Elárulva 2. rész

2. rész 

Két év telt el mióta Baekhyun elhagyta a várost és eltűnt. Senki nem tudta hol van hiába próbálta Chanyeol akár az interneten a közösségi oldalakon elérni akár telefonon, nem tudta. A szülei sem sejtették merre van, de az osztálytársai sem. Semmi más kapaszkodója nem volt a fiút illetően, mint a kép a nappaliba és a levél, amit hátra hagyott. Chanyeol a két év alatt új életet kezdett. Mivel a rendőrségen Baek eltűnése után felmondott így most új munkája van, de a lakás a régi, a száma a régi. Ennek pedig egyetlen oka van. Hátha visszajön. A férfi minden nap várta és pontosan ezért maradt újra és újra egyedül. Azok a nők akik megfordultak az ágyában titkon remélték, hogy a szívébe is be tudnak furakodni, de mindig falakba ütköztek. Nem hitegette őket Chanyeol feleslegesen, mindegyik tudta, hogy nem lesz belőle barátnő csak szexre kell neki. Hiszen olyan szívbe nem férkőzhetnek be, ami már foglalt.

Éppen egy üzleti útra pakolt be amikor a a lábai a nappali szekrényéhez vitték. Fájó mosolyt intézett a képnek, amin végig simított. Ketten voltak rajta és a kapcsolatuk elején készítette a fiú, mert imádott fényképezkedni. Szőke tincsei rakoncátlanul álltak és őszinte mosolya azt jelezte, hogy boldog. 

- Hiányzol.- motyogta Chanyeol, majd kivette a fiókból a levelet és átfutotta kétszer is, pedig már kívülről tudta a sorokat.

Ilyenkor elgondolkozott, hogy rendben van-e a fiú? Boldog ott ahová ment? Vajon tényleg szereti még? Vissza fog jönni valaha? 

Ezernyi megválaszolatlan kérdés, de a férfi úgy érezte, hogy az utolsó sor nem Baekhyun ígérete hanem az övé. Sosem szűnt meg két év alatt szerelme a fiú iránt és úgy érezte nem is fog. 

A képre még egyszer ránézett, majd elrakta a levelet és visszatért az eredeti tennivalójához és pakolt tovább a hatalmas bőröndbe. Öt napot tölt Busan-ba az üzleti találkozó miatt, de nem vágyott oda.

A szállodában lepakolt és a laptopját kezdte bújni az e-mailek miatt és mire észbe kapott már csippant is a mobilja, hogy menjen vacsorázni. Direkt állította be, mert ismerte magát annyira, hogyha egyszer elkezd dolgozni jó darabig semmi nem zökkenti ki. A szálloda szakácsa kiváló volt, de a tökéletes vacsorát beárnyékolták gondolatai mivel a levél elolvasása miatt nem tudta kiűzni a fejéből a fiút és az emlékeket. Nem akart a szállodában maradni, neki friss levegő kellett és néhány feles. Jó idő volt úgyhogy vacsora után az utcákat kezdte róni egy neki szimpatikus bár után kutatva. Tudta, hogy ha a recepción ülő hölgyet megkérdezi temérdek jómódú helyet ajánlott volna, de ő nem fényűzést tervezett ma estére, az nem illett volna a lelkében tomboló fájdalmas érzésekhez. Neki egy rozzant, füstös kocsma kellett egy eldugott koszos utcában.

Érezte, hogy jó irányba viszik lábai amikor az elegáns ruhába öltözött embertömeget felváltotta az átlagos küllemű munkából fáradtan haza vánszorgó sokaság. Az emberek száma fogyott ahogy beljebb ért a város kevésbé turista szakaszára. Ahogy fogytak az emberek úgy nőtt a szemét mennyisége a járda szélén és néhol elcsípett furcsán vizslató tekinteteket. Ő nem ide való és ezt tudta magáról. A rajta lévő öltöny ára a falnak dőlve iszogató öregnek az egy havi fizetésénél is több lehet. Azonban kizárt mindenkit és egyre sötétebb utcákat keresett fel valami eldugott kocsmát keresve, de végül nem bukkant rá. Egy sikátorba kanyarodott le és a gyér fényben próbált kivenni valamit.

- Kezeket fel - szólalt meg egy hang oldalról, amit azonnal felismert így gyorsan fordult az irányába.

Mintha az a két év nem is lett volna. A fekete szeme ugyan úgy csillog mint régen, vékony ajkai a meglepettség miatt enyhén elnyíltak, az összes gyönyörű vonása változatlan volt. Egy dolog tért el, hogy most barna tincsek omlanak könnyes szemébe.

- Baekhyun - olyan halkan ejtette ki a nevét, hogy az említett is alig hallotta mégis összerezzent és a fegyver kiesett a kezéből.

Chanyeol közelebb lépett a fiúhoz és egy megszokott mozdulattal rúgta messzebb a pisztolyt. A fiatalabb csak hátrált de a szemét le nem vette volna a magas alakról. A háta a falnak ütközött és aggódva nézett hátra, hogy nincs hová menekülnie. Visszakapta a tekintetét a férfira aki már csak pár centire volt tőle.

- El sem hiszem, hogy megtaláltalak - simított az arcára, de Baekhyunban bennrekedt a levegő. 

Nem tudta mitévő legyen hiszen a férfi aki anno mindennél többet jelentett neki most két év után itt állt előtte és újra őt érintette. A Chanyeol tekintete egy érzelmi kavalkád volt az alacsonyabb számára. Öröm, fájdalom, megkönnyebbülés, harag és szerelem váltakozott szinte másodpercenként az arcán amitől végül a fiatalabb szemében gyűlt könnyek megindultak arcán. 

- Ne sírj - törölte le őket Chanyeol de végül ő is megadta magát az érzelmeinek és egy csepp az ő arcán is végig szántott majd állát elhagyva a földre esett. 

- Engedj el - váltott hisztérikussá, de a férfi nem értette miért.

- Nem - a vállánál fogva tartotta a falnál, hogy ne szökhessen el.

- Nem akarom, hogy így láss - fordította el a fejét és menekülő utat keresett. Szerette volna átölelni volt párját hogy ha csak egy pillanatra is, de újra teljesnek érezze magát. De nem lehetett, mert Baekhyun úgy gondolta nem érdemel többé szeretetet és figyelmet, főleg nem tőle. - Kérlek Chanyeol engedj el - nézett elkeseredetten a szemébe. Csak az járt a fejében, hogy nem foglalkozhat egy olyan gusztustalan emberrel mint ő.

***

Pár óra elteltével Baekhyun megtörten ült a pályaudvaron és már könnye se maradt így csak üres tekintettel bámult maga elé. Felállt és az automatához sétált és levette az összes pénzt ami a kártyáján volt, majd jegyet vegyen a legmesszebbre induló vonathoz. Nem volt nála más csak a hátizsákja amibe azt a pár ruhát gyűrte, amit Chanyeolnál tartott. Keresett egy helyet magánaka sarokban és ahogy a tova szálló tájat figyelte a vonat ablakán rájött, hogy nem látja többé őt. Már nem tudott sírni így az ég megtette helyette és az üvegen már az esőcseppek versengtek.

Busanba érve döbbent rá mennyire egyedül van és fogalma sincs merre menjen. A telefonjára nézett és rájött, hogy kell vennie egy új kártyát mert a régit még otthon széttörte és kidobta. Nem akarta, hogy bárki keresse mert az akit végtelenül szeretett elküldte őt és nem akarta látni többé. Tartott attól, hogy ha szülei aggódó hangját meghallja akkor haza akarna menni, de nem teheti mert megígérte. 

Az első pár éjszakát egy olcsó koszos kis panzióban töltötte, de hamar rájött, hogy a tartalék pénzét gyorsan fel fogja élni. Munka kellene neki, de nem fejezte be az iskolát viszont nem akart itt beiratkozni most semmiképp. Ha a szülei kerestetni kezdik a rendőrséggel hamar rátalálnak. 

Pár nappal később bele sétált egy új életbe amire akkor még nem is számított és akár mennyire utálta érte magát napról napra egyenlőre nem látott más megoldást, ha túl akarta élni egyedül. Így viszont mindent erkölcsét el kellett dobnia.

***

A gyér fényben tovább vizslatták egymást és Baekhyun egyre csak menekülni akart a vállát szorító hatalmas kéz alól. Már mozdult, hogy kitörjön és elrohanjon, de hosszú ujjak fonódtak a csuklójára.

- Miért menekülsz el?

- Chan könyörgőm eressz már - próbálta lefejteni magáról a férfi kezét.

- Baek kérlek évek óta kereslek, csak beszéljünk.

- Nem akarok - vergődött tovább.

A férfi nem értette miért akar mindenáron eltűnni a közeléből. Ha már nem szerette akkor sem kéne így reagálnia. Viszont a gondolat, hogy esetleg a fiú már nem szerelmes belé borzasztóan fájdalmas volt.

- Enged el - nyomódott egy pisztoly csöve a fejéhez oldalról és végül engedett a szorításon Baekhyun pedig arrébb lépett tőle. - Minden oké? - érintette meg Baek karját az újonnan érkező.

- Ühüm. Menjünk - fogta meg a fiú kezét és elindultak miközben a másik le nem engedte volna a fegyvert. Baek felkapta a sajátját és még egyszer visszanézett a férfira akinek szemében könnyek csillogtak és ajkai a harag miatt vékony vonallá préselődtek.

- Újra meg foglak találni - kiabálta utánuk és ettől a fiú meg is ijedt, mert félt hogy nem tud sokáig ellenállni a szívének.

Chanyeol aggódott mert már csak két napig maradt itt, de azóta nem látta Baekhyunt hiába ment minden szabad percében arra a környékre. Már rengeteg pénzt elosztogatott hogy infókat facsarjon ki Baekhyunról a környéken lakoktól, de semmi értékes. Volt aki ismerte a kis társaságot, de nem tudták hol szoktak lenni csak néha tévednek erre. Ez pedig rossz hírnek számított az ő szemszögéből mert valószínűleg Baekhyun nem fog egyhamar erre jönni ha már annyira menni akart azon az estén. 

Az utolsó napon viszont szerencséje volt mert felismerte a cica szemű srácot akivel a fiú eltűnt aznap este. Egy mozdulattal elkapta a karját, a háta mögé csavarta és a falhoz nyomta.

- Hol van Baekhyun? - kérdezte fagyos hangon.

- Hülye lennék elmondani - nevetett fel.

- Kénytelen leszel  - csavarta jobban a kezét mire a fiú a fájdalomtól felnyögött.

- Nincs szüksége rád.

- Ha tudod hogy ki vagyok miért nem érted, hogy beszélnem kell vele?

- Hogy megint összetörd?

- Nem.

- Miattad kellett eljönnie otthonról. Miattad lett... - nem fejezte be a fiú és ez Chanyeolt nagyon idegesítette.

- Mi lett?

- Megölne ha elmondanám.

- Ha nem mondod el én öllek meg - verte bele a fejét a falba.

- Inkább minthogy eláruljak egy barátot. - nézett rá dacosan nem törődve a vércseppel ami a halántékán folyt végig.

A barát szó hallatán pedig nagy kő esett le a szívéről. Chanyeol egy csöppet engedett a szorításon, de továbbra sem lett volna a fiatalabbnak lehetősége elmenni.

- Figyelj - sóhajtott egyet, tudta hogy csak ész érvekkel nyerhet - iszonyatosan megbántam ami két éve történt és azt akarom, hogy tudja még mindig szeretem és szükségem van rá.

- Most ezt mondod, de ha tudnád miken ment át, hogy életben maradjon itt egyedül akkor is ezt mondanád? - méregette gyanakvóan.

- Nem érdekel mit tett. Én felmondtam a rendőrségen mikor rájöttem, hogy ő a tolvaj akit kergettem hónapokig és nem érdekel ha továbbra is betör máshoz, lop, ha embert ölt vagy bármi mást csinált.

- Szépen elsoroltad a napi cselekedeteit - gúnyolódott tovább a fiatalabb.

- Akkor is látnom kell.

A lopás már nem is érdekli, de hogy Baek képes lett volna megölni bárkit azt nem hitte el.

- Beszélek vele és ha úgy gondolja látni akar, el fog menni.

- Ha ismered tudod, hogy nem jönne el a találkozóra, ha szégyenli amit tett.

- Akkor mit vársz tőlem, vigyelek haza magammal?

- Azt.