2.rész
A legjobb tanár
Seojunt már három éve nevelem. Az unokatestvérem kisfia egyébként. Sajnos Yongguk és a felesége autó balesetet szenvedtek és nem élték túl. A temetés után kérdéses volt a kisfiú elhelyezése mert végrendelet az nem volt. A nagyszülőkhöz nem kerülhetett, mert már nem tudtak volna megfelelően gondoskodni egy négy évesről. Valahogy mindenki próbálta kerülni a lehetőséget, hogy a neve felvetüljön mint lehetséges örökbefogadó. Én csak figyeltem a megtört kisfiút és úgy gondoltam, hogy nem hagyom magára. Nekem amúgy sem lehet és imádom a gyerekeket. Oda sétáltam mellé és megkérdeztem, hogy szeretne-e velem élni mostantól mire kis könnyes szemeit megtörölte és bólintott. Nem akadékoskodott senki, hogy egyedülállóként, hogyan akarok gondoskodni egy életről. Inkább örültek, hogy megoldódott a dolog.
Seojun nagyon okos kisfiú és nem is szerettem volna kitörölni a szülei emlékét így nem is vártam tőle eleinte sok megértést irányomba. Hiszen felnőttként is nehéz elveszítenünk, azt aki a legfontosabb az életben nem még ilyen kis korban. Hat éves volt mikor először hívott apunak, de azt hittem csak véletlen, mert éppen beteg volt és a láztól már nem is tudja mit beszél. Mégis annyira jól esett. Másnap reggel már úgy jött be, hogy apaként szólongatott így kiderült, hogy nagyon is tudatában volt, hogy mit jelent ha így nevez. Azóta is így tesz én pedig büszkén mondom mindenkinek továbbra is, hogy már szülő vagyok.
Már egy hónapja hallgattam tőle, hogy mennyire várja az iskolát és megmutatja nekem, hogy mennyivel jobb tanuló lesz mint én voltam. Nem lesz nehéz engem leköröznie, de ezt nem mondtam neki.
Hétfőn jóval előttem ébredt és a legpocsékabb módját találta meg a felkeltésemnek.
- Apaaaa - kiabált futás közben majd rám ugrott.
- Később - nyöszörögtem, mert ez ilyen gyerek tehetség, hogy mindig a legrosszabb pontba tud térdelni.
- De ma iskola van.
- Akkor öltözz fel és nézz mesét.
- De be kell érni - makacskodott és elkezdett ugrálni rajtam.
- Na haladj akkor - löktem le magammal és belecsomagoltam a takaróba mire visítva nevetni kezdett.
Amikor kiszabadult visszament a szobájába és elkezdett készülődni. Én kivánszorogtam a konyhába és vártam, hogy lefőjön végre a kávé, ami eléri, hogy úgy nézzek ki mint egy ember és addig két szelet kenyeret bele tettem a pirítóba, hogy tudjon Jun reggelizni.
- Moss fogat - szóltam rá kávé kortyolgatás közben és öntöttem tejet a poharába.
Ő beszaladt a fürdőbe és két perc múlva már vissza is ért. A reggelije addigra ehető hőmérsékletűre hűlt így a mesecsatornát bámulva burkolta be.
A lakásunk igazán szép volt. Utólag derült ki, hogy Seojun nem kis vagyont örökölt, amit le is kötöttem neki és nem fér hozzá tizenkilenc éves koráig. Akkor már lesz elképzelése, hogy mire szeretné költeni és könnyebb lesz útnak indítani az életben. A szülei háza is őt illette, de már első nap kijelentette, hogy nem akar oda menni. Nálam maradtunk, de az nem egy kisgyereknek való otthon volt. Egy hónapig próbáltam, hogy lakjunk a szülei házába, de megmakacsolta magát mindig és azt kérte költözzünk el messzire. Így tettünk. A házat eladtuk és felköltöztünk Seoul-ba. A környék barátságos, tele van kisgyermekes családokkal így jól érzi itt magát.
- Menjünk már - topogott az ajtóm előtt teljes harci díszben.
- Egy perc.
Trappolva hagyott magamra. Remélem ez a lelkesedése az iskola iránt nem csak pár napig fog tartani. Hiába 9-re kell bemenni mi már 8:10-kor az autóban ülünk, pedig húsz perc az út az iskoláig. Az épület előtt már le se tudtam parkolni és nem kötném fiam orrára, de még jó hogy előbb indultunk. Az épültben folyamatosan szaladni akart, de mivel fogtam a kezét nem tudott eltűnni. Hiába tudja elolvasni az ő nevét és az enyémet attól még nem érti a kihelyezett tájékoztatókat, hogy melyik osztály hol találja a termét. Ez a szülők segítésére van kint. Elég sokan voltak, amikor megérkeztünk és az asztal mögött egy helyes, fiatal férfi ácsorgott és biccentett, de mire viszonozni tudtam volna Jun már kiabált, hogy megtalálta a nevét és siessek. A padon volt egy nagy lap tele információval. Nézegettem, de nem akartam elsiklani felette, mert okkal készítette elő nekünk így eltettem és majd áttanulmányozom alaposabban.
- Ügyes legyél - guggoltam mellé. - Én ott fogok állni, jó?
- Már nagy fiú vagyok mehetsz dolgozni.
- Hogyne - simogattam meg a fejét és elsétáltam a többi szülő közé.
Öröm volt nézni a kivirult arcát. Az unokatestvéremmel anyai ágon voltunk rokonok és nem is hasonlítottunk, de én kezdem látni Seojunban Yongguk-ot. Nem külsőleg mert úgy inkább az anyjára ütött, de a természete az apjáé.
A tanár megköszörülte a torkát és belekezdett a mondandójába. Lelkes, vidám és élénk személyiségnek tűnik. Tökéletes lesz a srácok mellé. Bár kissé aggódom érte, nem hiszem, hogy csak az én fiam csintalan és nagyon sokan vannak. Néhány szülő kérdezgette amire készségesen válaszolt is. Aztán a gyerekek is kérdezhettek. Meglepett, hogy mennyire fiatal ahhoz képest, hogy tanár. Na nem mintha huszonnyolc évesen olyan öreg lennék, de ritka, hogy friss diplomásan eddig eljut valaki. Ügyes lehet ha már most rábíznak egy egész osztályt. Egy kislány még azt is megkérdezte van-e barátnője, amin nem bírtam nem felnevetni picit. Az összes kiscsaj oda lesz érte.
A napközit lebeszéltem vele és elköszöntem Seojuntól, mert muszáj volt dolgozni menni. Csak fél napot tudtam kivenni mára. Az oviba is sűrűn kellett tovább maradnia és már megszokta. Eleinte nagyon zavarta és sokszor kérdezte, hogy miért nem tudok korábban érte menni? Okos kisfiú és hamar megértette, hogy mivel csak mi ketten vagyunk a családban így nekem többet kell dolgoznom, de mivel neki csak apukája van dupla szeretete kap tőlem. Ezen mindig nagyokat mosolygott és meg is nyugodott jódarabig. Persze nekem is rossz, hogy keveset vagyok vele, de ezen a helyen hétvégén nem kell dolgoznom így az csak a miénk. A suliban amúgy is sokan maradnak délután lesz társasága.
Nap végén már siettem, mert csak negyed órám maradt beérni. Nem hiszem, hogy kirakják a kapu elé a gyereket, de nem akarok a tanárnak sem gondot okozni. Azonban dugóba szaladtam egy baleset miatt és kerülővel kellett mennem. Az épület előtt álltam meg nem foglalkozva azzal, hogy nem lehetne. Beszaladtam és siettem az esőre be a terembe. Ugyan az a széles mosoly fogadott amikor beléptem mint reggel. Mintha nem telt volna el több mint tíz óra mióta itt van. Bocsánatot kértem természetesen, de csak legyintett. Ez a fiú egy angyal. Seonjun elaludt és hiába keltegettem csak nyöszörgött. Szokott ilyet, amikor ugyan felkel, de még ahhoz is fáradt, hogy kinyissa a szemét nem hogy sétáljon. Biztos izgalmas napja volt és sokat játszottak. Felkaptam és elindultunk kifelé. Nem tudom, hogy fogom meghálálni neki, de remélem nem kell többé tovább bent maradnia miattunk. A kocsiba beraktam Junt bekötöttem és már mentünk is. Amikor megérkeztünk már felkelt és ő maga sétált be a lakásban. Valószínűleg már jó ideje aludt mert fáradtságnak nyoma sem volt nála és csak darálta a történteket vacsora közben.
- És Baekhyun-ssi csont nélkül bedobta apu - mutogatta a mozdulatot.
- Igazán?
- Nagyon király volt - bólogatott hevesen.
- Meghiszem azt.
- De vicces volt mert ő leszidta az egyik fiút mert hyungnak hívta, pedig ő két felnőttet is így szólított.
- Neki lehet.
- Ő is ezt mondta - tette keresztbe a karjait. - Ez ilyen felnőtt dolog, hogy ti mindig ezt mondjátok?
- Persze, mert nekünk lehet - borzoltam össze a haját és elpakoltam magunk után.
Még tízkor sem tudtam ágyba imádkozni, de végül a holnapi iskolába menetel elérte, hogy bevackolja magát a párnák közé. Még egy darabig néztem, ahogy alszik egy mosollyal az ajkain. Nagyon szeretem és remélem mindig ilyen boldog lesz.
Én is elmentem zuhanyozni és megcsináltam a holnapi tízóraiját, hogy ne reggel kelljen vele foglalkoznom majd aludni mentem. Nagyon bízom benne, hogy nem fog hatkor rajtam ugrálni megint.
- Apaaaa - robbant mellém.
- Mi lenne ha holnap szép csendben müzlit eszegetve várnál engem, amíg felkelek?
- Lehetetlen - csóválta a fejét.
- Rögtön gondoltam.
Szépen átestünk a reggeli rutinon és most már csak abban bíztam, hogy a lelkesedése a suli miatt egy hét alatt csak alább hagy és fél hétig ki se dobja az ágy.
Nem így lett. Már két hónapja tart az iskola és minden nap egyre több élményről számol be. Miket tanultak, miket csináltak szünetben, mi volt az ebéd és mi volt az, ami miatt aznap Baekhyun nagyon menő volt. Az a srác vagy mindenhez ért vagy csak a fiam ilyen nagy rajongója. Kiderült, hogy nem csak kosarazni tud, de még énekelni is. Hallotta azt is, hogy őt kérték fel zongorázni az iskolai darabhoz. Elújságolta, hogy minden lány oda van érte a suliban.
Azokon a napokon, amikor nem Baekhyun volt a felelős a napköziért mindig panaszkodott ha később mentem érte. Bezzeg mikor az osztályfőnöke volt vele egész nap akkor már nem hiányolt annyira.
- Gyere Jun - intettem neki ma is mikor érte mentem.
- Mindjárt - vágta rá miközben rám se nézett hanem Baekhyunt nyúzta, aki a vállán tartva forgott vele.
- Mit csináltok?
- Hapkidózunk - vigyorgott ezerrel, de bíztam benne, hogy azért finoman csinálják. - Már kétszer nyertem.
- Mert Baekhyun hagyta magát - nevettem fel.
- Nem igaz, téged is legyőzlek - pattant le a hátáról és szaladt felém, de persze esélye sincs.
Elkaptam és fejjel lefelé fogtam meg ő pedig csak kapálózott, hogy szabadulhasson.
- Jól bírod a tempóját - mentem közelebb a mosolygó fiúhoz.
- Ne viccelj, imádom őt.
- Kölcsönös, mert minden este azt hallgatom, hogy Baekhyun-ssi ma éppen miért volt nagyon-nagyon király.
- Ez megtisztelő - jelent meg egy kis szégyenlős pír az arcán, ami aranyossá tette.
- A végén még menőbb leszel nálam is.
- Csak nem.
- Apa ne flörtölj már -nyafogott a kezembe lévő törpe.
A mondata nagyon meglepett, de nem csak engem. A tanár hatalmas szemekkel nézett rám. Letettem a kapálózó fiamat és próbáltam értelmes magyarázatot adni az előbbi mondandómra.
- Ugyan Jun, férfiak nem flörtölnek egymással.
- Ja persze -kezdte pakolni a cuccait.
- Ne haragudj rá - fordultam vissza tanár felé.
- Semmi baj - görbültek felfelé ajkai megint.
Hazafelé Seojun azt újságolta, hogy jövőhétre az egész osztályt meghívta a szülinapjára. Már előre félek mi lesz velem ennyi gyerekkel. Persze sok szülő marad majd, de azért nem vagyok hozzászokva ekkora gyereksereghez. Szakmai segítséget kellene szereznem.
- Baekhyun-ssit is meghívhatom?- kérdezte izgatottan.
- Persze - na meg is lesz a segítségem.
- De ne flörtölj vele - dorgált meg a saját gyerekem.
- Ezt már megbeszéltük, hogy nem csinálok olyat.
- Persze, ő is mindig rólad beszél és már te is ezt fogod?
Elég érdekes volt a kijelentése. Eddig ezt nem mondta, hogy ők rólam is beszélgetnek. Persze a hónapok alatt, amióta elkezdődött a suli mi is többször beszéltünk már Baekhyunnal hiszen igazán barátságos típus és bármiről képes órákig csacsogni.
A napok csak teltek, de szombaton már megint hatkor keltem, hogy mindent előkészíthessek. Feldíszítettük a lakást, előpakoltuk a műanyag étkészletet, hogy még véletlenül se törjék össze a rendeset a nagy játékban. Délbe lementünk a tortáért és büszke voltan Seojunra, hogy csak háromszor kérdezte meg, hogy megnézheti-e. Tavaly ez a szám a húszat is meghaladta. Jövőre talán már nem is fog érdeklődni a torta alakjáról, ízéről, színéről vagy csak arról, hogy milyen a figura rajta. Kettőkor kezdődik a buli így ebéddel nem kellett készülni csak nasival, innivalóval és a tortával.
- Kinyitnád? - kérdetem Junt, amikor csengettek.
Már szaladt is az ajtóhoz. Nem tudom kik jöttek ilyen korán, de végül is majd csak elfoglalják magukat.
- Baekhyun-ssi az - húzta kezénél fogva be a tanárt a nappaliba.
- Bocsánat, hogy előbb jöttem csak gondoltam jó lenne egy kis segítség.
- Már elvileg mindennel kész vagyok - néztem körbe, hogy mi maradhatott ki. - Addig iszol egy kávét?
- Igen, köszönöm.
- Nem-nem gyere - rángatta tovább. - Megmutatom a szobám.
- Jó megyek - adta be a derekát egy pillatat alatt.
Hihetetlen, hogy Seojun mennyire oda van érte. Hallani lehetett, ahogy ecseteli boldogan, hogy megkapta szülinapjára azt a palánkot a szobájába, amit már régóta akart. Az alsó szomszéd annyira nem volt boldog, de megbeszéltük Junnal, hogy hét után nincs kosarazás a lakásban. Baekhyun az asztalra tett egy szépen becsomagolt dobozt amikor belépett és nagyon kíváncsi voltam mivel lepi meg azt a kis ördögöt. Biztos imádni fogja már csak azért is mert a kedvenc tanárától van. Szólni akartam neki, hogy kész a kávé így megindultam a fiam szobájába és teljesen letaglózott a látvány. Az ágy előtt ültek. Jun befészkelte magát Baekhyun ölébe és hatalmas koncentrációval hallgatta és figyelte a könyvet, amit olvasott neki. Nem bírtam ellenállnii és lőttem róluk egy képet, de a vaku lebuktatott.
- Apa - nyafogta az apróság. - Ne már megint.
- Milyen megint? Mikor fotóztalak le utoljára?
- Tegnap lecke írás közben és hülye fejem van rajta.
- Ne mond, hogy hülye. Egyébként meg vicces volt, hogy kidugott nyelvvel írsz - nevettem fel az emlékre.
- Leégetsz.
- Óh bocsánat - tettem fel a kezem védekezésképpen.
Baekhyun csak figyelte a kis szócsatát és igyekezett nem nevetni, de néhány kuncogást csak nem tudott elnyomni.
- Ne már te is - bökte meg.
- Sajnálom - nevetett most már rendesen.
- Ugyan olyanok vagytok - mondta sértődötten és kiment.
- Egyébként kész a kávé - engedtem el a morgó tökmagot.
- Megyek - tornázta fel magát. - Megmutatod? - nézte a mobilom, amikor mellém ért én pedig előkerestem az előbbi képet. - Elküldöd nekem? - nézett fel rám csillogó szemekkel.
- Persze - nyögtem miután eljutott az agyamig, hogy nem most kéne elvesznem a szemeiben. Túl szépek.
Elővette ő is a telefonját és egy pillanat alatt átküldtem a képet róluk. Örülök, hogy nem zavarta amiért lefotóztam őt is. Annyira közvetlen, hogy valamiért nem is éreztem természetellenesnek, hogy ilyen közel áll már hozzák. Volt már rá példa, hogy ha hét előtt érkeztem Junért akkor is még maradtunk hárman egy darabig és beszélgettünk. Baekhyun egy jó ember és tökéletesen passzol hozzá a pálya, amit választott. Nem is tudnám másnak elképzelni a tanári álláson kívül. Ő nem való egy unalmas irodába.
A kis lurkók szépen megérkeztek a szüleikkel és hirtelen már amerre néztem gyereket láttam. Csak két anyuka maradt itt velünk. A többiek kihasználták, hogy pár órára itt hagyhatják a gyereket és intézhetik a dolgaikat. Amikor meglátták, hogy Baekhyun is itt van megkönnyebbültek, de nem vettem zokon hiszen ennyi gyerekre egy átlagos nem is tudna figyelni. De mint Seojuntól megtudtam Baekhyun cseppet sem átlagos.
Nagyon tetszik,kérhetek folytatást?És jelölést?
VálaszTörlés