha meghalt volna… - Nem volt olyan ember a suliban, aki ne ismerte volna, azonban balesetét hallva senki nem ment be hozzá rajtam kívül. Borzalmas látványt nyújtott és félt mindenkitől. A saját szüleit nem ismerte fel, ezért mindenki lemondott róla. Nem tudom biztosra, de ez lehet az oka, hogy ilyen távolságtartó lett.
- Mesélnél, kérlek, a régi Baekról? - fordítom el a fejem, hogy ne lássa feltörni készülő könnyeimet a szemem sarkából, fátyolos tekintetemmel aggódva lesem a pöttöm minden mozdulatát, ugrásra készen, ha netán leesne a mászókáról.
- Nos… nem volt egy egyszerű eset, annyi szent - hangjából kihallatszik, hogy mosolyog, gondolom, a kedves emlékek felidézése miatt. - Mint láthatod, nem egy túl magas alkat, ennek ellenére mindig engem piszkált. Szinte kiharcolta a pofonokat, de ez így volt mindenkivel, akit szeretett. Ritka beszari gyerek, ugyanakkor örömmel hozta mindenkire a frászt, hogy aztán egész nap azt figurázhassa ki, akit megijesztett.
- Milyen aranyos lehetett - görbül felfelé szám széle kissé, ahogy elképzelem a jelenetet.
- Ja, míg nem téged abajgatott.
- CHANYEO~L
- Úgy hiszem te jössz - nevet fel kissé.
- Látom - csatlakozok hozzá és felállva, az irányunkba tartó fiú elé megyek. - Baj van?
- Chanyeolnak arra fel kell ülnie! - bök valamerre, de meg nem tudnám mondani, hogy pontosan micsodára.
- Mire, édes? - illesztem homlokomhoz kezem élét, hogy az egyre magasabban járó Nap sugarai ellenére is jól láthassak, azonban mikor már egy ideje nem történik semmi, lepillantok Baekra. Megrázza a fejét és csuklómat megragadva, húzni kezd, míg nem egy talán tigris (?) féle akármihez érünk.
- Oda! - mutat a játék hátára, s egy röpke pillanatig átfut az agyamon a tiltakozás minden lehetséges formája, mégsem próbálkozok meg vele, csak teszem, amit mond.
- Na, milyen? - kérdem, átlendítve lábam a kemény alakon.
- Jó. Chanyeol itt marad! - szalad el, s folytatja a játszást. Hát belé meg mi ütött?
Tehát, ja, két oldalról figyelhettük őt, ahogy még órákig mászókázik, csúszdázik, hintázik, homokozik és fokozatosan végigmegy mindenen, amit itt található. Nem zavarja, hogy egyedül van, teljesen boldog egymagában is, teljesen figyelmen kívül hagyva minket, amit nem nagyon tudok hova tenni. Egyáltalán nem unalmas őt lesni, ami azért meglep, mert nem vagyok az az egyhelyben maradós típus, de azt, amit leművel, naphosszat tudnám figyelni.
Kora délután már csak fetreng a mászóka tetején, mikor úgy döntök, hogy ideje indulni. Némi harc árán sikerült is Baekhyunt rávenni az indulásra és hazafelé már jóval kevésbé volt energikus, mint mikor jöttünk. Kettőnk között némán baktatva pislogott nagyokat a környék minden irányába, bár mintha azt se nagyon vágná, hogy merre vagyunk. Aranyosan álmos.
- Mit ennétek ebédre? Van tegnapról kínai, vagy tudok főzni is.
- Nekem bármi megfelel.
- Chanyeol főz!
- Rögtön gondoltam - mosolyodom el. - Na, és, mit szeretnél? Tudok most rizst, fűszeres zöldség keverékkel, meg hússal, vagy olyan hallevest, mint a múltkor - tárom ki a hűtő ajtaját, hogy felmérhessem a választékot.
- Melyiket a legnehezebb Chanyeol számára?
- Azt hiszem a levest, mert ott jobban oda kell figyelni az arányokra, hogy miből mennyi kerülhet bele - elmélkedek, magam előtt felidézve a recepteket, amik azért nem pontosak, így majd telefonon rákeresek.
- Akkor azt! - vágja rá, az előbbihez képest kifejezetten elevenen.
- Mondták már, hogy egy zsarnok törpe vagy? - tettetett duzzogással állok neki a dolgok előbányászásának, ő meg csak jóízűen kinevet. - Na, sipirc fel és zuhanyozz le, mert csupa kosz vagy! - hessegetem el.
- Chanyeoool - kerül ki engem és fut a konyha túlvégébe, azt híve, hogy ezzel megúszhatja a mosakodást.
- Oké, de akkor este bezárom a szobám ajtaját - sétálok vissza dolgomhoz, remélve, hogy ezzel elérem a kellő hatást. Hát, meg is lett. Olyan gyorsan még nem láttam sprintelni és meg sem próbált tagadni, csak elment.
- Ezzel mire akartál célozni? - néz rám kérdőn Kyungsoo. Lehet, nem kellene tudnia róla, legalábbis, engem nem zavar, de talán Baeket igen. Mégiscsak a legjobb barátja, elmondhatom, nem? Jobb, ha nem folyok bele a kapcsolatukba.
- Szeret nevetségesen korán felkelteni - ferdítem el az igazságot, magamba jól szórakozva az akkoriban nem olyan szórkoztató dolgon.
Baekhyun rekord idő alatt elkészült, pedig úgy tudom, ő szeret a víz alatt ácsorogni, bár lehet, ez csak estére vonatkozik, nappal nem szoktam látni elmenni tusolni. Nedves tincsei kígyózva ragadnak homlokára, s vizes ruhája teljesen rá van simulva. Nem nagyon vesződhetett a törülközéssel.
- Csinos - jegyzi meg Kyungsoo a fiú pólóját nézve.
- Dyo nem mondd semmit! - kiabál rá, de ő nem nagyon veszi zokon, csak jót somolyog rajta. Baekhyun kikerülve a nála is alacsonyabb srácot egy könnyed mozdulattal felül a pultra, pont amellé, ahova az alapanyagokat pakoltam és végig árgus szemekkel lesi minden mozdulatomat.
Már megszoktam a figyelmét. Eleinte kicsit zavart, hogy mindenhol ott van és egy lépést sem tudok tőle tenni, de mára már teljesen megváltozott a véleményem, főleg most, hogy tudom, mi történt vele. Rosszul érzem magam amiatt, hogy az elején nem adtam bele mindent, ám még van időm kijavítani a hibáimat. Úgy követi minden mozdulatom, mintha csak holnaptól ő akarná megfőzni a hallevest. Nem mintha engedném….
- Miben segíthetek? - áll mellém Kyungsoo, én már hálásan szusszanok.
- Ezeket, kérlek, hámozd meg, én meg nekiállok addig szeletelni - nyújtok át neki egy tál krumplit.
- Baekhyun is segíteni akar! - csattan fel az eddig csendben lévő fiú.
- Hm… - nézek körbe, hogy mi veszélytelen dolgot csinálhatna, amihez nem szükséges éles tárgyat a kezébe vennie. - Mosd meg a halat addig.
- Kizárt!
- Miért?
- Csak! Baekhyun igazi feladatot akar!
- Pedig ez egy nagyon fontos része az étel készítésnek. Tudod, mennyit számít, hogy ne legyen semmi baktérium rajta? - magyarázok halál komolyan, minek határása kicsit enyhülni látszik.
- Tényleg? - inog meg biztosságában.
- Tényleg - bólintok.
- Jó - ugrik le és kibontva a szatyrot, nekilát a feladatnak, én pedig a szeletelésnek.
Az ebéd csakhamar elkészül, hála a gondos segítő kezeknek, amiből az egyik többnyire csak hátráltat, de így sem probléma, viszonylag hamar megvagyunk. Baekhyun aktivitása fokozatosan csökken, ami szintén jó hír.
- Mesélj, hyung, milyen mostanság az élet? - kezdeményez beszélgetést Kyungsoo, színesítve a monoton étkezést.
- Lulu többet van kint, aminek Baekhyun nem örül - húzza el a száját és megerősítésként körbe pillant, hogy a helyiségben tartózkodik-e a macskája.
- Jó idő van, neki is kell a mozgás.
- Ne kelljen!
- Ne legyél önző, akit szeretsz, nem szabad bezárva tartani, mert egy idő után elmenekül. Amíg szabadon hagyod, vissza fog térni.
- Lulu mindig hazajön…
- Pont ezért. Neki te vagy a legfontosabb, mindaddig, míg engeded, hogy tiszta érzelmeket tápláljon irántad.
Kyungsoo szavai kifejezetten bölcsek, de azért mégiscsak egy macskáról van szó. Nem hiszem, hogy ilyen mélyreszántó gondolatai lennének Lulunak, hogy ha egyik nap nem mehet ki, többé haza sem jön. Uhh, mi lenne akkor Baekkal? Neki ez az állat a világot jelenti, főleg, hogy kicsi kora óta vele van.
Az ebéd további része ugyanolyan csendben telt, téma híján nem is lehetett volna másként. Egész nap zsibong a törpe, tehát, nem is baj, egy kis nyugalom mindig jól jön. Amint befejezzük, kezdenék már fellélegezni, mikor újra mozgásba lendül.
- Dyonak dolga van - jelenti ki olyan hangsúllyal, amiből lerí, hogy amúgy egyáltalán nincs, csak örülne, ha elhúzna.
- Na, Baekhyun! - dorgálom meg, azonban Kyungsoo leint.
- Hagyd, mindig ilyen.
- Mármint?
- Ha megunja a jelenlétem, egyszerűen csak elküld. Valójában nem zavar, sőt, értékelem, hogy tudatja, na meg, tényleg van mára még dolgom. Köszönöm a vendéglátást.
- Igazán nincs mit - mosolyogok el és követem ki, ahol magára veszi cipőjét.
- Még találkozunk ételcsináló Chanyeol, hyung, te pedig, viselkedj jól - néz rá szigorúan, amiből inkább a szeretet és gondoskodás süt, mintsem komolyság.
- Baekhyun mindig jól viselkedik - fújja fel sértetten az arcát és hisztis kölyköket megszégyenítő módon feltrappol az emeletre.
- Igazán örültem - nyújtok kezet és kikísérve a kapug, egy ideig csak figyelem, ahogy távolodik alakja a fényáztatta, tágas utcán. Gyönyörű ez a környék, kellemes illatok, tiszta levegő. Tényleg szeretek itt lenni. Egyáltalán nem hiányzik a városi zaj és a hajtás.
Visszaballagok hát a konyhába, ahol egy halom mosogatnivaló vár rám. Ha már én főztem, én is pakolok el mindent, úgy, ahogy volt. Még azt a pár tányért és bögrét is elmosom, ami a mosogatóban pihen, majd elcsomagolom a megmaradt ételt, és beteszem a hűtőbe, hogy a szülők is tudjanak enni belőle.
Fél óra takarítás és tisztogatás után feltűnően nagy a csend. Eddig eszembe sem jutott, hogy baj lenne, teljesen máshova figyeltem, most viszont kezd eluralkodni rajtam a pánik. Sebtébe szaladok fel a lépcsőkön és nyitok be Baek szobájába, ahol az ágyán heverésző Lulun kívül nem találok mást, így idegesen folytatom utam a sajátomba, ahol nem sok esély van, de hátha…
Hatalmas mosoly terül el zilált alakomon, amint meglátom nyakik beburkolva szuszogni fekhelyemen. Tényleg kifáraszthatta a nap… Még csak délután kettő van, de ő leplezetlenül alszik az én helyemen.
Ha már úgyis szundít, nagyon halkan kihalászok magamnak a szekrényből pár kényelmes göncöt, átöltözök és könyvemet magamhoz véve, bebújok a fal és Baek közé, ahol elhelyezkedve, egy ideig figyelem gondtalan ábrázatát - még sutyiba egy fotót is lövök róla(vagy húszat) - és folytatom félbehagyott történetem olvasását.
Még nincs lektorálva!!!
Letorálva vagyon :D
Letorálva vagyon :D
Ha szeretnél több információt megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése