Elárulva 4. rész (Vége)

4. rész

Baekhyun egyre kétségbeesettebbé vált, ahogy a jól ismert városba egyre beljebb értek. Tucatnyi emlék tört rá és tudta, hogy nehéz lesz, mert Minseok okkal választotta pont Szöul-t. Mindig hajtogatta neki, hogy az ő élete még rendbe hozható lenne, ha akarná.Most viszont akár akarja akár nem az idősebb nem hagyott neki nagyon választást.

Lepakoltak egy négyemeletes lakóház előtt és az idősebb ki is szállt majd megropogtatta elgémberedett tagjait.

- Mire vársz? - szólt vissza a leengedett ablakon keresztül a kocsiban ücsörgőnek.

Nehézkesen szállt ki és vizslatta az előtte lévő téglaépületet. Tehát ez lesz az az otthon, ahol mindent újra kezdhetnek. Ahogy az utcát is megnézte rádöbbent, hogy jól ismeri, mert többször járt mér erre ugyanis pont a szülei és Chanyeol lakása közötti területbe esett. Szerelme otthona mindössze negyed óra sétára van innen míg szülei épphogy öt percre.

- Úgy nézel ki, mint akit ölnek - nevetett Minseok és elindult a ház felé.

- Miért pont itt vettél lakást?- ment utána.

- Olcsó volt - vont vállat.

- Vagy csak pont jó helyen- morogta inkább csak magának.

Nem válaszolt semmit az idősebb így tudta, hogy eltalálta miért is épp ebben az épületben fognak lakni. Igazából Minseok a pénztárcájában lévő irataiból tudta az állandó címét, ezáltal a szüleiét és igyekezett egy közeli lakás keresni hozzájuk. Sejtette, hogy Baek már nem költözne haza őt magára hagyva, de ha közel vannak egymáshoz az segít majd a kapcsolatuk rendbe tételére.

A lakás hasonlított a régire elrendezés szempontjából, két szoba a lakás két szélén köztük nappali, a konyha és az előszobából nyílt a fürdő. Nekik pont elég, sőt a szobák kifejezetten nagynak számítottak. Szépen kipakoltak a dobozokból és berendezkedtek. Az egész napjuk elment vele és nyúzottan terültek el a kanapén késő este.

- Hulla vagyok.- sóhajtott egy nagyot Baekhyun.

- Csak nem. Még rendelned kell nekem vacsorát, mert nincs az a pénz, amiért én innen felállnék.

- Gondolhattam volna. - nagy nehezen feltápászkodott és rendelt is mindkettőjüknek.

- Én lezuhanyzok amíg jön - hagyta ott barátját a nappaliba.

Tetszett neki a lakás és végül is szeretett anno Szöulban élni. Vidám, energikus hely és régen sok barátja volt. Talán vissza mehetne a suliba is, bár furcsa lenne, hogy két évvel idősebb mindenkinél, de már nem folytathatják azt az életet mint eddig tehát muszáj befejeznie az iskolát. A legfontosabb viszont az, hogy átmenjen a szüleihez. Bár lélekben még nem készült fel, hogy eléjük álljon, de tudta, hogy muszáj lesz. Nagyon rossz lehetett nekik, hogy szó nélkül eltűnt és semmi életjelet nem adott magáról évekig. Talán már azt gondolták nincs is életben. Mondjuk Chanyeol biztos szólt nekik, hogy megtalálta őt és ne aggódjanak. Az annyira rá vallana, hogy még a visszautasítás fájdalma mellett is jót akarna az ő szüleinek. Elhatározta, hogy el fog menni hozzájuk.

A vacsora elfogyasztása után Baekhyun bevonult a szobájába  és az ágyra dőlve nézegette a képet magukról, amitől nem tudott megválni évek alatt sem. Chanyeolhoz is elmenjen? Azt mondta várta mindig. Ez vajon most is így van? Vagy tényleg új életet kezdett mióta visszajött Busan-ból több mint egy hónapja? Hiszen azt hazudhatta neki, hogy már nem szereti. Ő meg volt olyan hülye, hogy ezt el is hitte. 

***

Chanyeol csalódottan hagyta el Busan-t. Hiába találta meg Baekhyunt ennyi idő után nem tudta elérni, hogy haza menjen vele. Sőt elveszítette még jobban hiszen eddig legalább kapaszkodhatott a tudatba, hogy talán még ő is szereti, hogy helyre tudják hozni. Otthon igyekezett összeszedni magát, de valahogy mindig a nappaliszekrény előtt kötött ki a képet bámulva. Úgy gondolta tovább kéne lépnie, el kéne felejtenie, de képtelen volt rá. Nem tudta elengedni és erre a legjobb bizonyíték, hogy a képet visszahelyezte a helyére és nem is tervezte kidobni. Ha csak ennyi maradt a szerelmükből akkor ő bizony megőrzi.

Másnap természetesen felhívta a fiú édesanyját, mert ha nem is hozta magával, de megtalálta végre. Életben van és ez a szüleinek mindenképp tudniuk kell. Fájt neki erről beszélni, de a nő csak kérdezgette, hogy minden rendben van-e vele, egészséges-e, mit csinál, mikor jön haza? A férfi sok kérdésre nem tudta a választ, amire igen azt meg nem mondhatta el neki. Mielőtt letették a telefont a nő lágyabb hangnemben próbálta nyugtatnia férfit, hogy ne aggódjon vissza fog még jönni és ha lehet legyen türelmes. Nehéz volt megfogadnia. tehát maradt az egyetlen dolog, ami elterelte fájdalmáról a figyelmét, a munka.
***

Már egy hete itt voltak Szöul-ban, de Baek ki se tette a lábát a lakásból.

- Itt fogsz gubbasztani életed végéig? - lépett a nappaliba Minseok.

- Hyung nem merek eléjük állni.

- Miért?

- Hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget? - nézett rá mérgesen.

- Én úgy gondolom, hogy örülni fognak neked. Nem azzal lesznek elfoglalva, hogy elmentél, hanem hogy újra itt vagy.

- Lehet - kúszott apró mosoly ajkaira. - Elkísérsz? - nézett bizakodóan barátjára.

- Nem  - vágta rá egyből majd otthagyta és a konyhába sétált.

- Miért? -  ment utána és az eddigi határozottsága kezdett elszállni.

- Mert ezt egyedül kell megoldanod. Nem kell neked kapaszkodó, hogy a szüleidhez menjél. Nem fognak haragudni, se kidobni. Nem mászok bele abba a családi körbe, ami ott lesz majd.

- De te is a családom vagy- fogta meg a karját.

- Tudom - mosolygott rá. - De van. amit egyedül kell megcsinálnod. A suliba beiratkozáshoz elkísérlek ha szeretnéd - terült el gonosz mosoly az arcán.

- Oda nem kell - nevetett majd otthagyta Minseokot.

Eldöntötte, hogy holnap délután elmegy a szüleihez. Régen mindig hat után egy kicsivel értek haza ez talán nem változott.

Aggódva állt a szép kertes ház előtt és még a tenyere is izzadt. Mit mondjon neki? Hogy fognak rá reagálni? Remegő kézzel nyomta meg a csengőt és tudta, hogy innen nincs visszaút. Az ajtó kinyílt és ő lassan emelte fel tekintetét a lábtörlőről és egy könnyes szempárba nézett. Édesanyja hangosan zokogott fel majd a padlóra rogyva sírt.

- Tudtam, hogy visszajössz - zokogta rendületlenül és Baekhyunnak is megeredtek a könnyei. Leguggolt az asszonyhoz és megölelte. Vékony karok szorították magukhoz és már bánta, hogy nem első nap jött ide.

- Baekhyun - hallotta meg apja hangját is majd ő is letérdelt a síró páros mellé és körül zárta őket karjaival.

Pár percig még a küszöbön voltak, majd Baekhyun kibontakozott az ölelésből.

- Nem megyünk inkább be?

- De-de persze, gyere - ragadta kézen az anyja és már vonszolta  is a nappaliba, a cipőjéből is csak épphogy volt ideje kilépni.

A ház nem változott semmit és félt, hogy a szobáját is pontosan ugyan úgy hagyták az eltűnése után, de erre nem nagyon akart még gondolni. Elég lesz a találkozás után elmondani, hogy nem költözik vissza hozzájuk.

- Chanyeol mesélte, hogy találkoztatok. Miért csak most jöttél?

- Még egy darabig Busan-ban maradtunk.

- Maradtatok? Kivel? - ült le a fotelba az apja.

- A srác, akivel ott ismerkedtem meg vele laktam, együtt jöttünk.

- Már nem Chanyeollal vagy? - ijedt meg az édesanyja.

- Minseok csak barát, olyan mint a bátyám, nem járok vele. - rázta meg picit a fejét - De ami Chanyeolt illeti nem tudom hogy állunk, ezen még nem gondolkoztam.

- Ugye tudod, hogy összetörted őt? - kérdezte az anyja miközben a kezére simított.

- Tudom. - mondta lehajtott fejjel.

Még órákig beszélgettek, hogy mi történt a két év alatt. Baekhyun sok mindent eltitkolt, mert azt csak nem mesélhette el, hogy bűnöző lett. Azért költöztek el, hogy normális életet éljenek és ne a múlton rágódjanak. Elmesélte, hogy itt visszamegy majd az iskolába és befejezi, ahogy kell.

- Mennem kell - állt fel az asztaltól.

- Mégis hová? - pattant fel az anyja.

- Hyung otthon vár.

- De te most vagy itthon - értetlenkedett a nő.

- Nem- ingatta a fejét. - Én már nem fogok visszaköltözni.

- Miért?

- Minseoknak csak én vagyok. Itt lakom tőletek néhány percre, bármikor átjöhetek. Sőt legközelebb őt is elhozom, imádni fogjátok - mosolyodott el.

- Nem hagyhatsz itt minket megint.

- Elég- lépett felesége mellé Baekhyun apja. - Igaza van, már felnőtt egy-két év múlva úgy is ez lenne. Sőt ha nem ment volna el két éve akkor is Chanyeolhoz költözött volna a suli után, nincs különbség.

- De - próbálkozott az asszony, de elhallgatott. - Tényleg jössz még?

- Persze és ti is jöhettek majd - ölelte meg az anyját majd kiment a házból.

Visszaintegetett az ajtóban álló szüleinek és boldog mosollyal indult haza. Tényleg minden rendben volt és nem haragudnak rá. Bár nem kérdezgették az okokat, hogy miért is tűnt el minden szó nélkül, talán Chanyeol még akkor elmondott mindent, amikor elment Szöul-ból. Vajon hozzá lesz mersze valaha elmenni? Vagy az utcán fognak összefutni egyik nap? Az nagyon kínos lenne úgyhogy talán inkább mégis neki kéne felkeresnie. Azt mondta ott lakik, ahol eddig. Holnap szombat, majd késő délután átmegy, akkor biztos nem dolgozik és otthon lesz.
Szombat reggel van, de a tegnapi elhatározása Baekhyunnak elszállt. Még nem tudott elmenni Chanyeolhoz, mert hiába a tény, hogy a szülei jól fogadták, mi van ha a férfi nem így fogja? Mi lesz ha, amikor meglátja az ajtóban se szó se beszéd becsukja előtte, mert nem kíváncsi rá?

Egész nap ezen törte a fejét és Minseok zökkentette ki elmélkedéséből, amikor hazaért.

- Te már megint mit ücsörögsz itt? - borzolta össze a haját, amikor elment a kanapé mellett.

- Csak gondolkozom.

- Chanyeolon? - ült mellé egy pohár víz társaságában.

- El akartam ma menni hozzá.

- Akkor miért ülsz itt? - kérdezte egy korty után.

- Egyszerűen nem megy ez nekem.

- Csak félsz, de nem értem mitől - csóválta meg a fejét - Pont az lesz vele is mint anyádékkal.

- Ezt nem tudhatod.

- Nagyobb százalékban fog magához ölelni, mint kidobni. Egy hetet adok összeszedni magad aztán elráncigállak hozzá - végszóra otthagyta barátját a kanapén a gondolataival.
Félt a találkozástól, de tudata, hogy Minseok képes lenne fülénél fogva elrángatni őt, mintha csak öt éves volna. Hirtelen pattant fel a kanapéról és már rohant is ki az ajtón cipője felhúzása után. Még csak nem is mondta hogy elmegy, de az ajtó kellő zajjal zárult utána ezzel tudatva lakótársával, hogy nincs itthon. Úti célja pedig még egyértelműbb volt az idősebbnek. Baekhyun futva tette meg az utat szerelme lakásához, mert nem akarta, hogy esélye legyen a nagy sétálgatás közben meggondolnia magát. Ha már elindult végre akkor meg se áll a célig, bekopog és minden mondatát eltűri bármit vágjon is a fejéhez. Vett egy nagy levegőt a lépcső előtt majd felsétált a harmadikra. Az ismerős ajtó előtt hezitált picit, de ha már eljött akkor nem mehet haza. Végül bekopogott, de nem történt semmi. Még egyszer kopogott, de néma csend volt az ajtó túloldalán így rá kellett jönnie, hogy valószínűleg nincs itthon. Ez végül is előfordul hiszen szombaton mit keresne itthon egy huszonéves szingli férfi? Persze, hogy nincs itt.

Egyszerre volt csalódott, hogy nem találta otthon mégis megkönnyebbült, hogy húzhatja még a találkozót. Még mindig félt attól, hogy mi lesz amikor találkoznak, de azért megvárni nem fogja, hát hazaindult. Minseok hatalmas mosollyal az arcán fogadta, amint a nappaliba ért, de Baekhyun arckifejezéséből ítélve nincs minden rendben. Kérdeznie azonban nem kellett a fiatalabbat.

- Nem volt otthon - mondta neki lehajtott fejjel és lassan csukódott mögötte a szobája ajtaja.

Amikor haza ért már csak a csalódottságot érezte és egy kis féltékenységet. Vajon kivel lehet? Tényleg talált valaki mást? Nem várt rá és lecserélte? A gondolataiban felmerülő kérdések után egyből korholta magát. Mégis milyen jogon feltételezi, hogy a férfi a Busan-ban tett szavai után otthon várja mikor csenget? Mégis egy kép kúszott gondolatai közé, amin Chanyeol

mással van és elszorult a torka. Nem akarja mással látni. Vissza akarja kapni őt és sosem fogja elengedni. Meg próbálja majd máskor is, előbb utóbb csak otthon lesz.

Két héten keresztül járt hozzá de sosem nyitott ajtót senki, így a napok amikor bekopogott az ajtón egyre ritkultak. Már kezdte elfogadni, hogy nem fogja ott találni így ideje volt tovább lépnie. Beiratkozott az iskolába is és mivel csak négy hónapot nem fejezett be az utolsó évéből az érettségiig így lehetővé tették, hogy csak vizsgázni menjen be és tanulja meg otthon az anyagot. Ezt el is fogadta, mert így segíthetett Minseoknak a kávézóban, amit vett. 

Egyik este épp sétált a folyónál, amikor Chanyeol lakása mellett haladt el és megszokásból felnézett, de legnagyobb meglepetésére most égett a villany. Gyorsan megkerülte az épületet és felszaladt a lépcsőn, vett egy nagy levegőt majd bekopogott. Csak remélhette, hogy még itt lakik és nem valami ismeretlen fog neki ajtót nyitni. Amikor a nyílászáró kitárult kiengedte a levegőt és kedvesen elmosolyodott.

- Szia - köszönt halkan a megdöbbent férfinak.

- Szia. - mondta kis késéssel mire felfogta, hogy ki is áll előtte. - Hát te?

- Visszaköltöztem. Itt lakom nem messze - mutatott jobbra, ahonnan jött.

Az idősebb nem tudott válaszolni egyszerűen csak itta a látványt, ahogy jókedvűen itt áll az ajtójában, akire évek óta várt.

- Azt hittem elköltöztél.

- Ezt hogy érted?

- Voltam már itt párszor - mondta lehajtott fejjel.

- Céges ügy miatt kellett elutaznom. - figyelmét le nem vette róla.

- Értem.

- És miért jöttél? - kérdezte kíváncsian, de amikor a fiatalabb enyhe pírral az arcán nézett rá elmosolyodott - Gyere - fogta meg a kezét és behúzta az ajtón.

Baekhyun körbe vezette a tekintetét a kis lakáson és rá kellett jönnie, hogy semmi sem változott. Minden olyan volt mint két éve, amikor könnyeivel küszködve összepakolt és elment.

- Nem haragszol ha lezuhanyzok? Most értem haza és a vonaton dög meleg volt.

- Akkor inkább hazamegyek, ha zavarok - indult volna vissza az előszobába.

- Ne butáskodj öt perc alatt kész leszek, addig csinálj egy teát. - simított végig a karján majd eltűnt a fürdőben.

Baekhyun tehát a konyhába ment innivalót csinálni maguknak. Már meg sem lepődött, hogy a szekrényben ott volt a régi bögréje és hatalmas mosoly kúszott arcára miközben levette a porcelánt. Még emlékezett rá, hogy szereti Chanyeol a teát tehát úgy készítette neki a zöld teát mint régen. Épp rakta volna el a cukrot, amikor egy hang zökkentette ki és kis híján a padlón kötött ki a dobozka.

- Mondtam, hogy sietek - lépett a konyhába az idősebb.

A fiú legnagyobb döbbenetére azonban arra már nem vette a fáradtságot, hogy rendesen felöltözzön. Egy rövidnadrág volt csak rajta és a törölköző a nyakában, amivel a haját szárítgatta. Alaposan végig futtatta rajta a tekintetét, ami Chanyeolnak is feltűnt.

- Baek, ha így bámulsz az nem lesz jó - lépett közelebb hozzá és a fiú egyből a szemeit kezdte inkább nézni.

- Bocsánat.

- Olyan érzésem van mintha el se mentél volna - mondta halkan és tenyere a fiú arcára siklott, aki belehajolt az érintésbe és saját kezét a férfiére csúsztatta.

- Busanban hazudtam neked - nézett fel újra az arcába - Betartottam az ígéretem - vallotta be könnyes szemmel.

Chanyeol ajkaira hajolt és lágyan érintette az övéit, keze a tarkójára siklott és egyre csak húzta magához. Baekhyun ajkai megremegtek a visszafojtott sírástól és amint ezt az idősebb észrevette befejezte és homlokukat összeérintve suttogta közéjük a szót, amit már rég mondott neki.

- Szeretlek. 

Baekhyun lenyelte könnyeit és erőszakosan rántotta le magához a férfit és elkezdte tolni a hálószoba felé. Chanyeol részéről nem volt tiltakozás így egyszerűen haladtak az ágyig ott pedig Baekhyun hanyat dőlt és húzta magára az idősebbet. Chanyeol nem váratta sokáig egyből lehúzta róla a feleslegesnek vélt ruhadarabokat.

- Szebb vagy mint emlékeztem - csókolt végig a mellkasán.

A szoba falai két év után újra azt a hangot verték vissza, ami Chanyeol fülének a legszebb volt. A fiú sóhajai és nyögései az ő cselekedeteire teljesen elvették az eszét.

- Soha többé ne hagyj el - borult a nyakába, de egy pillanatra sem állt le.

- Te meg sose küldj el magadtól többé. - ölelte magához szerelmét és hajszolták tovább az élvezetet.