1. rész
Az új tanév
Baekhyun pov
Március 6-a van hétfő és ma kezdődik az újabb tanév. Idén én is saját osztályt kaptam és így már nem csak matekot tanítok, de a koreai is az én feladatom ezeknél a gyerekeknél. A testnevelésre saját oktatója van az iskolának tehát az nem rám hárul. Alsóban csak ezek a tantárgyaik vannak és inkább a fegyelmezésükön van a hangsúly. Épp ezért lettem általános iskolai tanár, mert ilyenkor még nem arról szól az iskola, hogy mennyi felesleges tudást tudnak befogadni a gyerekek. Itt az életre készítjük fel őket. Most még csak alapozunk és egy szilárd alap mindent elbír. Két év múlva már hozzácsapódik az angol, az erkölcstan, tudomány, ének és rajz is. Azonban a saját osztályomnak ezekkel még nem kell foglalkoznia. Összesen harminchárom kis lurkó lesz az életem része hamarosan és egyszerre félek és izgatottan várom.
Már fél órával előbb a teremben ülök és a padokra teszem a kis tájékoztatót, ami a szülőknek szól, hogy mire lesz szükség az éveben. Szerepel rajta, hogy milyen menete van a gyerekek tanításának, kezdve itt az óraszámokban és szünetek leírásában, hogy melyik napokban nincs iskola. Már három éve vagyok tanár és hihetetlennek tartom, hogy már a most saját osztályom van.
Szép lassan szállingóztak befelé én pedig mindenkinek biccentettem, de szerencsére senki nem jött ide külön, mert úgyis mindent megtudnak néhány perc múlva. Idővel megtelt a terem és a gyerekek szüleikkel megkeresték a helyet, amit névsor alapján állítottam össze. Itt nincs választás, nem a legjobb barátjuk mellé ülnek. Arra ott van a szünet, hogy játszanak, órán erre nincs lehetőség. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek jóba a padtársaikkal, de tudják, hogy az iskola nem móka. A szüleiknek komolyan elvárásaik vannak velük szemben már most én pedig nem hagyom, hogy bármelyik gyerekem is csalódott legyen, amiért a szüleinek nem teljesítette a kérését. Emellett akár milyen jó a memóriám nem tudok megjegyezni ennyi nevet egy nap alatt. Normál esetben mindenkit elkísért mindkét szülő, de voltak egyedül álló anyukák is. Azonban egy páros eléggé kirívott a tömegből. Egy nagyon vidám, élénk kisfiú kereste a nevét a padoknál nyomában egy fiatal férfival. Úgy látszik egy egyedülálló apukánk is van, ami kicsit megmosolyogtatott. Hasonlítottak, de leginkább az volt a közös, hogy mindkettejük mosolya egyből jobb kedvre derített. A kisfiú pattogva várta meg apukáját, mert megtalálta a nevét. A férfi két lépésből már mellette is termett és a neki kitett nyomtatott papírt nézegette majd eltette a kezében tartott táskába. Leguggolt a kisfiú mellé, megsimogatta a fejét és szépen elsétált a fal mellé a többi szülőhöz. Az anyukák alaposan megfigyelték a jókiállású férfit. Néhány nő, akik lehet, hogy csak most ismerkedtek meg összesúgtak a helyes és fiatal apa láttán. Ő pedig ezt észre se vette csak büszkén figyelte csevegő lurkóját.
Amikor láttam, hogy minden padban ott csücsül a gazdája megköszörültem a torkomat.
- Jó napot kívánok! - hajoltam meg a szülők felé, mert feléjük illik először. - Sziasztok! - fordultam vissza mosolyogva a gyerekek felé. - Byun Baekhyun vagyok - biccentettem mire mindegyikük mélyen meghajolt ültében. - Én leszek az osztályfőnökötök és a testnevelésen kívül minden órát én fogok nektek tanítani. A legfontosabb ezek közül a koreai. Ezen fogtok megtanulni helyesen írni, olvasni és a beszédre is figyelünk. A második legfontosabb a matematika, hiszen a számok az egész életeteket végig kísérik majd. Ami a nap teljes részét kiteszi, amíg az iskola falain belül vagytok a fegyelmezettség. Ne tantárgyként tekintsetek rá hiszen minden percetekbe bele lesz építve. - csillogó szemű fiúk és lányok merednek rám. Hiába egysíkú a mondandóm és hangzik szigorúan folyamatos mosolyom ellenére ők régóta várják ezt. Koreában büszkék a gyerekek, ha már iskolások, ha jó helyen, kitűnő eredményekkel tanulnak. - Hetente négy testnevelés órátok lesz, de az nem velem. Az elsőre természetesen elkísérlek benneteket, de Kim tanár úrral töltitek azt az időt. Minden óra után szünet van és akkor játszhattok és beszélgethettek egymással. Egy nap öt, néha hat órátok lesz, ami az évek során csak nőni fog. Ebédre az első napokban velem jöttök. - A következő mondandóm a szülőknek szólt így feléjük fordultam. - A tanítás ha véget is ért este hétig biztosítjuk a diákok felügyeletét amennyiben erre van igény a munkájuk miatt. Van valami kérdés?
Néhány szülő olyan kérdéseket tett fel, ami a lapon rajta van és ha vette volna a fáradságot most nem húzná az időt.
- Nektek van valami kérdésetek? - fordultam vissza feléjük.
- Hogy szólíthatjuk a tanárurat? - kérdezte egy kisfiú.
- A Beakhyun-ssi tökéletesen megfelel.
- Hány éves vagy? - kérdezte egy másik.
- Nemsokára huszonhat.
- Van barátnőd? - kiabált be egy kislány hatalmas mosollyal.
- Nincs - nevettem és néhány szülő is kuncogott a merész kishölgyön.
Hiába akarjuk őket máris szigor közé szorítani még csak gyerekek és engem aztán nem zavarnak az ilyen kérések. Ha barátnőm nincs is gyerekem már van harminchárom, hát minek nekem bárki más?
A szülők elköszöntek csemetéiktől és szépen elmentek a dolgukra. Akik igényt tartanak a napközire külön oda jöttek hozzám én pedig biztosítottam, hogy ezen a héten végig én felügyelem a tanítás utáni időt. A magas apuka is itt hagyná a gyereket, amire szintén bólintottam. Amint az utolsó szülő is kilépett a teremből mosolyogva fordultam feléjük. Hiába tudom a napló szerint, hogy kit hogy hívnak természetesen kértem, hogy mutatkozzanak be és meséljenek magukról. Ennyi gyerek esetében ez két tanítási óránkba került, de a mai nap csak erről szól, hogy megismerjük egymást és az épületet. Elérkezett a 12 óra így az ebédlőbe mentünk. A nagyobb osztályok tudják, hogy a kicsikre ilyenkor figyelni kell, de az én kis diákjaim nagyon okosak és szépen sétálnak egymás mellett. Ebéd után körbe jártuk az iskolát főleg azokat a részeket, amiket ismerniük kell. Elmentünk a mosdókhoz a mi emeletünkön, ami az első volt. De elmondtam, hogy minden emelet két szélén találnak. A tanárit is megnéztük, hogy ha szükség van egy felnőttre tudják hol keressék. Az orvosi szobát is meglátogattuk, mert fontos hogy ha baj van és valaki megsérült egyből ide kell jönniük. A tornaterem innen csak két perc így oda is betértünk. Most az egyik felsős osztálynak volt órája és mi csak a fal mellé álltunk be és néztük őket picit. A fiúk kosaraztak a lányok pedig röplabdáztak. Elég nagy volt a tornatermünk így bőven le lehetett kötni őket. Épp kiment a labda a fiúknál és felénk gurult.
- Dobd ide hyung - szólt oda egy diák.
- Ne szólíts hyungnak - dobtam kosárra a labdát és be is ment.
- Ha magasabbra nősz még kosaras is lehettél volna - pimaszkodott, de nem bántónak szánta ő csak ilyen volt.
- Csak nem vécét szeretnél pucolni a héten Mark?- kérdeztem nevetve.
- Már megint?- nyafogta.
- Na húzzál futni hat kört - vágta nyakon a tesitanár és a diák már ment is.
Nem zavart sose ha lehetett velük viccelődni, mert azért nem estek át a ló túloldalára. Mindig tudták, hogy a tisztelet nem elhanyagolható még ha viccelünk is. Ráadásul összesen tíz évvel vagyok csak idősebb a végzősöknél hát ne is kezeljenek kiöregedett, morcos tanárnak.
- Egyénként szép dobás - veregette meg a vállam kollégám és egyben legjobb barátom is.
- Néha villogni is kell.
- Ez lenne az osztályod?- nézett végig a kis seregen.
- Bizony. Köszönjetek Kim Minseokak a testnevelés tanárotoknak.
- Jó napot kívánunk - hajoltak meg derékszögben hatalmas mosollyal.
- Már most is ilyen kis okosak így csak rontani tudsz rajtuk.
- Itt hagytunk hyung - intettem neki és megindultam, amíg a gyerekek követtek mint a kis kacsák az anyjukat.
- Az a fiú nem mondhatja neked, hogy hyung? - rángatta meg a felsőm ujját a magas apuka kisfia.
- Nem. A tanárokat nem nevezzük így, ezért kapta a büntetés köröket.
- Miket? - kérdezte egy másik.
- Mivel tiszteletlen volt így Kim tanár úr büntetésből hat kör futást kért tőle és neki meg kell csinálnia.
- De te is hyungnak hívtad a másik tanárt - szólt megint Seojun.
- Nekem lehet, mert én is tanár vagyok és ő egy nagyon jó barátom.
- Akkor mi nem hívhatunk oppának? - kérdezte szomorkásan egy leányzó.
- Sajnálom szívem, de a tanárokat a nevükön kell hívnotok és oda is kell bigyeszteni a ssi képzőt.
- Értettük - vágták rá kórusban.
Komolyan nagyon kis okosak és illedelmesek mind. A végén tényleg csak rontok rajtuk.
Kimentünk az udvarra játszani és ott beleszaladtam az új igazgatóba. Apjáról szállt át a poszt rá még tavaly.
- Joonmyeon kérhetnék valamit?
- Persze Baekhyun, mit szeretnél?
- Mikor hozzák a srácaim könyveit? - kérdeztem miközben le se vettem a szemem a gyerekekről.
- Még ma eljuttatjuk minden osztályba, de úgyis csak holnaptól fog kelleni - nézte ő is a játszó apróságokat.
- Tudom, de ma nálam van a napközi és nem akarom hogy akkor futkossanak vele.
- Tényleg - merengett el. -Akkor egy órán belül intézkedem.
- Köszi hyung - intettem neki.
- Őt is hyungnak hívtad - jelent meg huncut mosollyal az a lurkó.
- Azért Seojun, mert ő is egy barátom. Itt az iskolában mindenkivel jóban vagyok és idősebbek is nálam ezt szoktam meg. De a te kedvedért változtatok rajta, jó? - mosolyogtam vissza. Figyelmes és kellőképp zsivány, lesz vele bajom.
- Nem kell, csak piszkálni akartalak.
- Szemtelen vagy- dorgáltam meg, de nem vittem túlzásba ő pedig már el is szaladt.
Az egész napunk jól telt. A könyveket tényleg hamar meghozták és mindenki szépen a terem végénél lévő polcokra tette a sajátját. Mindannyiuknak van egy kis része, amibe pakolhatja a holmiját és így nem kell mindent hazacipelniük, amiből nincs lecke. Kisebb az esély, hogy otthon hagyja és nem is kell tíz kilós hátizsákkal szaladgálnia. A szülők, akik időben végeztek a munkával jöttek a gyerekükért és voltak, akik meg is vették a papíron szereplő dolgokat. A kicsit meg örömmel mutatták meg a polcukat, hogy hová kell tenni.
Az én osztályomból összesen hét gyerek maradt a napköziben és más osztályokból is jöttek páran. Hat körül mindenkit elvittek csak Seojun maradt itt velem, aki unalmában már rajzolgatott.
- Ez mi lesz? - guggoltam a padja mellé.
- Autó - színezte pirosra a járgányt.
- Buszt is tudsz?
- Még szép - villantott hatalmas mosolyt és már ragadta is meg a kék ceruzát, hogy oda biggyesszen egy buszt is a képre.
Egy idő után viszont elálmosodott és a padra dőlve elaludt. Március lévén csak egy vékony kardigánom van a fogason, de ráterítettem, mert a semminél mégis csak több. Már elmúlt hét, de az apukája sehol, én meg kezdek aggódni. A szülők adatait fürkésztem tíz perc után, hogy felhívjam, de épp akkor toppant be.
- Elnézést a késésért - vágta be a 90 fokot majd fiát kezdte keresni. - Sajnálom dugó volt azért nem értem ide időben.
- Nincs baj, néha megesik.
Odament a kisfiúhoz és simogatni kezdte a hátát.
- Jun ébredj - csak nyöszörgés volt a válasz. - Tuti csak megjátsza - emelte fel a kis manót és indult meg a kijárat felé. - Még egyszer sajnálom és köszönöm, hogy tovább maradt.
- Nem gond - kaptam fel a táskámat, hogy én is haza menjek.
- Elvihetem?
- Hagyja csak kocsival vagyok én is - zártam be a termet és együtt mentünk ki az épületből.
Ő a suli előtt parkolt, de az én kocsim az épület mögött állt a tanári részen.
- Holnap találkozunk. Jó éjszakát.
- Önnek is - biccentett és ki is ment a kapun.
Otthon boldogan vágódtam le a kanapéra a vacsorám kíséretében. Minden tökéletes volt ma és szeretném ha a lelkesedésük megmaradna később is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése